Bárdos Norbert: Dombi Bandi lázadása

Irodalmai forgatókönyv


1. Jelenet. Dombi Bandi otthona. Képzelet (2).
A fojtott kacagás hangos röhejjé változik, amikor belép. Bandi fölemeli a pisztolyt, és négyszer elsüti. Forgácsi Mihály rendőr százados elvtárs, Bozsik Lívia kalauznő, Hernádi Lajos professzor és Kovács Jolán pénztárosnő holtan terülnek el a dohányzóasztal körül.

Dombi Bandi
- Szabadság!

A földre ejti a pisztolyt. Egy ideig csak bambán bámulja a négy testet, majd kimegy és megmossa a kezét. Fennhangon nevetni kezd…

FőCÍM

2. Jelenet. Egy bolt nem messze Dombi Bandi munkahelyétől. Valóság.
Délután három óra van, az emberek többsége még dolgozik, s így az átlagosnál kevesebben császkálnak fel-alá, az utcákon. E néhány fel-alá császkáló között császkál fel-alá jelentéktelenül, már-már esetlenül, sőt, kifejezetten esetlenül, Dombi Bandi. Láthatóan jól érzi magát – bár ez mit sem von le ügyefogyottságából -, aminek két oka van. Az egyik, hogy rég nem látott barátai érkeznek hozzá este vendégségbe; a másik, hogy kifejezetten elégedett a legújabb szovjet divat szerint készült vadonatúj esőkabátjával. Már-már tetszik magának benne, s ez nála nem kis szó.
Egy kis élelmiszerbolt kirakatánál áll meg. Néhány másodpercet nézelődik, majd rászánja magát, és félénken belép.
Tipikus bolt ez a hatvanas évek elején. Semmivel sem jobb és semmivel sem rosszabb, mint a többi hasonló bolt a környéken. Itt is van kenyér, sör, cigaretta, tehát minden, ami az életben maradás nélkülözhetetlen eszköze. Itt is van egy csinos eladónő a pult túloldalán, akinek kék köpenye remekül illik rövid maximka frizurájához, s aki előtt Dombi Bandi valljuk be, zavarba jön.

Kovács Jolán eladónő
- Segíthetek?
Dombi Bandi
- A barátaim jönnek estére…
Kovács Jolán
- Igen?

Az eladónő nem tanúsít túlzottan nagy érdeklődést.

Dombi Bandi
- Vacsora lesz… Virsli!
Kovács Jolán
- Mennyit?
Dombi Bandi
- Tíz párral… Meg egy kiló kenyeret! Meg sajt is, vaj is…

Bandi egyre inkább belejön a vásárlásba, már csak azért is, mert imponálni akar az eladónőnek.

Dombi Bandi
- Úgy jó lesz!
Kovács Jolán
- Még valamit?
Dombi Bandi
- Sört, öt üveggel. Konyak lenne?
Kovács Jolán
- Van.
Dombi Bandi
- Akkor azt is! Tudja, már nagyon régen nem láttam őket!
Kovács Jolán
- Kiket?

Mintha nem tudná! De tényleg nem tudja…

Dombi Bandi
- A barátaimat. Tudja, akik vacsorára jönnek! Mindig velem viccelődnek…
Annyira nem szeretem… De nem gondolják komolyan!

Miközben beszél, elvesz a pultról egy darab sajtot.

Kovács Jolán
- Azt ne fogdossa! Tilos!
Dombi Bandi
- Kifizetem.
Kovács Jolán
- Akkor se fogdossa!
Dombi Bandi
- Elnézést!
Kovács Jolán
- Százhúsz forintot, és húsz fillért kérek.
Dombi Bandi
- Ne haragudjon!
Kovács Jolán
- Százhúsz forintot, és húsz fillért kérek.
Dombi Bandi
- Tessék parancsolni!

Bandi bepakol nagyméretű aktatáskájába, amely inkább egy kofferre hasonlít. Nagyapjától örökölte, s mára szinte hozzánőtt.

