sex hikaye

Másodszor is ARIFF

Elkezdődött a szervezés

2006. március 4. - filmhu
Másodszor is ARIFF
A II. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál által Székesfehérváron és Fejér megyében meghirdetett plakátpályázatára készített munkák legjobbjaiból nyílt kiállítás a frissen felújított Vörösmarty Színház kávézójában, a Café Premierben.
 
 
 
 

A díjnyertes plakát
Elekes Szentágotai Blanka, a mozgóképes rendezvény igazgatónője köszöntötte a számos érdeklődőt, a kiállítást Szele István, a közművelődési iroda vezetője nyitotta meg. A szép számmal beérkezett pályamunkák közül Varga Gábor Farkas grafikus plakátja nyerte el a fődíjat, az ő műve lesz látható idén város- és remélhetőleg országszerte. A kiállítás két hétig lesz látható.

A filmhu kérdésére a főszervező elmondta, hogy az idei fesztivál is hasonló felépítésű lesz, mint a tavalyi, mintegy ötven alkotást fognak bemutatni, jelenleg a meghívandó filmek véglegesítése folyik. Ebben az évben is megpróbálnak minél több vendéget meghívni, és terveznek egy magyar vonatkozású amerikai rendező munkásságát bemutató retrospektív vetítést is.


A nyitó és a záró ünnepség a Vörösmarty Színházban lesz, a vetítések egy része pedig a tavaly már jól bevált Barátság Moziban.



Címkék

hír



nka emblema 2012