sex hikaye

Beindul a Kulti

2001. szeptember 13. - filmhu
Szeptember 13-tól napi három mozifilmet és több kisfilmet vetítenek a Ráday utcai Kultiplex két termében, mely ezentúl art moziként működik. A következő hónapokban több nagyszabású rendezvénynek ad otthon a hajdani Blue Box mozi.

Az ezentúl art moziként üzemelő Kultiplex nagytermében szeptember 13-án 17, 19 és 21 órától három film (A nagy Lebowski, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, Amerikai szépség) tekinthető meg 300 forintos belépődíj ellenében, a kisteremben pedig Best OFF címmel kisfilmeket vetítenek 18 és 20 órai kezdettel - a jegy itt 200 forintba kerül.

A Ráday utcai Kultiplex kulturális központban, melyre a szervezők szerint már nem jellemző a malterszagú félkész állapot, az év eleje óta több rendezvényt is szerveztek. A félhivatalos megnyitó szeptember 7-én pénteken volt, melyet egy kétnapos roma-fesztivál követett. Az igazi megnyitót az őszi Fesztivál idejére tervezik a szervezők, "teljes értékűvé" pedig majd várhatóan a télen válik a Kultiplex, amikor a büfé megkapja az engedélyt szeszes ital árusítására is.

Az őszi Fesztivál részeként a Kultiplexben rendezik meg a Varga Stúdió animációs fesztiválját, valamint Öt égtáj címmel összművészeti szemlét is tartanak az új központban. A MU Színház is a Ráday utcai helyszínen szervezi meg hagyományos fesztiválját október elején.

Az egykori Blue Box mozi átalakításával létrehozott kulturális és szórakoztató központ jelenleg két társulás, a független filmes fesztiválokat szervező OFF és a Tilos Rádió állandó székhelye.
[origo]

Címkék

hír



nka emblema 2012