Dombi Bandi
- Viszontlátásra!

Elhagyja a boltot, miközben az eladónő egy kis tükör előtt a haját rendezgeti, s láthatóan már meg is feledkezett vásárlójáról.

3. Jelenet. A buszmegállóban. Valóság.
A buszmegállóban sokan várakoznak. Bandi feje alig látszik ki a tömegből. Hiába, nem áldotta meg magas termettel az Isten, s ha már Isten szóba került, mintha csak egy égi jel volna, dörögni kezd, és elered az eső. Dombi Bandi összehúzza magán esőkabátját. Hatalmas táskáját suta mozdulatokkal próbálja meg kabátja alá rejteni, amin több ember jól mulat körülötte. A hirtelen jött zápor azonban erősebbnek bizonyul, így feladja kilátástalan harcot táskája „megmentése” érdekében, helyette az egyik zsebéből egy doboz cigarettát kotor elő, és rágyújt egy kossuthra. Óvatosan fújja ki a füstöt, nehogy a körülötte állók is megérezzék a szagát. Kisvártatva megérkezik a busz, az emberek pedig felszállnak, egymást lökdösve a jobb helyekért.

4. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Dombi Bandi hátul áll meg, koffer méretű aktatáskáját - amely így megrakodva akár nagyméretű súlyzónak is beillene -, a lába közé támasztja. Egy fogantyúban erősen megkapaszkodik, közben pedig az ablakon át az egyre nagyobb szemekben aláhulló esőt bámulja. A busz lassan indul el, azonban a sofőrnek valamiért hirtelen fékeznie kell, és Bandinak csak komoly balett mozdulatok árán sikerül megőriznie saját maga, és táskája épségét, s az utasok közül is néhányan kis híján elesnek. Miután sikerül tökéletesen visszanyernie egyensúlyát, furcsa érzése támad. A hozzá hasonló, komplexusokkal teli emberek sajátja, hogy azonnal megérzik, ha valaki nézi őket. Óvatosan, félénken, futatja körbe a szemét.
A busz elejében, a kalauznő pillantgat kifejezéstelen, mégis határozott arccal hátra…

Bozsik Lívia kalauznő
- Megkérném az utasokat, húzódjanak az autóbusz elejébe! Elvtársak, adjunk helyet az újonnan felszállóknak!

Bandi kétségbeesett tekintettel figyeli a többi utast, ahogyan azok egymást lökdösve haladnak előre, ő azonban nem mozdul. Nem fogja azt a nehéz táskát odacipelni! Miért kellene? Neki csak ne mondják meg, hogy hová állhat! Oda áll, ahová akar… Már csak ő van a busz hátsó részében…

Bozsik Lívia
- Elvtárs! Elvtárs, kérem, jöjjön előre!

5. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Bandi lassan felemeli aktatáskáját. Rettenetesen mérges… Elindul előre…

6. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Dombi Bandi elengedi a füle mellett a kalauznő szavait. Joga van ahhoz, hogy itt álljon, és itt is fog állni!

Bozsik Lívia
- Elvtárs, nem hallja, hogy önhöz beszélek! Azt mondtam, hogy jöjjön előre!

Dombi Bandi arcára soha nem látott elszántság ül ki.

Dombi Bandi
- Nem megyek!
Bozsik Lívia
- Elvtárs, ne gyerekeskedjen már!
Dombi Bandi
- Jogom van ahhoz, hogy itt álljak! És nem vagyok gyerekes…
Bozsik Lívia
- Ezen a buszon ahhoz van joga, amit én mondok! Tessék előrejönni!

Bandi egy pillanatra elgondolkodik azon, mit is válaszoljon, hogy minden kétséget kizáróan egyértelművé tegye, nem hajtja végre az utasítást.

Dombi Bandi
- Dögölj meg! Nem megyek!

A kalauznő arcán megbotránkozó döbbenet.

Bozsik Lívia
- Mit mondott… Velem így nem beszélhet… Hallották? Mit képzel… Tönkreteszem… Kapcsolataim vannak…
Dombi Bandi
- Dögölj meg! Jogom van, hogy itt álljak!
Bozsik Lívia
- Álljál meg Kázmér! Álljál meg Kázmér! Álljál má’ meg!

A sofőr óvatosan az út szélére áll, a kalauznő pedig leszáll. Az utasok ingerülten nézik a hátul egyedül álldogáló férfit.

Egy utas
- Miatta nem érek oda…
Másik utas
- Elmebeteg…

7. Jelenet. A buszon. Képzelet (1).
Egy perc sem telik bele és a kalauznő egy vékony, magas és egy alacsony kövér rendőr társaságában tér vissza. Hevesen magyaráz nekik – nem érteni, hogy mit -, miközben mindhárman egyenesen Bandi felé tartanak.

Szabó István (az alacsony, kövér közrendőr)
- Erőt, egészséget! Na, mit hajcihőzik itt maga, elvtársam?
Dombi Bandi
- Semmit. Én csak itt állok…
Szabó István
- De mér’ itt áll, ha azt mondják, hogy ne itt álljon, és mér’ sértegeti az elvtársnőt?
Dombi Bandi
- Ott állok, ahol akarok, maga barom!

Szabó István levegőért kapdos. Szólni sem tud meglepetésében.

Puskás Vencel (a magas, vékony közrendőr)
- Be-be-beverjek neki, Pista?

Szabó István még mindig tajtékzik, de erőt vesz magán, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljön az utasok előtt…

Szabó István
- Hagyd! Vigyük be Forgácsihoz!

A két rendőr lecibálja Bandit a buszról.

8. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi miközben a busz eleje felé halad, vállával nekimegy az utasoknak.

9. Jelenet. A rendőrőrsön. Képzelet (1).
A szobában több rendőr ücsörög. Az íróasztal mögött Forgácsi százados elvtárs, aki mind rangban, mind méretekben a legnagyobb a jelenlévők közül. A többiek a szoba hátsó részében lévő székekről hallgatják főnöküket.

Forgácsi Mihály
- A rendőrség nagyhatalom…ki nem hiszi…megagyalom!

Mindenki hangosan röhög.

Rendőr
- Petőfi…
Másik rendőr
- Csokonai Vitéz vagy mi…
Forgácsi Mihály
- No, hát akkor igyunk egy kis teát!
Harmadik rendőr
- Rumos?
Forgácsi Mihály
- Az… Egy kicsit… Ne félj, van benne tea is! Közben hívd be azt a Dombit!

Az egyik rendőr kimegy az ajtón. Pár másodperc múlva Dombi Bandival tér vissza a helységbe.

Forgácsi Mihály
- Jó napot elvtárs! Üljön csak le velem szembe!

De Bandi nem ül le…

Forgácsi Mihály
- No, rendben, akkor álljon! Tehát, Dombi András Dezső…
Dombi Bandi
- Dombi Bandi! Így hívnak!

Nevetés a szobában.

Forgácsi Mihály
- Jó, akkor Dombi Bandi. Nekem aztán… Én Forgácsi Mihály rendőr százados vagyok. Beszélgessünk egy kicsit…

Forgácsi felemel néhány papírlapot az íróasztalról, és magában olvasni kezd, majd miután végez, Bandira néz.

Forgácsi Mihály
- Hát miért nem engedelmeskedik maga, mondja meg! Hát mi baja van magának? Miért nem oda áll, ahová azt mondják magának, hogy állni kell?

Dombi Bandi azonban nem válaszol. Ehelyett lehúzza öltönynadrágján a sliccet, elővesz valamit, amit ilyen helyen nem szoktak és ott az íróasztal előtt, elvégzi aktuális dolgát… Mindenesetre, annyit bizonyosan kijelenthetünk, hogy a szobában ülő összes rendőr dermedt csendben nézi végig az eseményeket. Nem jutnak szóhoz…

Dombi Bandi
- Csak ennyi a válaszom!

A százados eszmél leghamarabb.

Forgácsi Mihály
- Vigyétek innen!

