sex hikaye

Hámori Gabriella Shooting Star

Reflektorfényben az európai filmcsillagok

2006. január 10. - filmhu
Hámori Gabriella Shooting Star
2006. február 9 - 19. között az 56. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Hámori Gabriella lesz a magyar Shooting Star - adta hírül a Filmunió. A European Film Promotion (EFP) kezdeményezéseként létrejött rendezvényen Európa legígéretesebb színésztehetségei kapnak lehetőséget, hogy bemutatkozhassanak a filmszakma nemzetközi képviselőinek. Az Európai Unió MEDIA Plus Programja által támogatott 1998-as alapítású program évről-évre mintegy húsz ifjú színésztehetségre irányítja a reflektorfényt a berlini filmfesztiválon.
 
 
 
 

A Shooting Stars program 21 idei résztvevőjét az EFP tagjai választották ki. A „holnap sztárjai”, az ígéretes tehetségek háromnapos rendezvénysorozaton vesznek részt, melynek keretében a filmszakma nagyjainak, a legnagyobb színészügynökségek és a nemzetközi sajtó képviselőinek mutatkozhatnak be. Dieter Kosslick a berlini fesztivál igazgatója személyesen adja majd át az ifjú talentumoknak a Studio Hamburg Shooting Stars-díját a berlini fesztiválpalota színpadán február 12-én.

Hámori Gabriellát a magyar közönségnek nem kell bemutatni, hiszen a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után egyszerre kezdődött meg színházi és filmes pályafutása is. A mozivásznon a felütés Incze Ágnes I love Budapest című filmjének főszerepe volt, Csányi Sándor oldalán. A fővárosban szerencsét próbáló Anikó megformálásáért 2001-ben a JOY Magazin Legígéretesebb színésznőjének járó díját nyerte el a Filmszemlén. A színpadon Molnár Ferenc Liliomjának Julikájáért a magyar Színikritikusok tüntették ki díjukkal. Jelenleg az Örkény Színház társulatának tagja. Csehov Sirály című darabjában Nyina megformálásáért a Pécsi Országos Színház Találkozón a Legjobb fiatal színésznő díját nyerte el. Filmszínészi tehetségét Gothár Péter Magyar szépség-ében, Török Ferenc Szezon és a Csodálatos vadállatok című műveiben, valamint Deák Krisztina A miskolci boniésklájd című munkájában mutatta már meg. Bergendy Péter az Állítsátok meg Terézanyut! című film főszerepét bízta rá, mely a nagy közönségsiker mellett a csehországi Mlada Boleslav filmfesztiválján a Legjobb színésznő díját is meghozta számára.

Hámori Gabriella filmes
debütálása
Magyarország a Magyar Filmunió EFP tagsága folytán 2002 óta vesz részt a berlini Shooting Stars programon. Miklós Marcell, Kamondi Zoltán Kísértések című filmjének főszereplőjét követően, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter és legutóbb Gryllus Dorka vett részt a programon. Gryllus Dorka azóta Sam Garbarski (A Rashevski Tangó) új filmjében is szerepet kapott, a forgatás nemrég fejeződött be Londonban, a Rashevski Tangó pedig már látható a hazai mozikban.

Sajtóvisszhangok

„Nemzeti filmgyártásunk legújabb és legfényesebb csillaga már 2001-ben főszerepet játszott az I love Budapestben, egy évvel később bájosan együgyű stopposlány volt a Valami Amerikában, 2003-ban a Szemle-fődíjas Magyar szépség-ben szerepelt, majd következett a Szezon, benne egy nyúlfarknyi hosszúságú, ám annál fontosabb szereppel. Aki mindezek ellenére még nem ismeri a széles mosolyú, ragyogó szemű színésznőt, az december közepétől mindent helyrehozhat: Hámori Gabri a vadonatúj Állítsátok meg Terézanyut! címszereplője.”
Csillag Márton, Pesti Est, 2005. január


„Nagy színésznő. Aligha tévedünk: generációja legnagyobbja. Egészen apró dolgokat tud. Olyanokat, amilyeneket nem lehet megtanulni a Színházművészeti Egyetemen, amilyenekhez valamennyi idegszálával jelen kell lennie. Sokkal több kitűnő technikájú színésznőknél, akik mindent meg tudnak oldani. Érez, megbántódik, elvész, őszintén szerelmes, igazán megérint, beszél szavakkal és szavak nélkül. Elbűvöl.”
Kővári Orsolya, Premier, 2005. december


„A Radnóti Színház Lulu-előadásának aduja Hámori Gabriella a címszerepben. Miatta volt érdemes elővenni a zseniális fiatalember, Frank Wedekind száztíz éves, zavarba ejtő remekét. … Hámori úgy működik az előadásban, mint egy természeti tünemény, kvázi ösztönösen, ami nem azt jelenti, hogy nélkülözi a szakmai tudatosságot, csupán a karaktert illetően kelti a spontaneitás látszatát, ez viszont Lulu személyiségének lényege. Különösen, ha tekintetbe vesszük - ebben áll a szerep nehézsége -, hogy e fölforgató nőalak belső tartalmai minden jelenetben (felvonásban) mások, mintegy sűrítik az időközben végbement átalakulást. Ráadásul Wedekind néha a régmúltra vonatkozó, késleltetett flashback információkkal növeli a néző terhét. Hogy a színésznő ebből a sokszoros csapdából nemcsak ép bőrrel, hanem átható jelenléttel és titkokat őrizve szabadul, szexuális tárgyból áldozati tárggyá válik, azt a tehetség teszi.”
Koltai Tamás, Élet és Irodalom, 2004. március


A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.






nka emblema 2012