Berlinale: Binoche a tragikus sorsú szobrásznőt alakít

Camille Claudel 1915

 

A Bruno Dumont rendezésében készült produkció három napot emel ki az élete derekán elmegyógyintézetbe zárt művész életéből. Mint Dumont elmondta: Claudel akarata ellenére 29 éven át, egészen haláláig volt a dél-franciaországi intézetben. Családja és a vele különösen közeli kapcsolatban álló költő bátyja, Paul Claudel az intézet igazgatójának kifejezett ajánlása ellenére sem engedte, hogy elhagyja a ház falait.

A rendező azért az 1915-ös évet választotta filmje időpontjául, mert akkor Claudel már az elmegyógyintézetben élt, és kora nagyjából megegyezett Binoche életkorával.

Binoche Berlinben

Dumont és Binoche a forgatásra készülve felkutatták a művészre vonatkozó orvosi dokumentumokat, és sokat merítettek a két testvér levelezéséből. A családból csupán fivére látogatta, ő is csak ritka alkalmakkor.

"Mindent elolvastam, amit írt. Beleástam magam az életébe, az írásaiba, és a megsemmisüléssel találkoztam, az elhagyatottsággal, a szobrok, a család, a szeretet és az erőszak hiányával" - mesélte a színésznő a film keddi berlini sajtóértekezletén.

A forgatókönyv a két testvér találkozásaira épül: Camille könyörög bátyjának, hogy szabadítsa ki, ám Paul hajthatatlan marad. Camille üldözési mániában szenved, és meg van arról győződve, hogy meg akarják mérgezni, élete tragikus kisiklásáért egykori szerelmét, a szobrász Auguste Rodint hibáztatja.

Közben Paul épp olyan menthetetlen, mint húga, ugyanis isten iránti szeretete egyfajta vallási delíriumba csap át. "Van bennük valami közös. De Camille nem isten oltalmában bízik, teljesen beburkolózik Rodin iránti szerelmébe" - hangoztatta Dumont.

A rendező a szinte teljes egészében elmegyógyintézetben játszódó filmjét valódi ápoltakkal forgatta le. A profi színészek és a betegek közötti interakció különleges spontaneitást adott a jeleneteknek. A film párbeszédei szinte mind improvizációk. "Sohasem tudtam, mi fog történni, de éppen ez az, ami érdekelt. Minden alkalommal, amikor elindult a felvétel, történt valami váratlan dolog. De a váratlanság jó, éppenséggel szükséges is az ilyen jellegű munkához" - fogalmazott Dumont.