sex hikaye

Online magyar kultúrkincstár - Nava Workshop

2002. március 7. - filmhu
A meghívottak között volt szinte az összes nagyobb állami kulturális intézmény, könyvtárak, múzeumok a közszolgálati és kereskedelmi média képviselői - köztük a filmhu is. A NAVA célja, hogy egy tető alá hozza a ma még szétaprózódott kulturális javakat, és digitalizálva, katalogizálva örökítse át az utókor számára mind a kész vagy éppen készülő műveket (rádió-, tévéműsorok stb.). Mint kiderült, az első lépést már megtették, ám a gigászi méretű archívum létrehozására összefogásra van szükség mind az állam, mind az érintett intézmények részéről.

1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Média Laboratóriumában született meg az ötlet egy audiovizuális archívum létrehozásáról. A munkatársaknak ihletet a hasonszőrű külföldi archívumok látogatása adta, és egy évvel később Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) támogatásával egy előkészítő tanulmány elkészítése után, már az Informatikai Kormánybiztossággal és Országos Rádió és Televízió Testülettel egy pilot-rendszer kifejlesztésébe fogtak.

2000-re a NAVA ötlete lassan kinőtte a BME kereteit, ugyanakkor az IKB és az NKÖM előtt is egyre inkább bebizonyosodott, hogy nemcsak a szakma, de minden kulturális értékekkel foglalkozó intézményt, céget is érdekeltté kell tenni a NAVA program egészpályás elindításában. A workshop tehát azzal a céllal jött létre, hogy a különféle érdekek, álláspontok közelebb kerüljenek egymáshoz, kialakuljon a párbeszéd.

A patinás termekbe érve elsőre úgy tűnt több a hosztesszlány, mint a vendég, ám hamar kiderült, a látszat csal, az ajtók mögött már javában folyik az eszmecsere. A legfontosabbak kérdések voltak:

- egy sztenderd kialakítása (egy adatbázis vagy már meglévő adatbázisok kompatibilitása);
- a szerzői jogi kérdéskör (hogyan lehet nyilvánossá tenni a szerzői jogokkal védett anyagokat a könyvtárakhoz hasonlóan);
- a NAVA intézménye (egy hatalmas adatbázis vagy pusztán egy katalógus több kisebb részadatbáziskkal)
- a kötelespéldány - vagyis az anyag beszerzése (mire kötelezhetők a különféle intzémények, vagy piaci szempontból, hogyan válnak érdekeltté a NAVA használatában)
- az archiválás finanszírozása (részben egészben)
- mit tekintünk kultúrkincsnek (Az aranycsapat 6:3-as mérkőzését vagy Jeles Álombridját?)
- az archiválás kezdete (mivel kell kezdeni, mikor)

Címkék

hír



nka emblema 2012