sex hikaye

Palika, avagy Jó hülyének lenni?

2002. január 10. - filmhu
Mint arról a filmhukorábban beszámolt, másfél évtizedes szünet után ismét játékfilm fogatására készül Sándor Pál rendező. A film a Szécsi Pál-legendáról szól, a címe pedig ez lesz: Jó hülyének lenni? A projekt egyre élesebb körvonalakat vesz fel.

Az ötlet Sváby András és Kereszti Gábor fejéből pattant ki, melynek nyomán megkeresték a Filmpartners élén álló Pataki Ágit. A játékfilmes mezőnyben újoncnak számító cég ráharapott az ötletre.

Sándor Pál utolsó játékfilmjét, a Miss Arizonát 1987-ben forgatta. Később Jancsó Miklóssal és Makk Károllyal közösen készítette el a Szeressük egymást gyerekek című filmet, és forgatott még egy dokumentumfilmet a Magyar Televízió számára, az LGT-ről szóló Volt egyszer egy zenekart.

"Utána úgy gondoltam, akkor állok ismét a kamera mögé, ha van valami, amiről érdemes lenne filmet csinálnom" - mondta Sándor Pál. "Igaz, a mostani nem nekem jutott eszembe, megkerestek vele. Két régi barátom, Pataki Ági és Kovács Gábor valamint Kereszty Gábor és Sváby András."

A rendező elmondta, van jelöltje a főszereplő személyére, de a nevét még nem árulhatja el. A főhősön kívül a történetnek még tizenkét fontos szereplője lesz, akik közül az egyiket Garas Dezső játssza.
(Blikk)

fotó: Mafilm Online

Címkék

hír



nka emblema 2012