sex hikaye

NKA mozgókép folyóirat pályázat

Mozgókép szakmai kollégium

2008. október 30. - filmhu
NKA mozgókép folyóirat pályázat
A Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2009. január 1.–2009. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.

A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.

Altéma kódszáma: 1001

A kiosztható keret összege: 35 millió Ft


Hagyományos folyóiratok

A pályázónak csatolnia kell:

- a lapbejegyzés másolatát,
- határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását (amennyiben a 2008. évre nem volt NKA által támogatott folyóirat-pályázata),
- az utolsó megjelent lapszámot,
- új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a tervezett lap céljainak, megjelenési ütemtervének, költségvetésének, továbbá a terjesztés módjának ismertetésével, a célközönség bemutatásával,
- a folyóirat-betétlap minden sorát kötelező kitölteni. Amennyiben nincs kitöltve, úgy szöveges indoklás szükséges.

1. A lap 2009. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet

2. Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat!

3. Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja egy szokásos lapszám terjedelmének 160%-át.

4. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2008. évi adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újraértékesítés, ingyenes szétosztás stb.)

5. A tematikus lapszámok, az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú termékek jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 41. sora) lehet.

A kollégium az igényelt támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A kollégium kiemelten támogatja a hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérését.

A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja (betétlap 38-40 sor):
- szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
- szerzői jogdíjak,
- fordítói, lektorálási honorárium,
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
        * szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
        * kiadványszerkesztés, tördelés,
        * képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
        * korrektúra,
- nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsiköltségre nem igényelhető, és nem számolható el!

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfa-nyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.


Internetes folyóiratok

A pályázathoz csatolnia kell:
- a folyóirat hozzáférhető web-címét,
- a honlapról készült utolsó printeket.

1. Az internetes folyóirat 2009. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet

2. A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2008. évi adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 41. sora) lehet.

A kollégium a támogatási összeget csökkentheti a pályázat, valamint a saját pénzügyi keretének függvényében.

A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:
- szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
- szerzői jogdíjak,
- fordítói, lektorálási honorárium,
- előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
          o képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
          o szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
          o korrektúra,
- kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
- publikáció megjelentetés (szolgáltatás).

Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, valamint rezsiköltségre nem igényelhető, és nem számolható el!

A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!

A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.

A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfa-nyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.

A támogatott pályázó a támogatás összegére a megkötött szerződés birtokában 2009. évben számíthat a 2008. évi támogatás elfogadott elszámolása után.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. ("minta" pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)

A pályázat 2008. november 27-ig beérkezően nyújtható be, kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére (H - 1388 Budapest, Pf. 82).

A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a lap tetején található Pályázati tudnivalókat!

Adatlap kitöltési útmutató!



Címkék

nevezés , nka , folyóirat , nevezz , nevezes



nka emblema 2012