sex hikaye

Tanulj, fejlessz, üzletelj!

Cannes-i rendezvények

2006. április 24. - filmhu
Tanulj, fejlessz, üzletelj!
A filmvetítések mellett idén is különféle rendezvények színesítik a Cannes-i Filmfesztivál programját. Filmzenei leckét ad a tavalyi Ezüst Medve-díjas Alexandre Desplat, Gena Rowlands színészetet tanít, Sydney Pollack pedig filmet. A filmvásár minden korábbinál nagyobb lesz, és a produceri találkozóra is 500 résztvevő várható.

A Leçon de musique május 21-én lesz: a Halálos szívdobbanás alkotói (a zeneszerő Desplat és a rendező Jacques Audiard) vezetik be az érdeklődőket a zene és a film viszonyának szakmai titkaiba. Előtte, 19-én lehet színészleckét venni a kétszeres Oscar-jelölt Gena Rowlands-től. 25-én pedig Pollack mesterkurzusára kerül sor.

A mustra látogatói megtekinthetik a Szergej Mihajlovics Eizenstein emlékének szentelt kiállítást is, ahol a művész erotikus rajzai árnyalják jól ismert munkásságát. A program során levetítik az Október, a Bjezsini rétek és a
Jégmezők lovagja című filmjeit.

Május 23-án Európa Napot tartanak Cannes-ban, és ennek örömére A globális európai film témához csatlakozva képviseleteti magát az Európai Bizottság, a kulturális miniszterek, valamint filmes személyiségek.

A második alkalommal megrendezendő, a világ mozijának sokszínűségét kutató Tous les Cinémas du Monde-ot ezúttal a svájciak bonyolítják. Egyenként három játékfilm és kilenc rövidfilm kapcsán Oroszország, Izrael, Szingapúr, Svájc, Venezuela, Tunézia és Chile mozijába nyerhetnek betekintést a résztvevők. Az oroszok az utóbbi években növelték filmjeik és a mozik számát is, és megjelent egy feltörekvő új generáció. Nagy kísérletük, hogy munkáikban az orosz mozi hagyományát összefésüljék az új társadalmi jelenségekkel. Izrael filmgyártását inkább a személyes történetek, mintsem a politika érdekli. A program során bemutatkozó alkotások egy sokszínű társadalomról, alapos filmiskolai képzésről és nyitott szemléletről árulkodnak - mondják a szervezők. A szingapúri csemegék esztétikai, nyelvi és intellektuális értelemben egyaránt sokszínű világot mutatnak be, a svájciak a szerelmi gyönyört éppúgy vászonra viszik, mint a rendőrkrimit. Venezuelát 2005 óta filmtörvénye segíti bekapcsolódni a világ filmgyártásba, témáit a társadalmi problémák és a politikai indulatok inspirálják. Tunéziában beköszöntött a digitális korszak, szabad és kreatív alkotások születnek, melyek nagy népszerűségnek örvedhetnek, és jól elférnek a hagyományos 35-ös technológia mellett. Chilében 11 éve létezik filmiskola, most kezdik aratni ennek gyümölcseit.  

A Cinéfondation workshopján (Atelier) 18 játékfilm finanszírozását segítik elő a fesztivál ideje alatt, köztük például a román Cristi Puiu Scene of a Crime című új tervét. Puiu rendezte a már nálunk is bemutatott Lazarescu úr halálát, mely tavaly Cannes-ban az Un Certain Regard szekció díját vihette haza.

A Cannes Film Market, amely a világ legfontosabb filmes vására, idén minden korábbinál nagyobb lesz: a rekordszámú 10 ezres részvétel túllépésére számítanak a szervezők; 1400 vetítést fognak tartani és 400 kiállító kínálja majd portékáit. Ez a rendezvény a koprodukciós szerződések melegágya is szokott lenni minden évben. A vásárhoz kötődő, 2004-ben elindított Producerek Találkozóján (Producers Network) a világ minden tájáról mintegy 500 producer vesz majd részt. Idén különösen megnövekedett az ázsai résztvevők száma. A kerekasztal-beszélgetések során azt tárgyalják majd, hogyan lehetne még dinamikusabbá tenni a koprodukciók lebonyolítását. A filmipari szolgáltatásokat gazdagítja a tavaly létrejött, a MEDIA Program által támogatott  www.cannesmarket.com weboldal, mely a világ legnagyobb filmipari adatbázisa.

Az International Village (Világfalu) programjában 11 új ország fogja népszerűsíteni filmjeit, köztük hazánk is (valamint Görögország, Bulgária, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Hong-Kong, India, Marokkó és Thaiföld).

A Short Film Corner (Rövidfilm Sarok) elnevezésű program közel 50 ország 800 - többségében még nem forgalmazott - kisfilmjét igyekszik népszerűsíteni.  
 
Azok sem fognak csalódni, akik a filmcsillagokra kíváncsiak. 2006-ban filmjeiket kísérve Cannes-ba látogat többek között Tom Hanks, Audrey Tautou, Jean Reno, Penelope Cruz, Kirsten Dunst, Judy Davis, Steve Coogan, Michele Placido, Cate Blanchett, Gael García Bernal, Patricia Arquette, Ethan Hawke, Gérard Depardieu, Bruce Willis, Nick Nolte, Juliette Binoche, Willem Dafoe, Ben Gazzara, Bob Hoskins, Maggie Gyllenhaal, Ludivine Sagnier, Gena Rowlands, Hugh Jackman, Halle Berry, Ian McKellen, Kris Kristofferson, Nanni Moretti, Silvio Orlando, és persze a zsűri színésztagjai is nagy érdeklődést kelthetnek (Tim Roth, Samuel L. Jackson, Helena Bonham-Carter, Zhang Ziyi és Monica Belluci).



Címkék

hír



nka emblema 2012