Meghalt Russ Meyer, pornó-kultrendező
"Nem vagyok kultrendező"
Russell Albion Meyer a kaliforniai Oakland városában, született 1992-ben, filmes karrierjét egy 8mm-es kamerával kezdte, amit - a későbbiek ismeretében talán nem meglepő - az anyjától kapott. A II. világháborúban kiképzőfilmeket készített, és híradókat is forgatott az európai fronton. Később fotózni kezdett, többek között a Playboy legelső centerfoldjait.
Meyer filmjeit lehetetlen összetéveszteni mások munkáival. Első filmjét 1959-ben készítette el, The Immoral Mr. Teas címmel, mely az egyik első ’nudies’ lett (így nevezték a szoft-pornó filmeket), ami anyagi hasznot is hozott. Alacsony költségvetésű, fekete-fehér filmjeivel, mint például a Lorna, a Mudhoney vagy a MotorPsycho (a két utóbbi cím később rock együttesek neveiként bukkantak fel újra) gyorsan hírnevet szerzett magának.
Leghíresebb filmje azonban minden kétséget kizáróan, a szintén egy rock bandának nevet adó Faster Pussycat! lett, mely három go-go táncosnő gyilkoló bosszúhadjáratát meséli el. A Quentin Tarantino és John Waters személyes kedvencei közé tartozó alkotás mai napig a művészmozi-hálózatok népszerű darabja.
Meyert egyszer sem sikerült rávenni, hogy nyilatkozatban enyhítse filmjei tartalmát, akár bocsánatkérés, vagy bagatelizálás formájában, melyek közben nagyon gazdaggá tették és manapság egyetemi kurzusok kedvelt témái. A kezdetben az autósmozik számára készített filmek történetei leginkább a rajzfilmekben látható őrületekhez hasonlóan, szex és erőszak izgága masszáját kínálták az érdeklődőknek, nagy, kerek mellű nőkkel a főszerepben.
A szexista vádakkal szemben Meyer védekezésként így jellemezte hősnőit: „átveszik az irányítást. Nekem ezek a nők jönnek be.” Az 1970-es, Beyond the Valley of the Dolls, a rendező egyik ritka betörési kísérlete a hollywoodi mainstream világába. Erre később úgy emlékezett vissza, mint karrierje csúcspontjára. „Ez a legjobb film, amit valaha is csináltam” mondta Meyer, majd hozzátette „nem érdekel a művészet és a többi hasonló szarság. Ez a film egy csomó pénzt hozott nekem.”
Miután a szakma rosszhírű pornófilmes ügynöknek bélyegezte, és évekig mellőzte, Meyert a művészmozgalmak ölelték keblükre és amerikai szerzői filmesként kezdték üdvözölni. Filmjeit megvásárolta a Museum of Modern Art, az American Cinematheque, a londoni National Film Theatre pedig retrospektív vetítéseket tartott belőlük.
A végsőkig megátalkodott és makacs rendező azonban nem érezte jól magát a megbecsült államférfi szerepben. „Soha senki ne hívjon kultrendezőnek és múzeumba se tegyen be. A filmjeim örökké élni fognak. Újra meg újra vetíteni fogják őket, sose halnak majd meg.”
Meyert hollywoodi otthonában érte a halál, amit tüdőgyulladás miatt fellépő komplikációk okoztak.
