Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Közel 700 nevezés érkezett a Cinefestre

Fókuszban az amerikai független film


2012. június 18. - filmhu



Közel 700 nevezés érkezett a Cinefestre

Rekordszámú nevezés érkezett be idén a Cinefestre, megkezdte munkáját az előzsűri. Szeptember 14–23-a között körülbelül 60 film fog szerepelni a programban.

 

Közel 700 kisjátékfilmet neveztek idén a miskolci Jameson Cinefestre (a nemzetközi filmfesztivál előzsűrije tavaly mindössze 550 rövidfilm közül válogathatott). A versenyprogram körülbelül 60, május végéig beküldött kisjátékfilmből fog összeállni.

A fesztivál nagyjátékfilmes műsora a hagyományokhoz híven meghívásos alapon fog alakul ki, a válogatást Csákvári Géza újságíró végzi. Fókuszában az amerikai független film és az európai első, illetve második filmek állnak.

A versenyen kívül egy másik programpont is körvonalazódott már: a nemzetközi ökumenikus kerekasztal-konferenciáé – értesítenek a szervezők. Erről Cannes-ban tárgyalt Jos Horemans, a SIGNIS Europe elnöke és Bíró Tibor fesztiváligazgató. Mint a kontinens katolikus újságíróit összefogó szervezet vezetője és a JCF fesztiváligazgatója elmondta, a kerekasztal a film és a média spirituális megközelítésére fog összpontosítani. Ismét négytagú, a SIGNIS és az INTERFILM delegáltjaiból álló nemzetközi ökumenikus zsűri fogja értékelni a fesztivál versenyfilmjeit.

(forrás: Filmtett)




Címkék

hír , Cinefest , függetlenfilm , fesztivál , miskolc





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |