Macskássy Katalin Fellini-díja
Trevisoi Filmfesztivál
Az UNESCO külön zsűrijének Fellini díját vehette az olaszországi Trevisoban a hétvégén Macskássy Katalin. A Barát-patak barátai a 14. Gyermek és Ifjúsági Tévéfilm Fesztiválon a nemzetközi zsűritől elnyerte "a legjobb rendezés" valamint "a legjobb csapatmunka" díját is. A háromnapos fesztivál ideje alatt több egyetem részvételével konferenciát rendeztek a Gyermek és televízió címen, ahol a Meséről mesére című gyermekműsort beválasztották a Példaértékű gyermekműsorok közé.
A Barát-patak barátainak hősei a helyi gyárban találják meg a patakot szennyező folyadék forrását. A gyerekek az igazgató korrumpáló próbálkozásaira különbözőképpen reagálnak. Macskássy Katalin elmondta a filmhunak, hogy nem célzatosan választottak ki épp egy környezetvédelmi témát, a siker hatására azonban szinte vérszemet kaptak. Tervezik egy gyermek környezetvédő műsor létrehozását.
Az abszolút győzelmet hozó fesztiválra a rendezőnőt nemcsak a stáb, de a film három gyerekhőse is elkísérte. A filmötlet-pályázat gondolata pedig annyira elbűvölte a szervezőket, hogy a RAI UNO és a Mediaset televíziós csatorna kezdeményezésére nemzetközi projectet rögtönöztek köré. A több mint tíz országban megvalósuló műsor előtt természetesen első lépésként mindenhol levetítik Macskássy Katalin filmjét.