Két rendőr megragadja Bandit, és kivezetik a szobából.

10. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi miközben a busz eleje felé halad, vállával vadul nekimegy az utasoknak.

11. Jelenet. Az elmegyógyintézeten. Képzelet (1).
Az elmegyógyintézeti váróterem teljesen üres, csak Dombi Bandi és egy fehér köpenyes, megtermett ápoló ücsörög kint az egyik bőrkanapén. A teremben szinte „hallani” a csendet. Aztán hirtelen kivágódik egy ajtó, amelyen egy kényszerzubbonyos férfi szalad ki, nyomában egy ugyanolyan ápolóval, mint aki Bandi mellett üldögél. Talán itt tenyésztik ezeket…

Kényszerzubbonyos férfi
- Szabadság! Szabadság! Szabadság! Szabadság…

Üldözött és üldöző eltűnnek a folyosó kanyarulatában, s a csendes váróteremben látni már nem, csak hallani lehet az ütések és nyögések fájdalmas zaját. Ekkor szólítják Bandit…

Egy harmadik megtermett ápoló
- Dombi András Dezső!

12. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi miközben a busz eleje felé halad, vállával vadul nekimegy az utasoknak.

13. Jelenet. Az elmegyógyintézeti rendelőben. Képzelet (1).
Hernádi Lajos professzor egy hatalmas barna íróasztal mögött ül, szemben Dombi Bandival. Arca rezzenéstelen, csak nyelvével hallat valami furcsa, csettintgető hangot. A szobában, ha lehet, még a váróterminél is nagyobb a csend, leszámítva, hogy egy ódon falióra hangosan, monotonul ketyegi a másodperceket. (Igaz, ez is inkább csak kiemeli a csendet.) Sokáig senki nem szólal meg, végül a professzor mégis…

Hernádi Lajos professzor
- Tudja, én már eltöltöttem egy ehhez hasonló helyen néhány hónapot, csak mert, valaki tévedett.

A professzor megint szótlanságba burkolódzik, gondolataiba réved. Hosszú idő telik el.
Hernádi Lajos professzor
- Talán lehetne…

Ennek a kijelentésnek így önmagában ugyan semmi értelme nincs, de mit tehetünk, ezt mondta. Ezután felemel egy papírlapot, és olvasni kezdi, majd tudata újra elhagyja a valóvilágot, megint el kell telnie egy kis időnek, míg egyáltalán képessé válik a beszédre.

Hernádi Lajos professzor
- Dombi András Dezső ugyebár… Vagyis Dombi Bandi! Elnézést, olvasom, hogy ezt jobban szereti. Ejnye, ejnye, hát miért csinál maga ilyesmiket, elvtárs? Nem bírja ki a mellékhelységig? Ilyet nem szabad! Tilos, érti? Na mindegy, azért most megvizsgálom, de ne bízzon benne, hogy valaha is kikerül innen…

A professzor föláll.

Hernádi Lajos professzor
- Na kérem; álljon föl! Oda, oda az asztal mellé, velem szembe. Most pedig hunyja be a szemét, nyújtsa előre a kezét, és egy képzeletbeli egyenesen induljon el felém!

Bandi lassan kászálódik ki a székből. Kis ideig nem mozdul, majd hirtelen három gyors, ugrásszerű lépést tesz a professzor felé, és hatalmasat rúg annak lába közé. Hernádi Lajos eltorzult arccal omlik a földre.
Az eddigi eseményeket, nyugodtan, a falnak támaszkodva végignéző ápoló Bandira veti magát, aki azonban egy ütéssel leteríti őt, majd jó alaposan megrúgdossa, s miközben állati csatakiáltás szakad fel torkából, kinyomja a szemét. Ezután feláll, s győzedelmes arccal körbetekint a szobán.

Dombi Bandi
- Szabadság!

Elhagyja a szobát.

14. Jelenet. A buszon. Képzelet (2).
Dombi Bandi a kalauznő elé ér. A busz éppen megáll, az ajtó kinyílik.

Dombi Bandi
- Szabadság!

Leszáll a buszról.

15. Jelenet. A szabadban. Képzelet (2).
Bandi hazafelé gyalogol, kezében hatalmas aktatáskájával. Arcáról valami megmagyarázhatatlan, földöntúli erő sugárzik. A járókelők megnézik, de ezúttal érzi, hogy nem ügyefogyottságáért.

16. Jelenet. A lépcsőházban. Dombi Bandi otthona. Képzelet (2).
Nyitva találja lakása bejárati ajtaját. Nagyon meglepődik. Bentről nevetés szűrődik ki. Óvatosan, halkan lép be. A cipős szekrényhez lopózik, amelynek vigyázva, nehogy zajt csapjon, felszedi az alját, s az így láthatóvá vált rejtekhelyről egy második világháborús pisztolyt vesz elő. Feláll, kezében a pisztollyal. A nevetés a nagyszobából hallatszik…

17. Jelenet. A nagyszobában. Képzelet (2). Ismétlődik az első jelenet.
A fojtott kacagás hangos röhejjé változik, amikor belép. Dombi Bandi fölemeli a pisztolyt, és négyszer elsüti. Forgácsi Mihály rendőr százados elvtárs, Bozsik Lívia kalauznő, Hernádi Lajos professzor és Kovács Jolán pénztárosnő holtan terülnek el a dohányzóasztal körül.

Dombi Bandi
- Szabadság!

A földre ejti a pisztolyt. Egy ideig csak bambán bámulja a négy testet, majd kimegy és megmossa a kezét. Fennhangon nevetni kezd…

18. Jelenet. A buszmegállóban. Valóság. Ismétlődik a harmadik jelenet.
A buszmegállóban sokan várakoznak. Bandi feje alig látszik ki a tömegből. Hiába, nem áldotta meg magas termettel az Isten, s ha már Isten szóba került, mintha csak egy égi jel volna, dörögni kezd, és elered az eső. Dombi Bandi összehúzza magán esőkabátját. Hatalmas táskáját suta mozdulatokkal próbálja meg kabátja alá rejteni, amin több ember jól mulat körülötte. A hirtelen jött zápor azonban erősebbnek bizonyul, így feladja kilátástalan harcát táskája „megmentése” érdekében. Helyette az egyik zsebéből egy doboz cigarettát kotor elő, és rágyújt egy kossuthra. Óvatosan fújja ki a füstöt, nehogy a körülötte állók is megérezzék a szagát. Kisvártatva megérkezik a busz, az emberek pedig felszállnak, egymást lökdösve a jobb helyekért.


19. Jelenet. A buszon. Valóság. Ismétlődik a negyedik jelenet.
Dombi Bandi hátul áll meg, koffer méretű aktatáskáját - amely így megrakodva akár nagyméretű súlyzónak is beillene -, a lába közé támasztja. Egy fogantyúban erősen megkapaszkodik, közben pedig az ablakon át az egyre nagyobb szemekben zuhogó esőt bámulja. A busz lassan indul el, azonban a sofőrnek valamiért hirtelen fékeznie kell, s Bandinak csak komoly balett mozdulatok árán sikerül megőriznie saját maga, és táskája épségét, s az utasok közül is néhányan kis híján elesnek. Miután sikerül tökéletesen visszanyernie egyensúlyát, furcsa érzése támad. A hozzá hasonló, komplexusokkal teli emberek sajátja, hogy azonnal megérzik, ha valaki nézi őket. Óvatosan, félénken, futatja körbe a szemét. A busz elejében, a kalauznő pillantgat, kifejezéstelen, mégis határozott arccal hátra…

Bozsik Lívia kalauznő
- Megkérném az utasokat, húzódjanak az autóbusz elejébe! Elvtársak, adjunk helyet az újonnan felszállóknak!

Bandi kétségbeesett tekintettel figyeli a többi utast, ahogyan azok egymást lökdösve haladnak hátrafelé, ő azonban nem mozdul…

VÉGE.