sex hikaye

Három magyar film Haifában

Izrael, New York, filmfesztivál

2004. szeptember 30. - filmhu
Három magyar film Haifában
Szabó István Csodálatos Júlia, Janish Attila Másnap és Fliegauf Benedek Dealer című filmjét mutatja be a csütörtökön kezdődött haifai filmfesztivál, adta hírül a Filmunió. Mundruczó Kornél Kis Apokrif No. 2. kisfilmjét pedig az október elején sorra kerülő New York-i Filmfesztiválon fogják levetíteni.

Izrael egyik legnagyobb nemzetközi filmes eseménye, a Haifai Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 30-án vette kezdetét, és október 7-ig tart a rendezvény. Az idén 20. születésnapját ünneplő mustrán a kortárs filmművészetét a világ minden tájáról érkező 151 meghívott alkotás képviseli. Az új magyar filmek közül a Másnapot és a Dealert, valamint az angol-kanadai-magyar koprodukcióban készült Csodálatos Júliát hívták meg az idei program összeállítói.


Az izraeli fiesztán kívül nemzetközi bemutatón vesz részt Mundruczó Kornél Kis Apokrif No. 2. című rövidfilmje, amelyet a 42. New York-i Filmfesztivál válogatta be programjába. A rangos eseményre október 1-je és 17-e között kerül sor az évek óta helyszínt biztosító Film Society of Lincoln Center szervezésében. Mundruczó filmjét többször is vetítik a fesztiválon, a premier 4-én lesz.






nka emblema 2012