sex hikaye

Elkészült a Hasutasok

Először a Szemlén

2007. január 11. - filmhu
Elkészült a Hasutasok
Elkészült Szőke András legújabb filmje, a Hasutasok – jelentette be a filmet gyártó Hunnia Stúdió és az RTL Klub csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon a Godot Galériában. Szőke András új filmje először a szemlén lesz látható.

Zsúfolásig telt a Godot Galéria csütörtök délelőtt. Ugyanis, mint arra számítani lehetett, Szőke András és legújabb filmjének főszerepét alakító Badár Sándor élvezetes dumaszínházat rögtönzött a sajtó képviselőinek, mintegy ízelítőt adva frissen vágott filmjük helyzetgyakorlataiból.

A humor mellett természetesen komoly dolgokról is szó esett. Sándor Pál, a film producere elmondta, véleménye és az alkotók szándéka szerint elkészült az első olyan Szőke-opus, amelyre nem csak a „Szőke-fanok” ülnek majd be. A film és rendezője erényeit röviden méltató Sándor Pál szerint a Hasutasok egy igaz „értelmes közönségfilm”.

A Hasutasokat támogató RTL Klub színeiben Kolosi Péter elmondta, egyre több közös produkciót terveznek a Hunnia Stúdióval – szintén e csatorna támogatta Sándor Pál szemle-nyitó nagyjátékfilmjét, a Noé bárkáját, valamint a stúdió és a tévétársaság közös szinopszisíró pályázatot is hirdetett, melynek eredményét tavaly novemberben hirdették ki, s a tervek szerint a nyertes darabok meg is valósulnak majd.

A tévécsatorna egyébként több, az RTL különböző műsoraihoz köthető arcát is „kölcsönadta” Szőke András filmjéhez. A „nagy kolbászbetyárt” alakító Hernádi Judit mellett például epizodistaként feltűnik Farkasházy Tivadar, a Barátok Köztből megismert Farkasházi Réka, de még a Benne leszek a tévében című műsorban feltűnt békásmegyeri repper kissrác is előadja tudományát. Kolosi Péter szerint, és a tévécsatorna szempontjából lényeges, hogy a film ne csak a mozikban, hanem később, a tévében is jól teljesítsen.



Címkék

hír



nka emblema 2012