Hajtás
A városi biciklis korunk végső bölcsességének egyetlen megbízható letéteményese: ha nem akar felborulni, hajt, teker, pedálozik, nincs fáradtság, nincs fulladás, nincs csömör, nincs megállás. Az igazi rajongó nem klubot alapít, hanem hivatásszerűen üli meg járgányát, őt biciklis futárnak hívjuk, mazochista fajta, afféle született vándor bölcs, minden szempillantásában zaklatott sorsok villannak meg.
Morbid történetünk főhőse egy budapesti túlkoros biciklis futár hetvenkét órás műszakban - aki a fentiek miatt szenvedélyesen gyűlöli járgányát. Egyensúlyt akar, harmóniát! - ám erre senki sincs tekintettel. A történet keretéül az ő megbízatásai szolgálnak: járja a várost, s közben be nem áll a szája, végeláthatatlan történeteket mesél a kuncsaftoknak zaklatott élete kalandjairól, amelyeken egy jobb élet reményében ment keresztül. Hiszen ő már csak tudja: naiv reményekkel futott neki az életnek, hitt az emberi jóságban és segítőkészségben, és abban, hogy sosem kell talán biciklire ülnie. Mekkorát csalódott...
Persze ki kíváncsi egy futárra, a jobbára töredékek formájában megelevenedő sztorik csak a futárt napokon át követő néző fejében állnak össze három összefüggő mesévé. A három történet töredékes flashbackben elevenedik meg előttünk.
Futárunk belekezd gazdag előéletének egyik történetébe, az Útkeresés szakaszából: egy vérbeli falusi thriller, hősünk még serdülő gyermek, nyolcgyermekes vidéki rokonainál nyaral, a nyár viszont szokatlanul pocsék. A sejtelmesen kék színekben tobzódó mese elején éppen buzgón ássa el félreinformált rokonaitól közepes bizonyítványáért kapott biciklijét - már akkor is szenvedélyesen gyűlölte ezt az alkalmatosságot -, majd következő éjjel arra lesz figyelmes, hogy szimpatikus vérei három éves, beteges unokaöccsével cselekednek hasonlóan a kukoricamező közepén. A jelenet fölöttébb morbid, a hidegvérű gyilkosságot banális bénázás kíséri, a faluban csak azok nem lesznek tanúi, akik semmiképp sem akarnak.
Hősünk számára az élet rövidúton rémálommá válik, az elcsöppenésig kedves rokonok radírral törölték ki a kisfiú emlékét is, a falu pedig groteszk módon egyetlen jól szervezett, misztikus összeesküvéssé válik, ahol mindenki rejteget valami mocskos titkot, s ahol mindenki gyilkos rokonai cinkosa lesz. Itt mindenki megőrült? A fiú vegyes érzésekkel néz a disznóölés elé, majd úgy dönt, a végtelen rengeteg nagyobb biztonságot kínál… És persze, a menekülés egyetlen, predesztinált útja az elásott bicikli lesz.
Futárunk a sztorit kifulladásig nyomja kuncsaftjainak, akik ráunva egyszer csak becsapják előtte az ajtót, vagy csupán diszkrét ásítást fojtanak el bokros teendőikre utalásként. Esetleg előkerül a baseball-ütő, az acélboxer és a pitbull is egy-egy harmatos éjszakán.
