Saura visszatér az Ibériával
Flamenco után fado
Carlos Saura legújabb munkájának, az Ibériának holnap, szeptember 15-én lesz a világpremierje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon – írja a Cineuropa. Az idős filmes alkotása a Mesterek szekcióban lesz látható, ahol szintén nagy nevek, Las Von Trier Manderlay, Michael Haneke Rejtve és Terry Gilliam Tideland című munkája mellett vetítik majd.
Saura legutóbbi filmje A hetedik nap volt, amely egy véres dráma két vidéki spanyol család között. A hetvenhárom éves direktort az utóbbi a tíz évben mint táncos-zenés filmek alkotóját tartották számon. 1995-ben készült a Flamenco, 1998-ban a Tangó majd 2002-ben a Salomé. Az Ibéria még egyszer a flamencóhoz nyúl, és azon keresztül mutatja be a katalán zeneszerző, Isaac Albéniz zenei örökségét.
Carlos Saura: Tangó |
A tervek szerint az Iberiát a spanyol közönség ez év végén láthatja a mozikban, amikor Albéniz azonos című zeneműve száz éves lesz. Saura következő, zenei témájú filmje a portugál nemzeti muzsika, a fado feldolgozása lesz. A project egyelőre még előkészületi fázisban van.