sex hikaye

Dupla taps a Gránátoknak

Politzer Cannes-ban 

2003. május 23. - filmhu
Mundruczó után a másik Cannes-i résztvevő Politzer Péter filmjét is levetítették. A Gránátokat jól fogadta mind a közönség mind a kritika, a rendező elégedett és saját elmondása szerint nagyon élvezi a kavalkádot.
Csütörtökön este 10 órakor vetítették le Politzer Péter Gránátok című filmjét egy szálloda alagsorában, hét másik kisfilmmel közös blokkban. A vetítés előtt a nyolc rendezőt a színpadra hívták és mindenki szólhatott egy pár szót művéről.

„Nagyon vegyes filmek kerültek egy blokkba mind a stílus, mind a történet tekintetében. Úgy érzem a közönség szerette a filmemet, kétszer is megtapsolták. A tegnapi bemutató vetítés után ma volt még egy kereskedelmi vetítése is a filmnek, amit a MOKÉP szervezett. Ezután az összes rövidfilmes rendezőt meghívták ebédre a Canal+. Ők rövidfilmeket is műsorra tűznek, talán sikerül felkelteni az érdeklődésüket, eredményről egyenlőre nem tudok mondani semmit. De sikerült beszélnem az egyik szervezővel, aki a filmek beválogatásában is részt vett és ő nagyon dicsérte a Gránátokat. Külön kiemelte a film képi világát, Szaladják Pisti munkája nagy tetszést aratott. A francia kritikusok nem nagyon szeretik a lassítást, de itt pont a lassított felvétel hatására kerül más megvilágításba a háborús történet, ezért tetszik nekik.” – mondta el Politzer.

A Gránátok a Kritikusok Hete nevű szekcióban szerepel, ahol nem adnak ki díjat. Éppen ezért Politzer elsősorban abban reménykedik, hogy további fesztiválmeghívásokat kap, illetve hogy sikerül eladni a filmet.

„Itt teljes a kavalkád, minden két véglet között mozog. Az egyik az öltöny, a szmoking és a vörös szőnyeg világa, itt nem annyira a filmekről van szó. A másik pedig az olyan kis vetítéseké, mint amilyenen a Gránátokak is bemutatták. Ezeken a vetítéseken nem annyira a külcsín a fontos, hanem hogy milyen jó a film. És a kettő között egy hatalmas vásár zajlik, több százezer produkciót próbálnak itt értékesíteni, mindenki próbálja eladni magát. Nagyon tetszik nekem ez a folyamatos pörgés.”

Politzernek rengeteg dolga akad saját filmjével, éppen ezért más filmekre alig jut ideje. Muhi András ellenben, aki szintét Cannes-ban tartózkodik, folyamatosan filmeket néz.

„Non-stop nézi a filmeket, a teljes mezőnyre kíváncsi, szinte ki se jön a napra. Nagyon komolyan veszi a nemzetközi megmérettetést, érdekli, hogy mi az aktuális trend, merre tart éppen a világ. Én eddig egyetlen francia filmet tudtam megnézni, viszont sikerült jegyet szereznem a Clint Eastwood filmre és a Greenawayre is holnapra. Vasárnapig maradunk Cannes-ban, aztán sietünk haza, mert ha jól tudom, már megvan az MMK-s döntés és ettől függően tudok majd elkezdeni dolgozni produkciókban, mint vágó. Ezen kívül nagyon várom már az NKA és az MMK dokumentumfilmes pályázatának döntését, a Rejtő Jenő életéről szóló ismeretterjesztő filmtervemmel kapcsolatban, és a kisjátékfilmes pályázaton is elindulok egy új tervemmel.”

Címkék

hír



nka emblema 2012