Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Londoni Filmfesztivál 48-adszor

Leigh-jel kezdtek


2004. október 21. - filmhu



Londoni Filmfesztivál 48-adszor
Mike Leigh a Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlánnal jutalmazott filmje, a Vera Drake nyitotta meg október 20-án, szerdán a 48. alkalommal megrendezésre került londoni filmes mustrát, a BFI-t, amely november 4-ig tart majd. Az első nap volt egyben a mozi Egyesült Királyság-béli premierjének az időpontja is. A szigetország legrangosabb filmes seregszemléjén két magyar alkotás, Fliegauf Benedek Dealerje és Tarr Béla egy ötperces munkája is részt vesz.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

Leigh kicsit a saját fesztiváljának is érezhette az eseményt, amelynek megnyitóját London belvárosában, a Leicester Square-i Odeon moziban tartották, ahol a rendező a becsület jelentőségéről beszélt. A mozi színpadán álló Leight-hez és a producerhez, Simon Channing-Williamshez még egy, a film létrehozásában részt vett körülbelül 30 fős társaság is csatlakozott, többek között a két főszereplő Imelda Staunton és Phil Davis. A BFI elnöke, Anthony Minghella bejelentette Mike Leigh következő munkáját a Nemzeti Filmszínházban. A londoni filmes seregszemle művészeti rendezője, Sandra Hebron szerint, visszatekintve az utóbbi évekre, az idei program összeállítása volt a legkönnyebb.

A mai nap, október 21-e, eseményei közül kiemelkedik a Consequences of Love, ami az idei Cannes-i mustrán került bemutatásra, és egy lebilincselő pszichológiai krimi. Titta, a főhős egy átlagos 50-es, aki jelentéktelen szürke élete során egyszer csak rádöbben, hogy ugyan van egy családja, de az már végérvényesen eltávolodott tőle, és hogy teljes személyisége előre eltervezett konstrukció, amely múltjának szégyenletes eseményeit hivatott eltakarni.

Érdekesnek ígérkezik a Hank Williams életéről készült film is, a Hank Williams: Honky Tonk Blues. A film a műfaj egyik legnagyobb alakját mutatja be, aki az 50-es években bekövetkezett halálakor már legendás figurává vált, és dalszövegeit tartalmazó könyvét bibliaként tisztelték. A rendező, Morgan Neville már korábban is forgatott dokut kiemelkedő muzsikusokról, például az ugyancsak blues-zenész Muddy Watersről.

A november 4-ig tartó, több mint kéthetes fesztiválon 60 ország közel 300 filmjét fogják bemutatni, köztük két magyar alkotást is. Fliegauf Benedek Dealerje első alkalommal október 26-án a Nemezeti Filmszínházban, majd 28-án az ICA Cinemában lesz levetítve. Valamint a Visions of Europe című, 25 különböző alkotó, többek közt Tarr Béla ötpercesét is bemutató alkotást szintén kétszer, október 23-án és 27-én fogják levetíteni ugyancsak a Nemzeti Filmszínházban.




Címkék

mike leigh , vera drake , tarr béla , fliegauf benedek , hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |