Megszűnt a Nemzeti Filmiroda
Csak névbeli változás
Mint arról korábban már hírt adtunk január elsejével megszűnt a Nemzeti Filmiroda. A január 18-iki sajtótájékoztatón , a munkáját immár a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalba (KÖH) olvadva, Filmiroda Igazgatóság néven továbbfolytató intézmény vezetője dr. Taba Miklós úgy fogalmazott, a szervezeti átalakítás a Filmiroda munkáját csak kis mértékben érinti, tulajdonképpen „csak névbeli változásról” van szó.
Bár az intézmény elvesztette önálló jogi státuszát, s az intézmény vezetői tartanak a Filmiroda, illetve a filmszakma presztízsvesztésétől, a változások csak kis mértékben érintik az eddigiekben kialakult ügymenetet - fogalmazott az intézményi összevonással kapcsolatban a Filmiroda igazgatója, dr. Taba Miklós.
Kis változások lesznek ugyanakkor az ügyfélfogadás rendjében, például megszűnik a pénteki ügyfélfogadás, valamint az eljárási díjbefizetéseknél – a KÖH kiterjedt eljárási ügyvitele miatt – a díjak beazonosíthatósága érdekében a Filmiroda kéri ügyfeleit, hogy minden befizetés alkalmával tüntessék fel a befizetés jogcímét, illetve a Filmiroda nevét a közlemény rovatban. A módosításokról, valamint a döntési eljárásokról, illetve az eljárási díjakról a Filmiroda honlapján (www.nemzetifilmiroda.hu) lehet tájékozódni.
„Két és fél év után megszűnt egy önálló intézmény, illő tehát a számadás” – vezette fel Taba Miklós a Filmiroda 2006. évi munkájának gyorsjelentését. A mozgóképtörvény alapján idén összesen 134 mozgóképszakmai szervezetet vettek nyilvántartásba, ezzel a regisztrált szervezetek száma 745-re nőtt, ugyannkkor az elszámolási kötelezettség elmulasztása miatt egy szervezetet töröltek, további négyet pedig elszámolásra szólítottak fel.
Idén összesen 1378 alkotás esetében került sor korhatárbesorolási eljárásra, 121 art minősítési kérelemből 95 film kapta meg az art-besorolást, s 283 alkotást vett nyilvántartásba a Filmiroda 2006-ban. Mint arról Surguta Orsolya, a Filmiroda Igazgatóság általános igazgatóhelyettese rövid összefoglalójában beszámolt 406 alkotás esetében adott ki tavaly az intézmény adóigazolást, összesen 3 milliárd 306 millió forintról.