sex hikaye

Legkisebb film - túl a 2000-en

2002. április 12. - lb
Két Inforg Stúdiós film is átlépte a 2000-es neéőszámot a napokban. A Kálmánchelyi-Stefanovics-Végh trió legutóbbi vizuálkrokija, a Legkisebb film a legnagyobb magyarról az indie-k közt a figyelemreméltó megjelöléshez szükséges limitet két hét alatt lépte át a Toldiban, ráadásul úgy, hogy kampánycsend idején nem is játszották a politikai felhangú félórát.

A Hídember-werkparódia egyébként igencsak megosztja a közönséget (ld. idevonatkozó topikunkat), a számok és a teltházas vetítések mégis önmagukért beszélnek. Muhi András producer szerint a film fű alatt már most elérte a 4000 embert a Filmszemlén s azzal utazva, valamint egyéb debreceni és gödöllői bemutatókon.

A filmet tegnap este a Bárkában játszották a Menzel-partin, ma este pedig a Merlinben lesz egy közönségtalálkozóval egybekötött vetítés. Ha valaki lemaradna, aggódni nem kell, hisz a Legkisebb filmet továbbra is folyamatosan játssza a Toldi, de májusban előreláthatólag az Örökmozgóba és a Tabánba is elkerül.

Az Inforg másik sikere talán még meglepőbb, hisz egy egyszerű beszélő fej, egy dokumentumfilm érte el. Fliegauf Benedek Van élet a halál előtt? - Beszélgetések Feldmár Andrással a Tabánban ütötte a 2000-et.

Az Inforg reméli, hogy az említett rendezőkkel lépnek át a nagyjátékfilmbe: Kálmánchelyiék Libiomfija 10 milliót kapott az MMK-tól és 5-öt a tv2-től; Fliegauf Dílerje az elmúlt nyáron 3 MMK-s millióhoz jutott előkészítés céljából. Jelenleg azonban az MMK játékfilmes kollégiuma döntésképtelen, s Muhi szerint a választásokig nem is lesz eredményhirdetés. Addig is be kell érniük a 4K kuratórium döntésével, hisz az Inforgnak megajánlott 6 és fél millió forinttal ezt a stúdiót ítélték legerősebbnek a honi független műhelyek közül.

Címkék

hír



nka emblema 2012