sex hikaye

Mediaplus helyett Eurimage

százezer euróból egy cent se 

2003. március 3. - filmhu
Kézdi-Kovács Zsolt tragédiának titulálta, hogy a jelenlegi úniós médiaprogramból, a Mediaplus-ból Magyarország kimaradt. Addig is marad az Eurimage támogatása- mondta. Kézdi-Kovácsot, az Eurimage magyar képviselői minőségében faggatta a filmhu az Európa Tanács filmtámogatási alapjáról. 
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
- Egészen a csatlakozásig a program keretében odaítélt sokszázezer eurókból a magyar filmek így egy centet sem látnak majd - mondta Kézdi Kovács Zsolt annak kapcsán, hogy Magyarország kimaradt a Mediaplus-ból. Addig is marad az Eurimage, az Európa Tanács filmtámogatási alapja, ennek a részleteiről kérdeztük Kézdi-Kovácsot.

- Minden ország a saját GDP-jének arányában fizet tagdíjat - árulta el az Eurimage támogatási rendszeréről. - Ez Magyarország esetében 138000 Euró évente. Eddig minden évben sikerült ennek az összegnek legalább a két-, háromszorosát elhozni, de volt hogy nyolcszor ennyi pénzt vettünk ki. Fontos, hogy a pénzeket kizárólag koprodukcióban készülő filmekre lehet elkölteni, lehetőleg minél több európai ország részvételével.

- Azon kívül, hogy a film koprodukció legyen, nincs megkötés - mondta el a rendező a feltételekről. - Az elmúlt évek emlékezetes Eurimage támogatásból készült filmjei például a Tarr filmje (Werchmeister harmóniák), illetve Az Utolsó Blues (Gárdos Péter), ahol a lengyel helyszínek miatt adott volt a koprodukciós partner, de még olasz pénz is volt benne. A következő Eurimage-támogatott várhatóan Böszörményi Zsuzsa új filmje lesz.

- Strasbourgi központtal rendelkezik a Tanács, nem csak EU-tagok számára. Összesen 28 tagja van, minden ország egy tagot delegál - tette végül hozzá a magyarországi tag.

Címkék

hír



nka emblema 2012