Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Forgatókönyveket támogatott a Filmalap

A Haramiák és a Gondolj rám is a sikeres pályázók között van


2013. december 19. - filmhu



Forgatókönyveket támogatott a Filmalap

A Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai döntőbizottsága csütörtökön újabb támogatási összegekről döntött, így mások mellett például az Én, Te, Ők és a Gondolj rám pályázata is zöld utat kapott.

 A filmszakmai döntőbizottság határozata értelmében a Haramiák (producer: Major István, forgatókönyvíró: Kis-Szabó Márk) című film forgatókönyv/filmterv-fejlesztésre négymillió-ötszázezer forintot kapott, azzal a kikötéssel, hogy az alkotók a fejlesztési keretösszegből egymillió-ötszázezer forintot fordíthatnak a forgatókönyv első verziójának elkészítésére.

A Kihűlés (producer: Marek Urban, forgatókönyvíró- rendező: Kristóf György) forgatókönyv/filmterv-fejlesztésre kétmillió forint támogatást kapott. Az Én, Te, Ők (producer: Hábermann Jenő, forgatókönyvíró- rendező: Pacskovszky József) című film esetében a filmszakmai döntőbizottság a filmgyártás előkészítés célú pályázatot támogatta. A megpályázott hétmillió-ötszázezer támogatási összegen belül korábban megítélt ötmillió forint felett további kétmillió-ötszázezer forint támogatásban részesítette a filmtervet, így a produkció gyártás előkészítését összesen hétmillió-ötszázezer forint összeggel támogatta.

A Gondolj rám című film (producer: Szekeres Dénes, forgatókönyvírók: Kern András, Vámos Miklós, rendező: Kern András) esetében a testület filmgyártásra összesen kétszázmillió forint összegű támogatást ítélt meg. A Hazatérés című filmnél (producerek: Angelusz Iván, Reich Péter, forgatókönyvíró: Szántó T. Gábor, rendező: Török Ferenc) a döntőbizottság a forgatókönyv első változatát elfogadta, egyúttal megbízta az alkotókat a forgatókönyv további fejlesztésével.

Döntés született még ezen kívül a MAFSZ egyedi pályázatáról is, utóbbit a testület négymillió forinttal támogatta.




Címkék

szakma , pályázat , forgatókönyv , filmalap , támogatás





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |