Egyszer van

Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy szépapám, bizonyos Hungler Antal. Azzal szédítette a lányokat, hogy ő bizony Indiában született. Kacagtak rajta, vagy elküldték a fenébe, pedig igaz volt. A bácskai Indiában született. Ez a falu ma már persze nincs, valaha létezett. Az öreg Hungler Indiában patkolókovács volt, de Antal szépapám nyughatatlan természetét nem elégítette ki a rá váró szakmai örökség. Szerencsére közbejött egy tífusz-járvány, s ő a betegség elől a tengerre szökött. Hajósinasként kezdte, majd fokozatosan lépdelt felfelé a ranglétrán, egészen a kapitányságig. Bejárta a világot, a bácskai India s családja felé soha többé nem nézett. Korosodván a Dunára került egy teherhajóra, évszám hurcolta le-föl a folyón a sleppeket. Sleppnek az uszály-konvojt nevezték, amelyen az árut szállították. No, itt vette le a lábáról szépanyám, Tubl Teréz. ő szakácsnő volt a sleppen, az egyetlen nő közel s távol a vízen. Hát összeházasodtak. Tizenegy gyerekük született, kilencet neveltek fel. Mikor nyugdíjazták őket, Albertfalvára költöztek, ami akkor még nagyközség volt, vágtatva fejlődő iparral, sváb lakosokkal. Szépapám harangozó lett a református templomban, miközben buzgó katolikus volt. Már csak legkisebb gyerekei, a csodaszép ikerlányok laktak otthon: Emma és Margit. Emma lett az én dédanyám. Emmuska hozzáment Fassbinder Pálhoz, aki bátor szász-sváb legény volt. Ennek okán hivatásos főtörzsőrmesterként a lehető legkevesebb időt töltötte otthon, mert bánatos-fegyelmezett lelke sem a szoba-konyha-budit, sem pedig a folytonos nevetést nem bírta elviselni. Ugyanis az én családom már akkoriban is sportot űzött abból, hogy a legszörnyebb időkben is röhögtek mindenen. Nem intellektuális okokból, hiszen például pátriárka-szakállú Hungler Antal még a nevét sem igen tudta leírni/Rejtély, hogyan volt ő így tengerjáró kapitány./. Egyszerűen ezt diktálta a habitusuk. Játszottak is, néha kegyetlen játékokat. Emmuska például rettegett a sötétben, tehát az apja folyton őt küldte a pincébe fáért. S míg a kamaszlány cincogott a félelemtől, addig az apja sztentori hangon kikötéskor használatos vezényszavakkal kommandírozta az udvarról. Mire elhangzott a "Félgőz! Mólóhoz igazíts!", addigra ott kellett állni előtte, a kötényben annyi hasábbal, amennyi a begyújtáshoz elegendő. Nos, Emmuska szülte Palit, négy év múlva Mancit, s újabb négy év után Jucikát - nagyanyámat. Aztán '34-ben egyetlen nap alatt elvitte egy fertőző hasnyálmirigy-gyulladás. Jucika hétéves volt. Hát vége lett a jó világnak. Palika otthon maradhatott, mert esztergályos tanoncként hozott némi pénzt, no meg akkoriban már mozigépészként működött a budafoki moziban is. Manci nagylány volt már, hát vénülő nagyanyja helyett vezette a háztartást. De a pici lányt ki kellett adni gazdagabb rokonhoz, hogy legyen, aki etesse. Így került Hungler Béla nevű nagybátyjához, aki a legtöbbre vitte a családból, igazi úriember lett: a Gundel híres főszakácsa. Béla fekete, Váci utcában csináltatott felöltőben járt, puhakalapja volt, és ezüstfejű sétabotja. Feleségül vett egy igazi úrilányt: a Teleki téri Brunner -bútorház tulajdonosának Ida lányát. Idát német kisasszony gardírozta, bérlete volt a Nemzetiben, s még melegvízbe se dugta a kezét soha. Ez azt jelentette, hogy egy vajaskenyeret sem tudott megfőzni. De sebaj, volt cseléd. Idának zsenáns volt kapcsolatot tartani az ura rokonságával, így kéthetente Béla bácsi egyedül zötyögött ki Albertfalvára. A konyhában áhítattal körbeülte az asszonynép, Teréz szépanyám megkérdezte: Mit adjak, kisfiam? S a nagydarab, híres főszakács minden alkalommal azt válaszolta vágyakozva: Liebe Mutti, úgy ennék egy jó rántottát. Hát ehhez az emberhez adták "dajkaságba"nagyanyámat. Ida nem szülhetett, egy mopszot dédelgetett napestig, de mindenki legnagyobb ámulatára megszerette, s igen jól bánt a kislánnyal. Tengernyi elunt napjának hirtelen értelme lett, s a maga sajátos módján megpróbált úrilányt faragni Jucikából. Először is kijelentette, hogy a "Jucika" parasztnév, ő bizony csak Juliannának szólítja. Félreértelmezett előrelátással rávette sógorát, hogy Fassbinderről Fellegire magyarosítson, pedig az eljövendő ismeretében inkább neki kellett volna igyekeznie. Csak hát Idamamának egyetlen felkínált név sem tetszett. Rókavöröshajú unokahúgát minden nap szatén-zsorzsettbe bújtatva kivitte a Lizsébe, és a Népszínkör fabódéjában mutogatta neki a világirodalmat. Cirkuszba is mentek, ami odahaza a Futó utcai szalonban arra késztette Béla bácsit, hogy azt üvöltse Idukának:"Te kurva, te hülye kerítő!". Ez csak annyiban volt meglepő, hogy egyébként magázódott az asszonnyal, még az alsóneműjét is önözve kérte ki minden reggel a gardróbból. Dehát Béla bácsi utálta a cirkuszt, mert meggyőződése szerint ott elmebetegek és gnómok kényszeríttetnek arra, hogy bakák és cselédek kinevessék a szerencsétlenségüket. Iduka minden ilyen veszekedést azzal zárt le: Hungler Bélának fogalma sincs a művészetről, és az irodalomról csak annyit tud, hogy létezik egy Jókairól elnevezett főétel. Ilyenkor a férje vértolulásos fejjel kirohant a gangra, s közölte a házzal, hogy Brunner Ida nő létére képtelen eligazodni a levesek világában.
A Futó utcai neveltetésnek az vetett véget, hogy Julianna nagyszülei féltékenyek lettek fennhéjázó menyükre,s parancsszóval visszarendelték a lányt magukhoz. Jucikává visszavarázsolt unokájuk még megpróbálkozott egy utolsó úttal: megszökött egy vándortruppal, de Újpesten igazoltatták a gyanúsan izgatott leányzót, s a csendőrök visszavitték Albertfalvára. Ettől még Ida is annyira megrémült, hogy nem követelte vissza többé, sőt, ígérete ellenére meg sem látogatta soha.
Az újra szegénységben múló időt egy Thúry Gyuszi nevű fiatalember felbukkanása tette széppé. Jucika minden vasárnap szólót énekelt a templomi kórusban, ott nézte ki magának az akkor tizennyolc éves Gyula. Nagyanyám tizennégy volt.A fiú engedélyt kért szépanyámtól, hogy udvarolhassa unokáját. Ez azt jelentette, hogy világos nappal egyszer végigsétálhattak az albertfalvi főutcán, oly módon, hogy szépanyám csípőre tett kézzel állt a kertkapuban, s nézte, illően viselkednek-e. Egyetlen egyszer értek kettő perccel később a megbeszélt időpontnál a kapuhoz, mire Tubl Teréz akkora pofont kent le Jucikának, hogy utána három napig nem jött ki a házból. Természetesen ekkor három hétre eltiltotta egymástól őket Hungler Antal szigora, ami Fellegi Juliannára nézve végzetesnek bizonyult. Mert egy bizonyos Dobos Ferenc támadásba lendült. Régóta járt a házhoz, halálosan szerelmes volt Jucikába. Tudta: a lány foglalt, de nem adta fel. Ürügyként Mancinak udvarolgatott, Juci nővérének. Manci persze tudta, honnan fúj a szél, és még segített is Dobos Ferkónak. Utálta a húga udvarlóját, s a háromhetes eltiltás alatt azt hazudta neki: Thúry Gyula minden áldott este más lánnyal sétifikál, és mozizik!!! Szegény Fellegi Juliannának egyebe sem volt, mint a női büszkesége: mire letelt a három hét, Dobos Ferencet és Fellegi Juliannát maga az esperes hirdette ki egyazon vasárnap háromszor, a következő vasárnap meg már esküvőt celebrált nekik. Háború volt,'43. szeptembere, az állam támogatta ezeket a gyors esküvőket. Nem beszélve a Hungler-famíliáról, mert ez maga volt a csodaparti:Dobos apját akkor nevezték ki a frissen visszacsatolt Erdély legnagyobb villamosenergia-üzemének igazgatójává. Nagyanyám nagyságos asszony lett. Az esketést a budafoki esperes végezte, Jucika halálraváltan állt az oltár előtt egy olyan anyagból készült ruhában, aminek a létezéséről még csak nem is tudott. Háta mögött Tubl Teréz posztolt, kezében ernyővel. Mikor az "Igent" ki kellett volna mondani, a menyasszony kínosan hosszú másodpercekig hallgatott. Ekkor szépanyám akkorát vágott a vállára az ernyővel, hogy egész Budafok-Albertfalva szeme láttára térdre esett az ara, de kinyögte végre az üdvözítő szót. Felharsant az orgona, az ifjú pár kilépett a szeptemberi napsütésbe, s ekkor elsőként Thúry Gyula pattant Juci elé gratulálni. Kezében hatalmas fehér rózsacsokor, közepén egyetlen szál vörössel. Angyali mosollyal csak ennyit mondott:"Soha ne légy boldog."Majd eltűnt, ők ketten többé nem találkoztak.
Az átok nem fogant meg, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan azt Gyuszi valószínűleg képzelte. Ötvennégy évvel később, mikor Dobos Ferenc már hat éve halott volt, nagyanyám naponta utazott a hatvanas busszal. És naponta állt meg benne az ütő a Zsigmond térnél-Minden reggel felszállt egy húsz év körüli fiatalember, aki oly kísérteties módon hasonlított Thúry Gyulára, hogy Fellegi Julianna a Batthyány térig küzdött levegőért. A fiú mindig őt nézte mosolyogva. Egy nap aztán a végállomáson lesegítette, s így szólt:"Én tudom ám, hogy a néni kicsoda. A Fellegi Jucika. Nagyapám egész életében azzal hergelte a családot, hogy magát kellett volna elvennie feleségül. Ugye hasonlítok az öregre?"Juci révülten bólogatott."És mi van a Gyuszival?""Hát meghalt."