sex hikaye

Mit nézünk Berlinben? Vol. 2.

Az 58. Berlinale versenyfilmjei

2008. január 24. - filmhu
Mit nézünk Berlinben? Vol. 2.
A szervezők és a kritikusok egyetértenek abban, hogy a program hangulata elég nyomasztó lesz: csupa thriller, dráma , egyéni és társadalmi tragédiát boncolgató film jutott be a legjobbak közé idén. Ha a műfaji skála nem is, a nemzeti annál szélesebb: német, francia, brit, brazil, lengyel filmeket láthat a fesztivál közönsége és a zsűri, de képviselteti magát még a Kínai Népköztársaság és Japán filmművészete is.

11. Fernando Eimbcke: Lake Tahoe (Tahoe-tó)

A mexikói Fernando Eimbcke 2003-ban éppen a Berlini Filmfesztiválon tűnt fel első filmjével, és idén második filmje, a Lake Tahoe is először itt kerül bemutatásra. Történetéről nem sokat lehet tudni: a rendező maga nyilatkozta, hogy szándékosan tartja vissza az információkat, így nagyobb erővel hat majd filmje. Annyit azért elárult, hogy egy tizenhat éves fiúról szól, akinek apja hirtelen halálával, ennek következményeivel és saját gyászával kell megbirkóznia.

12. Damien Harris: Gardens of the Night

A rendező két évig kutatott, mielőtt elkezdte volna forgatni filmjét: a gyermekrablásokkal kapcsolatba kerülő rendőrökkel, áldozatokkal készített interjút, gyűjtötte történeteit. A Gardens of the Night főhőse egy tizenhét éves lány, akit kiskorában raboltak el, és fogvatartói meggyőzték róla, hogy nem kell a családjának. Kilenc év fogság után hirtelen az utcára kerül néhány társával együtt. Hogyan tudnak majd ott boldogulni teljesen egyedül?

Lengyelország a háborúban és az azt követő években


13. Andrzej Wajda: Katyin

A lengyel film egy generáció tragédiáját meséli el. Négy család sorsát mutatja be, akiknek az élete tönkremegy a II. világháború alatt, mikor a katonaként a hazájukat védő férfiak szovjet fogságba esnek, és a sztálinizmus áldozataivá válnak. A 2006-ban a fesztiválon életmű-díjat nyert Oscar-díjas rendező, Andrzej Wajda realisztikusan és megejtően ábrázolja Lengyelországot a háborúban és az azt követő években.

14. José Padilha: Tropa de Elite (The Elite Squad)

Brazíliában a film minden jegyeladási rekordot megdöntött. A történet két gyerekkori jóbarátról szól, akik miután kijárták a Rendőrtiszti Főiskolát, jelentkeznek a Rio de Janeiro-i rendőrség különleges, drogbárók, gengszterek és a maffia ellen harcoló osztagába. A fordulatos cselekményű politikai thriller azt kísérli meg a világ szeme elé tárni, hogy mekkora befolyása van a drogoknak és a szervezett bűnözésnek a társadalom legalsóbb rétegeire, valamint hogyan alakít ki mindez brutálitást, korrupciót és egyfajta rutint a fásult rendőrökben.

15. Paul Thomas Anderson: There will be blood (Vérző olaj)

Egy szegény ezüstbányász váratlanul olajmágnás lesz – megvalósul az amerikai álom, magával hozva a szenvedést, és tönkretéve ezzel a kapzsi, mizantróp főhős családját. Paul Thomas Anderson rendező Upton Sinclair Oil (Petróleum) című regényét adaptálta. A Paramount stúdió új, „kevésbé kommersz” filmekre szakosodott divíziójának nagy dobását 2008-ban jelölték a Golden Globe díjra legjobb drámai film kategóriában, a főszereplő, Daniel Day-Lewis pedig elnyerte a legjobb drámai főszereplő díját.


Upton Sinclair Oil (Petróleum) című regényének PTA változata



16. Johnny To : The Sparrow (A veréb)

Az ázsiai filmek mindig erősen képviseltetik magukat a fesztiválon, idén ez a film a harmadik távol-keleti résztvevő. A hongkongi rendező sötét hangulatú zsebtolvaj-filmje is egyfajta gengszterfilm: az ázsiai akciófilmes hagyományokat követve a nagyvárosi utcák világába visz el minket. A távol-keleti rendező-producer népszerűsége eddig is nagy volt, rajongói élnek szerte a világban, de új filmje talán még nagyobb sikert hoz neki.

17. Errol Morris: S.O.P: Standard Operating Procedure

Idén egy dokumentumfilmet is meghívtak a versenykategóriába: az Abu Grahib börtönről készült provokatív film megrázó részletességgel tárja fel, milyen kegyetlenséggel bántak az amerikai katonák a foglyokkal, hogyan kínozták, alázták meg őket. A világhírű, Oscar-díjas rendező filmjében a terrorellenes harcok hátterében megbúvó erőszakot, embertelenséget ábrázolja.



Címkék

jótudni



nka emblema 2012