Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Moszkvában debütál az Ópium

Versenyben a Szent György- szoborért


2007. június 19. - filmhu



Moszkvában debütál az Ópium
Szász János Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című alkotása képviseli Magyarországot a 29. moszkvai filmversenyen – adta hírül a Filmunió. A június 21-én kezdődő A-kategóriás nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjába 20 játékfilm kapott meghívást.

29. alkalommal rendezik meg június 21-30. között a moszkvai filmfesztivált. Berlin, Cannes, és Velence mellett az orosz főváros filmversenye is a FIAPF (Film Producerek Nemzetközi Szövetsége) által A-kategóriásnak minősített 12 nemzetközi filmfesztivál közé tartozik.

A Nyikita Mihalkov által elnökölt filmünnep versenyprogramjában mutatkozhat be a nemzetközi közönség előtt Szász János Ópium című filmje. Az Ulrich Thomsen és Kirsti Stubo nemzetközi sztárok főszereplésével készült filmért Szász János a legjobb rendező díját, Mathé Tibor pedig a legjobb operatőrnek járó kitüntetését kapta meg a 38. Magyar Filmszemlén. A Csáth Géza műveiből született film februárban a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját is elnyerte Budapesten. Az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című film a Hunnia Filmstúdió és az EuroArts koprodukciója, producere Sándor Pál és Hámori András.

A moszkvai fesztivál idei mezőnyében 20 alkotás kel versenyre a Szent Györgyöt ábrázoló szobrocskákért, melyek sorsáról nemzetközi zsűri dönt Fred Schepisi ausztrál filmrendező elnökletével és Enyedi Ildikó részvételével. Szász János filmjének nemzetközi premierje szombat este lesz Moszkvában a rendező és a főszereplők személyes részvételével.

A tekintélyes filmfesztivál Esztergályos Károly Férfiakt című munkáját is meghívta programjába. A Gálfi László főszereplésével készült mozit A világ filmművészete című válogatásban tűzik műsorra Moszkvában a rendező jelenlétében.




Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |