sex hikaye

Ősztől jönnek a dokuk az MTV-be?

Vetítés, gyártás, értékek

2004. július 16. - filmhu
A magyar dokumentumfilm közszolgálati televízióban való megjelenésének lehetőségeiről tárgyaltak a hazai dokumentumfilmes szakma képviselői Rudi Zoltánnal, az MTV Rt. elnökével. A tévéelnök tervei úgy tűnik, összhangban vannak a dokusok elképzeléseivel. A megbeszélés tapasztalatairól Böjte József rendező-producer számolt be a filmhunak.

A televízió anyagi helyzetére való tekintettel nem álltak elő maximalista követelésekkel, meséli Böjte József. Ezzel szemben egy 4+1 lábon álló javaslatot ismertettek a televízió vezetőségével. Az Almási Tamás, Kisfaludi András és Böjte József által képviselt filmesek a megfelelő pénzügyi alap előteremtéséig egy Főszerkesztőség/Műhely létrehozását javasolják a Magyar Televízión belül. Ebben Zolnay Pál dokumentumfilmes műhelyét tekintik példaképnek: a későbbi mesterek akkoriban mind a televíziónál dolgoztak kezdőként.

Amíg a dokumentumfilmes gyártás források hiányában nem indulhat be, addig is komoly filmes anyag van, amit a televízió vetíthetne. '85 óta ugyanis - mint ezt a fesztiváldíjak is mutatják,- a magyar doku a nemzetközi élmezőnybe tartozik.

A MADE (Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete) A rendszerváltás dokumentumfilmjei címen rendezett sorozatával együtt kb. 120-130 film áll rendelkezésre, amely ezt a korszakot feldolgozza. Böjte szerint ugyancsak érdekes vetítéseket lehetne tartani a fesztiváldíjas filmekből. Ezekben a sorozatokban tükröződik egy társadalom és egy korszak élete - hiszen társadalmi kérdésekkel a többi műfajhoz képest elsősorban a dokumentumfilmek foglalkoznak.  

A tervezet kitér arra is, hogy az MMK-val illetve az ORTT-vel való együttműködés révén készülhetnek új dokumentumfilmek, valamint elegendő pénz esetén beindítható az önálló gyártás is - ahogy az régebben is működött. Ugyancsak fontos terület lenne a nemzetközi kapcsolattartás, külföldi, főként európai dokukat vetíteni a televízióban, hazai gyártású produkciókat pedig eljuttatni a külföldi tévénézőkhöz. Böjte szerint ez azért is lehetne egy jól működő rendszer, mert Európában általában a televíziók a dokumentumfilmek gazdái.

Ezen túl pedig a filmes fesztiválok és egyéb rendezvények programjaiba vehetne részt a televízió, mint a kultúra egyik jelentős fóruma.

Böjte József elmondta, hogy Rudi Zoltán egyetértett a tervvel, miszerint egy-másfél év alatt lehetne a dokumentumfilm státuszát megerősíteni a Magyar Televízióban. A tárgyalás során szóba került még az idősávok kérdése is. Eszerint kezdetben havi 1 alkalommal, nagy beharangozással kísérve lenne egy nagy dokumentumfilmes blokk, mely helyet biztosíthatna például az év legjobb 12 produkciójának bemutatására, illetve hozzájuk kapcsolódó vitaműsorra, stb. Másrészt a kulturális televízióvá alakítandó MTV2 csatorna napi 1-2 órás rendszerességgel foglalkozna ezzel a területtel. Itt a régebbi, felhalmozódott dokumentumanyag éppúgy szerepet kaphatna, mint a folyamatosan felfutó gyártás újonnan készült filmjei.

Az MTV-ben most készítik elő a Működési Szabályzatot és az őszi terveket, melybe az elnök szándéka szerint már bekerülnének a dokukra vonatkozó döntések is. Eszerint ki kell majd alakítani egy olyan csapatot, akik a dokumentumfilmes Főszerkesztőséget létrehoznák és kidolgoznák a tematikáját. A tervek szerint a három, most az elnökkel tárgyaló filmest és még néhány más alkotót is tanácsadó testületként kérnék fel a háttérmunkához.

Böjte József fontosnak tartja, hogy Rudi Zoltán és a filmesek között ez a konstruktív beszélgetés létrejöhetett. A dokumentumfilm műfaja több éve le lett söpörve a közszolgálati televízió asztaláról és azóta senki sem foglalkozott vele igazán, tette hozzá.

Ugyanakkor a reményteljes jövőnek egy nagy feltétele van. Méghozzá, hogy Rudi Zoltánnak sikerül-e végigvinnie azon elhatározását (mellyel egyébként az elnöki posztra kiírt pályázatot is megnyerte), miszerint négy tematikus csatornát működtetne az MTV keretein belül. Mert amennyiben ez az "ömlesztett katyvasz" marad a közszolgálati televízió műsora, ami most, mondja Böjte, úgy a dokumentumfilmes részleg is kevés eséllyel vethetné meg a lábát. Ha azonban sikerül megreformálni a tévét, a dokumentumfilmekre vonatkozóan végre van már egy olyan tervezet, amely a kultúra és az értékek szolgálatába állítaná a Magyar Televíziót. 






nka emblema 2012