sex hikaye

Jönnek a blockbusterek!

Szuperhős és fantazy-áradat

2004. június 8. - filmhu
Jönnek a blockbusterek!
A stúdiók tervei alapján 2004- és 2005-ben különböző szuperhősök, kalandos legendák és mindenféle animációs figurák árasztják majd el a mozikat. A héten New Yorkban összegyűlnek a legnagyobb cégek képviselői az éves Licensing Show nevű világkiállításon, melyet immár 24. alkalommal rendeznek meg. Idén minden eddiginél többen, 523-an állítanak ki - és 43%-uk a szórakoztatóiparból jön.

Az amerikai stúdiók bíznak benne, hogy a Shrek, a Harry Potter és a Pókember újabb epizódjai újraélesztik a filmpiacot, amely tavaly az igazi nagy kasszasiker hiánya miatt üzleti szempontból nem volt a legsikeresebb ágazat.

"Adataink szerint a forgalmazott termékek kiskereskedelmi eladása kis mértékben csökkent, leginkább azért, mert nem volt egyetlen igazán nagy kasszasiker sem", állítja a rendezvényt sponzoráló International Licensing Industry Merchandisers' Assn. elnöke. "Ugyanakkor érzéseink szerint 2004- és 2005-ben a szórakoztatóipari ágazat minden eddiginél nagyobb piacra tehet szert, hiszen olyan új nagyfilmek vannak a láthatáron, mint a Shrek, a Harry Potter és a Pókember.  

A Shrek 2 három hét után 315 millió dollárt hozott a konyhára, míg az új Harry Potter 94 millióval nyitott az első hétvégén. A Pókember 2 pedig, melynek első része 400 millió dollárt csalogatott ki a mozilátogatók zsebéből, június 30-án kerül a mozikba.

A jövőben pedig még további, szintén nagy sikert ígérő filmek várhatók: Batman Begins, King Kong, The Incredibles, Robots, Chicken Little, The Pink Panther, SharkTale, Shrek 3.

A rendezvény legnagyobb kiállítói várhatóan a Walt Disney Studios és a Warner Bros. Pictures lesznek. A Disney 7 új filmmel mutatkozik be, valamint 5 televíziós produkcióval. A Warner pedig leleplezi a Batman Begins Batmobilját, és ismertetik a két új Harry Potter, a Catwoman, a Charlie and the Chocolate Factory, a The Polar Express és a Corpse Bride indulásának körülményeit. 

Néhány másik stúdió retró- és klasszikus-kiadásra készül, a tulajdonukban lévő filmes és televíziós állományra alapozva. A 20th Century Fox előkelő sorozatot készül megjelentetni, olyan nevekkel, mint Marilyn Monroe, Lauren Bacall, Ginger Rogers és Bette Davis. A Miramax is lép egyett ezen a téren, és a birtokában lévő régebbi, emlékezetes sikerfilmek kampányával mutatkozik be. 

A Disney új listáján A kicsi kocsi újabb kalandjai, a Galaxis útikalauz stopposoknak, a Chicken Little, a Narnia krónikái első része szerepel - ezek mind a jövő évben kerülnek a piacra. Ugyancsak nagy hangsúlyt helyeznek a The Incredibles reklámozására, mely novemberben kerül moziba, valamint bejelentik a Cars című produkciót is, mely 2005 novemberében indul útjára a világban. Februárban pedig jön az új Micimackó-film, a Pooh's Heffalump Movie, amely 40 év után egy újabb szereplővel ismerteti meg a mozinézőket. A Disney vezetői szerint ez lesz az egyik legjobb, ha nem a legjobb évük a filmpiacon. 

A Warner a Batman Begins-től vár nagyon sokat, reméli, hogy a piaci szökőár a Batmannel veheti kezdetét jövő nyáron.

A Fox nem lesz jelen a rendezvényen, de legújabb portékáit egy közeli hotelban fogja prezentálni. Köztük a Robots, az Alien vs. Predator, a Fat Albert, és a Jégkorszak 2. című filmekkel. Tervben van az Eragon című produkció is, mely Christopher Paolini bestseller gyerekkönyvéből készül, és egy kisfiúról és a sárkányáról szól. 

A Universal Peter Jackson hatalmas King Kongjára helyezi a hangsúlyt, de ugyancsak fontos szerep jut a Curious George című tervnek, mely szintén a stúdió egyik nagy reménye.

A DreamWorks a Shrek 2. hatalmas kampányának közepette a SharkTale, a Madagaskar, a Wallace & Gromit és a Shrek 3. jövőbeli terveivel érkezik.  

Az MGM a Steve Martin és Kevin Kline főszereplésével készülő The Pink Panther-hez keres partnereket. A Sony portékái: Zathura, Bewitched, Memoirs of a Geisha, Stealth, Open Season és a Pókember 2. A Marvel Comics jövő évi kínálata: Fantastic Four, Iron Man és az Elektra. A New Line Cinema kiemelten foglalkozik A Gyűrűk ura-trilógia további értékesítési kampányával, és a 2005-ös Son of the Mask-et szeretné minél jobb helyzetbe hozni a piacon.



Címkék

hír



nka emblema 2012