sex hikaye

Erős versenymezőny az V.Film.Dok-on

szigorú döntések

2008. április 3. - filmhu
Erős versenymezőny az V.Film.Dok-on
Jobb filmek érkeztek idén az V.Film.Dok Magyar-Román Dokumentumfilm Fesztiválra az eddigieknél. Az erős mezőnyben csak az maradhatott bent, aki jó témát választott és felkészült, eredeti filmes nyelven mutatta be.

A nevezett filmek közül csak a legjobbak megméretése várható Csíkszeredában. Az eddigi tapasztalatok szerint lényegesen jobb filmek kerültek az előzsűri elé idén. Az első kör döntéshozóinak egybehangzó véleménye szerint azonban az alkotók még így is sokszor műfaji tévesztésben vannak, a témához nem kapcsolódik megfelelő filmes formanyelv.

A fesztivál vezetői így kommentálták a beérkezett alkotásokat:
 
Farkas György, fesztivál igazgató:
„Soha nem volt még ilyen erős versenyprogramunk. Az alkotók többsége végre fesztiválra alkalmas filmeket küldött. Azonban sokan még mindig nem tudnak különbséget tenni rádiós riport, műhelymunka és dokumentumfilm között. Abból, hogy valaki a kezébe vesz egy kamerát és bekapcsolja, még nem lesz film. Az a cél, hogy valódi témákat láthassunk valódi filmeken!”

Beke Mihály András, fesztivál elnök:
„A fesztiválra látogató nézők ugyanazt teszik majd, mint a jövőbeli televíziók közönsége: válogatnak a programok között és ez által eldöntik, melyik volt képes lekötni a figyelmüket. Egy nagy korszakváltás előtt állunk a digitális televíziózás közeledtével. A néző maga lesz a műsorszerkesztő, csak a legjobb filmeknek lesz esélye a figyelemre és annak a televíziónak, amelyik ezeket közvetíti. Mi a Film.Dok-on átadjuk a távirányítót közönségünknek. Döntsenek róla ők, melyik filmet nézik meg és melyiket díjazzák!"

A fesztivál ideje alatt bárki megnézheti a versenyfilmeket az interneten és szavazhat a közönségdíjas alkotásra!

A fesztivál időpontja:
2008. május 12-18., Csíkszereda

A versenyfilmek:
Bálint Arthur: Poros öltöny
Bálint Ibolya: Asszonyélet
Balog Gábor: Záporeső, szebeni szél
Bayer Zsolt: Az utolsó előtti út
Becze Zoltán: HAJRÁ Szereda!
Bernáth Milán: Patyika spulni
B. Nagy Tibor: Kászon gyöngye
Bordos Anikó: Petőfilm
Buglya Sándor: Zsákfalu
Csobod Judit, Bíró Andrea: 12000 tégla
Csuja László: A tékozló gyümölcsárus
Czigány Zoltán: Balladák könyve
Dékány István: A zsögödi gazda (Nagy Imre)
Deleanu Diana: Humorescă
Gulyás János: Civil jelentés
Hajdú Eszter: Destino
Haragonics Sára: Táncterápia
Kármán Irén: Szemben a maffiával
Kóthy Judit: Olaj, olaj, olaj. Fejezetek a magyar kőolaj- és földgázipar történetéből VIII/5.
Kovács Claudia: Eszter
Komár István – Csáky Zoltán: Szétszóródtunk
Kovács Béla: A mindenséggel mérd magad
Kresalek Dávid: Hackni
Ledniczky Thomas: Zbor în Alpi
Litauszki János: A mi kis rádiónk
Mohi Sándor: Imádság
Mosonyi Szabolcs: Elrejtett vízi világ
Nema Cristian Radu: O legendă vie
Németh Gábor Péter: Végállomások
Papp Gábor Zsigmond: Balaton retró
Péterffy András: Nevetlen falu
Pintilie Adina: Nu te supăra, dar…
Sívó Júlia: Júlia
Somogyvári Gergő, Fezst Judit: Csempelevél
Sós Ági: A dobópápa
Sós Ági: Ha gitt van, egylet is van
Szalay Péter: Panoptikum
Szirmai Márton: A süllyedő falu
Tokodi Gábor: Örmény nyomon – Gyergyószentmiklós
Török Zoltán: Vidrasors
Vizi Mária: Budapest, nőváros
Zágoni Bálint: Benedek doktor csodakútja
Zsigmond Attila: Földhöz vert csoda
Zsigmond Dezső: Út Călăraşiba

További információ: www.dok.ro



Címkék

hír



nka emblema 2012