Elátkozott rendező - Tarr Béla a Libération szerint

A vízözön emberének, a sorsszerű esők rendezőjének nevezi Tarr Bélát a Libération című francia napilap tudósítója, beszámolva a 29. La Rochelle-i filmfesztiválról. A ma véget érő szemlén mutatták be a magyar filmrendező életművének retrospektív sorozatát a korai, még a dokumentarista irányzathoz tartozó, 1977-ben forgatott Családi tűzfészektől az idei Werckmeister-harmóniákig.

"Tarr Bélának, ennek az elátkozott rendezőnek filmjeiben mindent elönt a víz, elmossa a legoptimistább lelkeket is és sárrá változtatja a közép-európai síkság szürke földjét" - írja a Libération, felidézve a 45 éves filmes pályájának korai, Ken Loach hatását tükröző szakaszát, s az 1982-ben készült Macbeth-tv-adaptációval kapcsolatban kiemeli a film egyetlen, 76 perces beállítását. "Kamerája a legnagyobb figyelemmel és a legaprólékosabb lassúsággal követi a mozdulatok és a szavak variációját, a testek rítusait és a díszletek szétporladását."

A legnagyobb teret természetesen a hét és fél órás Sátántangónak szenteli, amelynek "nincsen egyetlen perce sem, amely ne lenne nyomasztó és amelyben a nézőt a legradikálisabb élmények átélésére kényszeríti... Tarr Béla hősei eltévedt emberek, őrültek, hamis próféták, ők ugyanúgy a filmek nyersanyagát képezik, mint az eső és a felhős égbolt, a hanyagul odavetett tárgyak és az üresen maradt székek: fekete-fehérben játszik az érzelmekkel, újrakomponálja a látvány ceremóniáját, amely akár a végletekig részletező, akár erőszakos, mindenképpen abszolút egyedi.

Ebben a hipnotikus játékban Tarr a helyzet urává válik, és odavisz minket, ahová csak akar, miközben kihasználja az érzelmek teljes skáláját - a felfedezés örömét, a megkönnyebbülést, a rosszullétet, az eufóriát, a meglepetést, de az unalmat, a nyűgöt és a durva ébredést is. Így válik egy tőlünk oly távolinak tűnő mozi, amely beleás az élet minden zugába, számunkra nélkülözhetetlenné" - értékel a Libération kritikusa.
_(MTI)