sex hikaye

Kőrösi Zoltán a Magyar Mozgókép Közalapítvány új elnöke

Grunwalsky mandátuma lejár

2009. december 19. - filmhu
Kőrösi Zoltán a Magyar Mozgókép Közalapítvány új elnöke
Kőrösi Zoltán József Attila-díjas írót választották a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának élére a szervezet alapító tagjai - tudatta az MTI. Az MMK alapítóinak képviselői meggyőző többséggel Kőrösi Zoltán mellett tették le szavazatukat. A közalapítvány leköszönő kuratóriumának és elnökének, Grunwalsky Ferencnek a mandátuma az év végén jár le.

Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1990-ben a Magyar Rádió munkatársa lett, 1995-től a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától 2007 áprilisáig a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztőjeként dolgozott. 1998 óta több éven keresztül tagja volt a MEDIAWAVE- Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 2001-2008 között a Magyar Mozgókép Közalapítvány játékfilmes szakkollégiumának. 2008. februárjától az egri Gárdonyi Géza Színházban dolgozik dramaturgként, 2008. szeptember 15-től pedig a Litera internetes kulturális folyóirat főszerkesztője. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen óraadó tanár.

Első novellája, a Hazafelé 1992-ben jelent meg, amivel megnyerte a Magyar Napló című irodalmi hetilap Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben látott napvilágot első kötete, a Felrombolás, amelyet azóta további tizenegy követett. Legutóbbi, a Szerelmes évek - Gyávaság az idén jelent meg. Több filmforgatókönyvet írt, ezek közül A kis utazás című alkotás a 2000. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a közönség díját.



Címkék

szakma , hír , mmk , kőrösi zoltán



nka emblema 2012