sex hikaye

Meghalt André de Toth

"Félszemű magyar cowboy"

2002. november 4. - Origo
André de Toth az egyik legszínesebb egyéniség volt Hollywoodban, akinek élete még filmjeinél is több kalandban bővelkedett. Magyarországon született, itt kezdte filmes pályafutását, a II. világháború elől azonban menekülnie kellett. London felé vette az irányt, ahol a híres producer, Alexander Korda (alias Korda Sándor) szerzett neki munkát. Később ő indította el karrierjét Hollywoodban is.
André De Toth már életében legendává vált, azt azonban nem munkásságának, hanem kalandos életének és színes egyéniségének köszönhette. Jóformán még a pontos nevét sem tudja senki. Magyarországon Tóth Endre néven rendezte első filmjeit, a külföldi lexikonok azonban "Sasvrai Farkasfawi Tothfalusi Toth Endre Antai Mihaly"-ként említik. Az azonban szinte bizonyos, hogy André De Toth 1913. május 15-én született Makón.

Miután Budapesten elvégezte elvégezte a jogi egyetemet, a színészi hivatást választotta, és színdarabokban lépett fel. Így került kapcsolatba a filmezéssel, melyben előbb forgatókönyvíróként, vágóként és rendezőasszisztensként vett részt. 5 filmet rendezett Magyarországon, melyeket még ma is játszanak a televíziókban. Tolnay Klári és Jávor Pál voltak a főszereplői a Toprini nász című filmjének, de ő készítette a Hat hét boldogság és a Semmelweis című filmeket is.

A II. világháború elől külföldre menekült. Először Londonban keresett munkát, ahol már neves producernek számított a szintén magyar származású Alexander Korda. Előbb mellette dolgozott rendezőasszisztensként A bagdadi tolvaj és A dzsungel könyve című filmekben, később pedig már önállóan rendezhetett. 1943-ban debütált Amerikában egy krimivel, melyet számos bűnügyi történet követett. ( A Dark Waters című thrillerben például Korda feleségét, Merle Oberont kérte fel a főszerepre.)

1947-ben szerencsés fordulat következett az életében: a híres westernrendező John Ford váratlanul visszalépett a Ramrod című film forgatásától, egyéb elfoglaltságaira hivatkozva. De Toth ugrott be a helyére, aki ettől kezdve sorozatban gyártotta a westerneket. Később így is határozta meg identitását: "Magyar származású, félszemű, texasi cowboy vagyok."

Forgatott Gary Cooperrel a Springfield Rifle című filmben, Charles Bronsonnal a Crime Wave-ben, Kirk Douglasszel a The Indian Fighter-ben és Randolph Scott-tal legalább négy westernben. Leghíresebb alkotása az 1953-as House of Wax című horror, mely elsőként készült 3 dimenziós technikával. A történet abszurditása, hogy De Toth mindezt úgy készítette, hogy félszemére vak volt, így tehát a technikai újítást ő maga nem élvezhette.

Sosem számított élvonalbeli filmesnek, de egyénisége népszerű jelenséggé avatta Hollywoodban. Hétszer nősült, és 19 gyereke született. Az 1968-ban forgatott Play Dirty után - melynek főszereplője Michael Caine volt - már leginkább csak temérdek hobbijának élt. Hódolt a repülésnek, az autóversenyzésnek, a lovaspólónak; ezenkívül síelni járt, festett és szobrászkodott.

1987-ben rendezte utolsó filmjét Terror Night címmel, 1994-ben pedig megírta életrajzi regényét. Ebben az évben az edingburghi filmfesztiválon életműdíjjal tüntették ki, ám ő nem volt hajlandó átvenni a díjat. "Nem akarom, hogy a dicső múlt egyik alakjának tartsanak" - nyilatkozta. 89 évig tartó élete során sosem tagadta meg önmagát. Mottója így hangzott: "Ne légy óvatos! Élvezd az életet! Én is ezt tettem."

Címkék

hír



nka emblema 2012