sex hikaye

Az Inforg Cannes-ja

Muhi a Croisette-re indul

2006. május 23. - filmhu
Az Inforg Cannes-ja
Muhi András holnap indul Cannes-ba, ahol összesen öt filmtervről tárgyal majd. Az Inforg vezető producere azért időzítette így croisette-i sétáját, mert a stúdió élete meglehetősen sűrűre sikeredett az utóbbi időben. A pályázati időszak mellett két filmbemutató is „hátráltatta” az utazást. Nemrégiben került a hazai mozikba Nacer Khemir Bab’Aziz című filmje, a legifjabb Muhi, Muhi András Pires Magyarfutball című dokumentumfilmje pedig május 16-án debütált.

Élettörténeteket, legendákat, varázsmeséket láttat
Nacer Khemir Bab’Aziz
Nacer Khemir Bab’Aziz című filmje, -mely ajánlása szerint élettörténeteket, legendákat, varázsmeséket láttat, középpontjában az áradó verbalitás áll - a tunéziai író, festőművész és mesélő harmadik nagyjátékfilmje. A nagyrészt Iránban és Tunéziában forgatott film olyan alkotói csapattal büszkélkedhet, mint Mamoud Kalari operatőr, aki Abbas Kiarostami legutóbbi munkáinak képi világáért is felelős, vagy a forgatókönyv társszerzője, Tonino Guerra, aki többek között Fellini, Tarkovszkij, Wenders, Antonioni és Angelopoulos filmjei mellett bábáskodott korábban.

A francia-német-iráni-tunéziai-angol-magyar koprodukció társproducere német részről az a Karl Baumgartner aki korábban Tarkovszkíj, Nalin Pan, Kusturica, Kim Ki-duk, Jarmush, vagy legutóbb a cseh Zelenka koproducere volt. Muhi András az ő révén került a produkcióba, mikor két évvel ezelőtt Cannes-ban tárgyaltak Fliegauf Benedek Tüdérköréről. Ekkor már készen volt a film első nyers változata, ezt látta Muhi Cyriac Auriol (Les Films du Requin) producer társaságában, s ilyen jó társaságnak, ahogy fogalmazott, nem tudott nemet mondani. Mint azt az Inforg vezetője elárulta, volt egy kis számítás is a dologban, hiszen a kapcsolat azóta is tart, a a mostani cannes-i látogatása során is lesz szó esetleges új tervekről. Mert mint mondta „ nem akarok úgy meghalni, hogy nem volt közös munkám Baumgartnerrel, akinek a munkássága számomra példamutató”.

Muhi András beszámol arról is, hogy a Bab’Aziz szép fesztiválkörutat futott be. 2005-ben Iránban elnyerte a legjobb spirituális film díját, európai bemutatója a locarnói fesztiválon volt, nemrégiben pedig Kairóban szerepelt versenyben. A film mozipremierje Svájcban volt, ahol másfél hónap alatt öt kópiával 40 ezer nézőt sikerült becsalogatnia a filmszínházakba. A magyar producer a hazai piacon nem számít ekkora sikerre, különösen, hogy a Bab’Aziz mindössze két kópiával indult itthon. A producer mindenesetre bízik a szájhagyományban és a forgalmazókhoz hasonlóan hisz abban, hogy a közönség felfedezi a filmet, amit a kritika igen meleg fogadtatásban részesített.

Miért nem működik a magyar futball?
Muhi András: Pires Magyarfutball

Nehezebb a helyzet a Foci VB-re időzített dokumentumfilmmel. Muhi András Pires Magyarfutball című dokumentumfilmje, mely közel egy évig forgott, igazi tényfeltáró munka, mely azt járja körül, miért nem működik a magyar futball. A válasz az utánpótlás hiányában rejlik, s ezt Muhi Jr. nemcsak beszélő fejeken, de az utánpótlás kamerával való „lekövetésével” is bizonyítja. A végeredmény a szakmát lenyűgözte.

A 80 órás muszterből 78 percesre szabott nem fikciós hitelességét bizonyítja az is, hogy ifjabb Muhi András kétszeres ifjúsági bajnoki múlttal állt neki forgatni a' la Simó Sándor, aki vallotta, hogy első filmet csak saját anyagból szabad csinálni. Az Inforg és a Filmteam közös produkciójában támogatás nélkül megvalósult focidoku mindazonáltal egyelőre nem találkozhat közönségével, mivel egyetlen tévé sem bólintott még rá. A producer szerint egyszerűen képtelenség tárgyalópartnerekre találni a nagy csatornáknál, pedig a téma sajnos akár 5 év múlva is aktuális lehet, a VB alatt volna igazán itt az ideje, s produkálhatna komoly nézőszámot. 

Muhi András öt napot készül Cannes-ban tölteni, ahova öt filmtervvel a zsebében érkezik. Fliegauf Benedek legújabb egészestése körül már kialakulóban a nemzetközi producercsapat, amely szerződésszintre készül emelni együttműködését. Lakatos Róbert dokujátékfilmjét, a Barthalo-t (Jó szerencsét!), szintén komoly nemzetközi érdeklődés övezi, több tévécsatorna máris igent mondott rá. Ferenczi Gábor új tévéfilmjéről már csak folytatni kell a tárgyalásokat a román koproducer-jelölttel. A Bodor Ádám novelláiból készülő A barátkozás lehetőségei című alkotás ugyanis Romániában forog majd.

Muhi András tarsolyában ott lapul még Szaladják István Bíbortekercse és Can Togay Mutaborja, de a producer nem fog meglepődni azon se, ha valami egészen újba fut bele, ahogy annak idején a Bab’Aziz-ba. Az Inforg vezetője elárulta, hogy négy éve, amióta Cannes-ba jár, egyre kevesebb filmet lát. Napjai inkább tárgyalásokkal telnek, de ezt cseppet sem bánja. Természetesen ha akad egy-két kóbor jegy az esti vörös szőnyeges vetítésekre, Muhi András sem mond nemet a lazításra…



Címkék

hír



nka emblema 2012