Hősünk persze csöppet sem érzi sértve magát, kellő önkritikával megáldott mesélőként levonja a tanulságot, jó hollywoodi tanonc módjára stílust és zsánert vált, egy rózsaszínnek induló romantikus komédiával próbálkozik, a Társkeresés jegyében. Emlékszik is, egykoron biciklitúrára invitálták gimnáziumi osztálytársai, remek, mondta ő és keverékbenzint töltött a papa rozzant Babettájába, ami persze csak növelte a lejtőn felfelé tolt acél szörnyeteg súrlódási ellenállását. Nem baj, csak hajtani ne kelljen. A vízparton egy csapásra manifesztálódó leányzó viszont a diszkóban tükör előtt egyedül szereti a táncot, nemigen tűr meg mást kettejükön kívül ötven kilométeres körzetben és imádja az orális szexet. Hősünk a könnyebbik utat választja és enged, megöleli a bűnt, aláveti magát a terrornak, s miközben biztos úton halad a végelgyengülés felé a kisajátító-kimerítő szerelmi kalandban, különös módon talán lassan meg is szeretné a helyzetet, ha…
Ha - mint egy másodrangú vígjátékban - meg nem jelenne a nagy ő, az igazi. Az élet inkognitóban izgalmas, tombol a l'amour, ám a szigorú titoktartás ellenére az Orális Lány valahogy szagot fog, s nem engedi a prédát. Hősünk kétségbeesésében barátaihoz fordul tanácsért, akik valamiért mélységesen elítélik második kapcsolatát. Az Orális Lány viszont egy kopókutya rámenősségével kergeti hősünket és választottját, a szerelmi harc túllép az elvárható mértéken, eszelős méreteket ölt. A hajsza végén váratlan fordulatként a két lány talál lelki társra egymásban, s újult erővel indítanak hadjáratot hősünk ellen. Itt mindenki megőrült? A segédmotorosból kifogyott a benzin, jöjjön hát a pedál, meg a hajtás…
Ez sem nyert. Futárunkat lassan fölös bútordarabnak nézik ezen a helyen is, testét megette már a szú, rojtjait moly rágja, sebaj, majd harmadszorra, valami modern biztosan bejön.
Legyen egy akció-krimi, a Pénzkeresés korszakából? Alig pár éve esett meg, már futárként egy kórházba szállított öt ampulla génmanipulált spermiumot. Nem vállalt sosem rizikós melót, a pizzás fuvarokat rühellte, mert félt, hogy kihűl, a drog sem volt kenyere, nem állta a parát. Ezúttal viszont sokat fizettek, szóval némi dilemmázás után csak bevállalta. Sürgős lesz, militáris átömlesztésre, mondták, valóságos kincs az IFOR-nak. Bár ne mondták volna, főleg ne a rádióba. Először csak azt a sötét ablakú Mercit pillantotta meg a visszapillantóban, aztán a kórház smaragdzöld folyosóin elszabadult a pokol: a készenléti műtősfiúnak még a maszkját sem volt ideje félretolni, hogy kiengedjen egy üvöltést, máris kilyuggatta egy sorozat. Az egész orvosmaffia a nyomába eredt, szilánkokra robbanó infúziós tégelyek, hangsebességgel száguldó kerekes székek maradtak defektes kerékpárján menekülő hősünk nyomában.
Hősünk hóna alatt biciklije számos roncsával csak rohant abban a nyomorult kórházban addig, amíg egy csöndesebb szárnyba nem ért. Ide már nem hallatszottak a puskagolyók dörrenései, a személyzeti épület kazánjának zúgása pedig a sörétektől sérülő betegek jajkiáltásait is elnyomja szerencsére. Ideje tehát meglelni a kiutat - a tábla a kórház új szárnyába mutat, ahol nyugodt éjszakai félhomály uralkodik. Csak a szülészet felől pislákol fény, várandós anyák sorakoznak, a másik oldalon az ápoltak hortyogása. Hősünk biztos léptekkel indul meg a kijárat felé, öt körben bepakolja biciklije alkatrészeit a liftbe, a földszinten öt körben kipakolja, ám az ajtó zárva. Hősünk visszapakol, fölliftezik az emeletre, ott ismét kipakol. Az épület kihalt. Az egyik teremben orvost talál, az felvilágosítja, hogy semmi keresnivalója itt. A másik teremben műtősfiú biztosítja segítőkészségének teljes hiányáról. Sorra nyitja hát az ajtókat, de csak az elutasítás várja. És lassan fölébrednek a betegek, mint élőhalottak indulnak meg céltalanul a folyosókon, mellékhelyiségből nővérszobába, bezárt büféből az lelakatolt újságosbódéhoz, valóságos party ez, némán mint a halak, csendben és céltudatosan. Futárunk fuldokolva sodródik közöttük, számos kört megtéve apránként mozgatja biciklije fogyatkozó alkatrészgyűjteményét, s közben egy jobb életről filozofál. Önkívületi állapotban lel rá a kijáratra, odakint elnyomja az álom, egy bicikliszerviz előtt virrad rá a hajnal.
Ez sem kell? Azért jól esett elmondani. A három történet összesen tizenkét fuvar alatt bontakozott ki a maga hiteles valóságában, szépítés nélkül, pusztán a bevett műfaji rekvizitumok szerény használatával. Hősünket kuncsaftjai szemével látjuk, de cselekményeit nem torzítja holmi kínos szubjektivitás. Mégsem talált érdeklődésre. Hol hát az igazság? Talán az utolsó kuncsaft majd megmondja, úgyis megint hozzá tart egy fuvar ügyében. Bár kissé fura az az orosz akcentus, meg a feltűnő érdeklődés, amellyel a középkorú öltönyös kifaggatja, azért csak kitárja szívét. Úgy érzi, számára nincs más ezen a földön, csak biciklifutárnak lenni. Erre teremtette őt a Sors, s a véletlenek furcsa játéka csupán, hogy ezt gyűlöli a legszenvedélyesebben az egész világon. Pedig ez a sorsa, ez a rendeltetése. Hiába is próbálkozna, sosem lehetne ő más, mint biciklisfutár. Nem kaphat többet, mert nem jár neki több. Vidáman fölül hát biciklijére, megigazítja táskája vállpántját, egy kattintás a kapcsolón és cébé rádióján máris várja a következő fuvart.
És nem álmodik, és nem mesél már többet senkinek.
- A Megvalósításról -
A fenti vázlat egy kilencven perces low budget nagyjátékfilm alapja. A forgatás előre láthatóan négy önálló hetet venne igénybe, négy fő helyszínen: egy faluban, valamelyik hazai tó partján, egy kórházban (vagy ahhoz hasonló épületben) illetve Budapest belvárosában. A könnyítést az jelentené, hogy a forgatás négy szakaszban történhet, amelyek között több hét is eltelhet - ami időt ad a szervezésre és megkönnyíti a számos stábtag és színész időbeosztását is.
A három huszonöt perces történet az unásig ismert műfajfilmes eszköztár továbbfejlesztésével, szokatlan képi megoldásokkal jelenne meg. Ez nagyjából annyit jelent, hogy számos jelenet a klasszikusok megoldásokra hajazva kezdődik - mindenképpen kerülve a paródiát és a gegvadászatot -, ám szokatlan megoldással, fordulattal zárul. Így elérhető, hogy a közönség figyelmét fenntartva meghökkentő és fordulatos legyen a film. A folyamatos narráció oldja az irreális eseményeket és a megfelelő előkészítéssel befogadhatóvá teszi a kórházi jelenet szürrealizmusát is. Az események gyorsan peregnek a filmben, ám a visszatérő motívumok és a három sztori hasonló kicsengése egységbe fogja a szálakat.
A szereposztásban főszerepekre profi, de kevésbé ismert színészeket, az epizódszerepekre lehetőség szerint közismert színészeket válogatnék. A főszerepet három színész játszaná: tizenhat éves fiú az első történetet, egy húsz év körüli a másodikat és egy harminc körüli színész a harmadikat valamint a keretsztorit.
A technikai stáb szűk létszámú lehetne, főként a falusi sztori lassan hömpölygő, precíz, akadémikusabb snittjei kívánnának komolyabb bühne-technikát. A szerelmi sztoriban döntött kamerás, nagylátószöggel torzított képek dominálnának, kevesebb kameramozgással, szögletes, szaggatott ritmussal. A kórházi akciójelenetek klipesen pörögnek, s csak a film végére tér vissza a kimért, lélegzet-visszafojtós stílus. A kerettörténet belvárosi jeleneteit szabadabb, városiasas zsúfolt nappali felvételekkel ábrázolnánk, számos nagyvárosi hangulati elemmel kiegészítve.
