Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Hétfőn indul a Valami Amerika 2 forgatása

December 18-tól a mozikban


2008. május 22. - filmhu



Hétfőn indul a Valami Amerika 2 forgatása
A Valami Amerika második epizódjában az első részből ismert összes színész újra feltűnik, de új arcok is gazdagítják a sztárparádét: a korábban Lorát alakító Lucia Brawley, a maffiózóként feltűnő Csuja Imre, és az újonc énekes-táncos Tompos Kátya.

A rendkívül sikeres első rész után most, hat év múltán jutottak el odaáig az alkotók, hogy bele mernek vágni a Valami Amerika második részébe. "Sokáig ellenálltam, mert kevés jó második részt láttam."- mondta a rendező Herendi Gábor. Az alaposan kidolgozott forgatókönyv alapfeltétel volt, ezért Divinyi Rékát (Csak szex, SzaSze) kérte fel, akivel korábban már a Lorában is együttdolgoztak. "Kegyetlenül jó lett a sztori, nincs benne semmi sallang, talán még jobb is lett, mint az elsőé volt." A második epizód az első történetének a folytatása, két évvel később, de az előzményeket nem ismerőknek is élvezhető, önálló mű lesz. "Az alapsztorit nem én találtam ki, Gábor egy konkrét történet megírására kért fel, amelyet igyekeztem az első részből levezetni." - mondta Divinyi Réka, majd hozzátette: a folyatások fő buktatója szerinte a túl magas nézői elvárásokban rejlik.

A maffiózó apa és énekes-táncos lánya: Csuja Imre és Tompos Kátya

A film 320 millió forintból készül, ebből 60 milliót szelektív játékfilm-támogatás formájában áll a Mozgókép Közalapítvány, 31 millió pedig a Lora után járt normatív támogatásként, a többit külső forrásokból teremti elő a filmet gyártó Skyfilm. A Valami Amerika az első rész idején úttörő volt a product placement kezelésében, az új epizódban azonban egy egészen újszerű megoldáshoz folyamodnak: "Ha tehetném legszívesebben levédetném ezt a módszert, hogy ezentúl csak én alkalmazzam. Nem lesz ugyanis benne product placement." - mondta a rendező.

A színészek annak idején a Valami Amerikával lettek igazán nagy sztárok, és hat év után ez nemcsak a jelentősen megemelkedett gázsijukon látszik meg, hanem az egyeztetéseken is: Hujber Ferenc például már a sajtótájékoztatón sem tudott megjelenni egyéb elfoglaltságai miatt. "Nem egy, hanem sok sztár van a filmben, sok, közös, de egymásnak feszülő érdeket kellett figyelembe venni, aminek olyan kompromisszumok lettek az eredményei, mint a hajnali ötös kezdés, hogy délutánra már a színházban lehessenek a színészek."

A visszatérő szélhámos, a megperzselt szívű, és a filmrendező
Szervét Tibor, Ónodi Eszter és Pindroch Csaba

A Valami Amerika második epizódjában az első részből ismert összes színész újra feltűnik, de új arcok is gazdagítják a sztárparádét. Egyikük például a rendező előző munkájában Lorát alakító amerikai színésznő, Lucia Brawley, aki a két évvel ezelőtti forgatásán olyan jól megtanult magyarul, hogy mostmár egy magyar nyelvű szerepet bízott rá Herendi Gábor. A nyertes csapatba igazolt új arc Tompos Kátya, akit Orosz Dénes Melletted című rövidfilmjében látott meg a rendező. (Ide kattintva Te is megláthatod a színésznőt!) Kátya elég fontos szerepet kap, és annyit sikerült kideríteni, hogy a kiválasztásánál fontos szerepet játszott, hogy a musical szakon végzett színésznő kitűnően táncol és énekel. Szintén új szereplő Csuja Imre, aki Kátya édesapját, egy magyar maffiózót fog alakítani. Herendi Gábor elismerte, hogy az egyik legnagyobb nehézséget éppen Csuja Imre karaktere jelentette, hiszen míg a többi szereplő hús-vér valódi figura, addig a maffiózókat nagyon nehéz úgy hitelesre írni, hogy ne tűnjön bohózatnak.

A régi figurák között is lesz egy szélhámos, hiszen az első epizód végén Szervét Tibor karaktere csúnyán lelepleződött, a nem-amerikai, nem-producer lelépett a pénzzel és a nővel. Alex azonban visszatér, és leleményes módon igyekszik ott folytatni, ahol abbahagyta. "Eddig egy szürke kisegér voltam, főleg Timi mellett, de Alex eléggé megperzselt" - mondta Ónodi Eszter, majd itt abbahagyta a történetmesélést. A Timit alakító Oroszlán Szonja sem marad ki, hiszen "Timi nélkül nincsen élet". Szabó Győző karaktere sem változhatott sokat: arra a kérdésre, hogy lesz-e olyan emlékezetes szexjelenete, mint az első részben Liptai Klaudiával volt, a színész csak annyit felelt: "Szép számmal vannak a mostani részben is női szereplők, akikkel lesz alkalmam együtt forgatni."

Kérdés, hogy a szóbeszéd jó hírét viszi-e majd

"A főszereplőt természetesen magamról mintáztam, megy tovább azon az úton, amin én megyek, vagy amin mehetettem volna. A karakterekből indultunk ki, az ő fejlődésük, életútjuk hihető lesz a filmben, így a főszereplő figurája sem távolodott sokat tőlem." Noha a történet kapcsán elég kevés dolgot sikerült kihúzni az alkotókból, annyit megtudtunk, hogy főszereplő nem lesz a Filmszemle Tanács elnöke, és Schütz Iláról is méltóképpen meg fognak emlékezni.

A film operatőre Márton Balázs, az első rész fényképezéséért felelős spanyol operatőr, Jordi Reixach nem tér vissza: időközben Magyarországon is nagyon jó operatőrök lettek, nem kell külföldről hozni a szakértelmet. A Valami Amerika második része december 18-án kerül a mozikba, a Budapest Film forgalmazásában, és előreláthatólag nagy kópiaszámmal, bár erről a forgalmazó dönt a végleges vágás megtekintésekor. "Nagy várakozás előzi meg a filmet, úgyhogy biztos jól fog indulni, csak kérdés, hogy a szóbeszéd jó hírét viszi-e majd." - zárta a sajtótájékoztatót Herendi Gábor. A Valami Amerika első részét 540 ezer néző nézte meg moziban, 80 ezren vették meg DVD-n, és aranylemez lett a film zenéjét tartalmazó CD.




Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |