sex hikaye

Rofusz Ferenc Magyarországon

2001. június 5. - filmhu
Az 1946-ban született Rófusz Ferenc pályája 1968-ban a Pannónia Filmstúdióban indult. Volt fázisrajzoló, kulcsrajzoló, animátor és társrendező. 1971-ben vehette át rajzfilmrendezői diplomáját. Nem kellett hozzá tíz év, és Oscart nyert a messzi Amerikában, bebizonyítva ezzel, hogy a sokkal elmaradottabb feltételek mellett dolgozó európai rajzolók is alkothatnak nagyot, valamit, aminek mondanivalója is lehet.

A két év alatt 3000 háttérrel készült légy sikere után Hollywood legjelesebb stúdióiba csalogatták a fiatal alkotót, de kelet-európaiként nem kapott zöld kártyát. Három évvel a díjkiosztó után annyira ellehetetlenült a helyzete, hogy Németországba, majd Kanadába disszidált. Az ott élő magyarok körében már a saját tervezésű névjegykártyájával is komoly elismerésre tett szert, mert azon a nemzeti lobogó trikolorját használta fel. Dolgozott a National Filmboardnál, alapított egy saját filmstúdiót, majd a C47 Film animációs részlegvezetője lett, ahol már több, mint 60 animációs reklámfilmet és rajzos projektet készített. Ezek saját bevallása szerint nem a hollywoodias, disney-s irányvonalat követik, inkább realisták, valósághűek. Az Ontarióban élő művész 17 év után egyelőre csak dolgozni tért haza, de komolyan foglalkoztatja egy filmstúdió létrehozásának gondolata Magyarországon.
(Magyar Hírlap)




Címkék

hír



nka emblema 2012