Jó estét, jó szurkolást, jó napot, azaz sziasztok!
Mármint köszönet mindenkinek, aki küldött szinopszist. Azért köszönet, mert tényleg jó volt olvasni a szövegeket. Bizony, szórakoztató és érdekes. Legfeljebb olykor bosszantó, hogy ez vagy az vajon miért nem nekem jutott az eszembe. De ezt hagyjuk.
A helyzet tehát a következő: beérkezett a számtalan sok filmötlet, panaszra semmi ok. Van öt darab aranyjelvényes és két darab ezüstjelvényes versenyzőnk, akikből még minden lehet, akár aranyérmes is. Egyébként pedig olvassa mindenki a feltett szövegeket, kiválasztottakat és nem kiválasztottakat, keresse meg mindenki önmagát és a maga kedvencét. Én pedig igyekszem elmondani, melyek voltak a roppant mód megtisztelt zsűri szempontjai és (általános) tapasztalatai.
Mindenekelőtt - ahogy az egy filmötletnél alighanem természetes - ötleteket kerestünk. Megjegyzem, ez a kiírásban is szerepelt. Azaz: olyan szövegeket, aminek olvastán máris "kattan valami"; vagy azért, mert olyan eredeti, különös, furcsa a sztori, hogy magáért beszél, vagy azért, mert érezni, holmi "történethalmaz" kiragadott része. Mutatvány, a szó finom értelmében. Olyan ötleteket kerestünk és szerettünk, amelyek filmszerűek - ami a mi értelmezésünkben körülbelül annyit tesz, hogy valószínűleg a film a leginkább megfelelő műfaj az adott ötlet elmondására. Egy történettel, érdekességgel bíró film. (Lásd: az érdekesség, mint esztétikai kategória, ezt majd máskor, más helyütt, bővebben is...)
Ugyanakkor, tekintve, hogy mégiscsak olvasmányélményről volna szó, legalább ilyen fontos volt a számunkra, van-e az ötletnek, a sejthető filmnek, felvázolt világnak olyan feelingje, ami legyőzi az esetleges sutaságokat, fogalmazásbeli hiányokat, s persze a szinopszis szabta rövidséget. Magyarán: ha netán hiányos is az a történet, ami a film alapját képezi, sejthető-e az ötletből, s a kivitelezéséből, hogy aki küldte, többet is tud ennél. Többet a történetről, és többet a mondatokról. Tud-e írni, érdeklik-e a mondatok, érdeklik -e a jelenetek, egy történet végigírása, elmondása. (Nem azért mondom, de akarni a filmet... az talán kevés.) Úgy hiszem, a kiválasztott szinopszis-ötletek főként e kettő - az ötlet és a stílus - révén lettek "aranyjelvényesek".
Nemigen szerettük viszont azokat az ötleteket, amelyek, akár nyiltan, tudatosan, akár szándék nélkül, holmi utánérzéseknek hatnak. Sokan és nagyon nézzük például Tarantino-t, de nem biztos, hogy olyan jó ötlet, ha mindenki egy kicsi Tarantino szeretne lenni. Jót lehet röhögni a Rocky horror picture show (kinek-kinek), de hogy újra vigyorogjunk, ahhoz legalább olyan kell(ene), mint az eredeti.
Még valami. Nem hiszem, hogy a film arra szolgálna, hogy helyettesítse az "Édes naplóm...! című lírai bejegyzéseket. Ami nem azt jelenti, hogy a film ne lírizálhatna..., hanem egy közepesen bájos ifjúi arckép (érzelmek, szenvedelmek és fájdadalmak) önmagában még vajmi kevéssé szögezné a virtuális mozinézőt a virtuális vászon elé.
Bajos az adaptáción alapuló filmek kérdése is. Nem csak azért, mert a pályázat egyébként is eredeti ötleteket favorizált, hanem mert a dramaturgiai szemináriumok, melyekre kétségkívül nagy szükség van, egy másik website-on találhatók, s tudomásom szerint nem a filmötlet felől közelítik meg a szakmát.
Hát igen, az ötlet. Már vagy tucatszor írtam le, és persze ez itt nem a pszichoanalízis helye... szóval akárhogy is... az ötlet...
Ahogy az elmúlt évek független filmfesztiváljain a filmek nézésekor, most a szövegek olvastán újra éreztem: elképesztően sok meló és műgond tud előjönni, ha van hova és miért. De..., most a beküldött szövegekkel, azt hiszem, két nagy gond volt. (Mindenki gondoljon a másik szövegére!) Meglepően kevés ma játszódó, eleje-hátulja-közepe, elmesélhető (nézhető) sztori jött be. Az a gyanúm, sokan a kisebb történetekről nem hiszik el, hogy érdemes megírni, nagyobb történetet meg nem találtak. Nem akarnék itt és most azon gondolkodni, hogy mi is az a történet, de mégis....
A másik: furcsa mód a beküldött szinopszis-tervek többsége meglehetősen hagyományos. Ami alatt azt értem, ha lett volna net húsz évvel ezelőtt, az ötletek jó részét akár akkor is beküldhettétek volna... Alig-alig valami vadabb, eredetibb, keményebb, különösebb, szokatlanabb...
Nem értettük, mire fel ez a hatalmas konszolidáltság? Majd egyszer. Majd később. Jó?
S még valami. Azt hiszem, filmet (és bármi mást) csinálni akkor jó, ha közben önnönmagán, és a csináláson is tud röhögni az ermber. Komoly, komoly, de azért... Tudjuk: milyen az ürgeség...
Tehát.
Előállt a hét kiválasztott szöveg. Senki nem tévedhetetlen, beleértve ebbe a zsűrorokat , de azért beleértve a szinopszisötletek íróit is. Én személy szerint készséggel és tárt kebellel fogadok minden szidalmat, írjátok meg, ha valami nagyon elkerült bennünket, hadd tanuljunk a hibáitokból.
És különben meg most, a kiválasztottaknak jön az igazi kérdés. Mert ötletek meg egyebek... Az a kérdés, mi van az odaüléssel?! Tekintve, hogy egy szinopszis-ötletből csak akkor lesz valódi filmnovella, ha valaki rendesen belefekszik. Izzad és fújtat, mint egy ló, fáj a feneke a széken, veri a billentyűket kegyetlenül. Utálja, elrontja, újraírja, átszabja, megint belenyúl, végigírja stb.
Na, kiváncsi vagyok.
Sőt, erre vagyok aztán kiváncsi, de igazán.
Mára, üzenetnek, ennyi.
Lássuk az izzadó testeket.
