sex hikaye

Filmes kitüntetések aug. 20-án

Darvas Ivántól Fliegaufig

2005. augusztus 22. - filmhu
Filmes kitüntetések aug. 20-án
Augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át Sólyom László köztársasági elnök szombaton a Parlamentben. A középkereszttel Darvas Iván színművészt tüntették ki. A köztársasági elnök megbízásából kitüntetéseket adott át dr. Bozóki András kulturális miniszter - többek között filmrendezői és színészi munkásságok elismeréseképpen. Még az oktatási miniszter díjazottjainak listáján is szerepelt két fiatal filmesünk.

Sólyom László államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök jelenlétében adta át az elismeréseket. Külön gratulált Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas művésznek, a Nemzet Színészének, Kiváló Művésznek, akinek a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést adományozta.

Sólyom László szerint egészen különleges és ritka alkalom, hogy ennyi kiváló ember, nagyszerű teljesítmény, példamutató életpálya, áldozatos munka van együtt egy helyen. "Úgy érzem, hogy itt egy másik Magyarország jelenik szinte meg, amelyik nem szokott szerepelni a médiában, de amelynek az értéke felmérhetetlenül nagy" - mondta a köztársasági elnök.

Az elismerések átadása után tartott állófogadáson Gyurcsány Ferenc pohárköszöntőjében Szent István intelmeire utalva megállapította: erős és teherbíró, egységes nemzet csak tagjainak sokféleségében és sokszínűségében létezhet.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND középkeresztje polgári tagozata:

a magyar kultúra hírnevét öregbítő, méltán nagyrabecsült, maradandó értékeket képviselő művészete, egész életpályája elismeréseként
Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színművésznek, a Nemzet Színészének, Kiváló Művésznek.


Darvas Iván több mint 70 filmes és televíziós szerepet alakított, köztük olyan emlékezetes művekben, mint a Liliomfi (Makk Károly - 1954), Budapesti tavasz (Máriássy Félix - 1955), A tizedes meg a többiek Keleti Márton - 1965), Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán (Várkonyi Zoltán - 1966), Hideg napok (Kovács András - 1966), VII. Olivér (Rényi Tamás - 1969), Szerelem (Makk Károly - 1971), A Pendragon legenda (Révész György - 1974). Újabban pedig: Film... (Surányi András- 2000), Szent Iván napja (Meskó Zsolt - 2002), Egy hét Pesten és Budán (Makk Károly - 2003), Hóesés Vízivárosban (Tv) (Bereményi Géza - 2004)
 

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND középkeresztje a csillaggal polgári tagozata:

életműve elismeréseként, problémaérzékeny, időszerű kérdéseket feszegető, gyakran élénk vitákat kiváltó, vitázó és politikus filmjeiért
Kovács András
Kossuth-díjas filmrendezőnek, Kiváló Művésznek;
Legismertebb filmjei: Nehéz emberek, Hideg napok, Falak, Extázis 7-től 10-ig, Szerető, A Vörös grófnő


nemzetközileg is elismert, a magyar filmművészet hírnevét öregbítő, méltán népszerű művészi munkássága, valamint művészetpedagógiai tevékenysége elismeréseként
Makk Károly
Kossuth-díjas filmrendezőnek, Kiváló Művésznek;
Makk Károlyt 5-ször jelölték Arany Pálma-díjra Cannes-ban. Legismertebb filmjei: Liliomfi, Ház a sziklák alatt, Megszállottak, Elveszett paradicsom, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, Szeressük egymást gyerekek!, A Játékos


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND középkeresztje polgári tagozata:

nemzetközileg is nagyrabecsült filmjeiért, művészi munkássága elismeréseként
Mészáros Márta
Kossuth-díjas filmrendezőnek, Érdemes Művésznek;
Legismertebb filmjei: Örökbefogadás (1975 - Berlin: Arany Medve), Napló gyermekeimnek (1982 - Cannes: Zsűri Nagydíja), Napló szerelmeimnek (1987- - Berlin: Ezüst Medve) A magzat (1993 - Berlin: Arany Medve jelölés), A hetedik szoba (1995), A temetetlen halott (2004)

nemzetközileg is nagyrabecsült művészi munkássága, maradandó értéket képviselő alkotásai elismeréseként
Tarr Béla
Kossuth-díjas filmrendezőnek;
Filmek: Családi tűzfészek (1979), Szabadgyalog (1981), Panelkapcsolat (1982), Őszi almanach (1984), Kárhozat (1988), Sátántangó (1994), Szenvedély (1997 - forgatókönyvíró), Werckmeister harmóniák (2000)
 

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozata:

művészi munkássága elismeréseként
Kováts Adélnak,
a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas színművészének;
Színházi munkái mellett számos filmben, tévéjátékban szerepelt, köztük olyan művekben, mint Dráma a vadászaton (Esztergályos Károly - 1987), A magzat (Mészáros Márta - 1993), Köd (Deák krisztina - 1994), Mikor síel az oroszlán? (Balogh Zsolt - 2001)

emlékezetes színpadi alakításaiért, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként
Szombathy Gyulának, a Radnóti Miklós Színház Jászai Mari-díjas színművészének,
A vászonról elsősorban tévéfilmekből, sorozatokból, kabarékból ismerős.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND lovagkeresztje polgári tagozata:


emlékezetes színpadi és filmszerepeiért
Csányi Sándornak,
a Radnóti Miklós Színház színművészének,
Az egyik legígéretesebb fiatal filmszínész, fontosabb filmes szerepei: I Love Budapest, Kontroll, A porcelánbaba, Állítsátok meg Terézanyut!

nagy népszerűségnek örvendő szövegírói, forgatókönyvíró tevékenysége, sokoldalú munkássága elismeréseként
Geszti Péter
szövegírónak, forgatókönyvírónak, riporternek, műsorvezetőnek;
A Kalózok című filmnek írta a forgatókönyvét, de szinkronhangként is ismerős lehet a moziból


sokoldalú művészi munkássága, emlékezetes alakításai elismeréseként
Hegyi Barbarának,
a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművészének;
Tévéfilmek mellett elsősorban epizódszerepekben láthattuk, valamint jellegzetes szinkronhangjáról is felismerhetjük. 

színpadi- és filmszerepek nagy népszerűségnek örvendő, emlékezetes megformálásáért
Kaszás Attilának,
a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművészének, 
Filmszerepek: Érzékek iskolája, Hukkle, Üvegfal

***

Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke megbízásából állami kitüntetéseket adott át dr. Bozóki András kulturális miniszter is.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetésben részesül:

Kremsier Edit, a Magyar Televízió szerkesztő rendezője, a gyermek- és ifjúsági korosztály számára készített műsorok, filmek magas színvonalú megvalósításáért, a hazai gyártású gyermekműsorok létéért folytatott több évtizedes tevékenységéért.


A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesül:


Gauder Áron animációs filmrendező, a Nyócker c. filmjéért, itthon és külföldön elért sikereiért.

Pethő Zsolt zeneszerző, több sikeres animációs filmzene megalkotásáért (Gusztáv, Mirr-Murr, Pom Pom, Vízipók, Misi mókus, Vili a veréb, Az erdő kapitány, Egérút)  

Rangos állami kitüntetéseket adott át az oktatási miniszter is augusztus 20. alkalmából. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét négyen, lovagkeresztjét tízen vehették át. Arany-, ezüst- és bronz érdemkeresztben összesen százhatvanegyen részesültek. Köztük két fiatal filmesünk is szerepel:
 

a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta

Antal Nimród filmrendező (Kontroll - csaknem 60 fesztiválszereplés, több mint 20 díj, nézőrekord)

Fliegauf Benedek filmrendező (Rengeteg; Dealer - 40 fesztivál, több mint 20 díj, oktató-DVD)


A díjazottak teljes listája a Népszabadság Online-on, a kultura.hu-n és a Magyarorszag.hu-n



Címkék

hír



nka emblema 2012