sex hikaye

Újraindult a Sorstalanság

Hiánygazdálkodás

2004. május 11. - filmhu
Újraindult a Sorstalanság
Hétfőtől újra forog Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmadaptációja. A Sorstalanság tizenkét hetes kényszerszünetét anyagi problémák okozták. A 2.5 milliárd forintos költségvetésű produkciót a magyar állam 920 millióval támogatta, a fennmaradó részt egy angol (Renegade Films) és egy német (Euroarts) koprodukciós partner, az Eurimage valamint a Shoá Alapítvány fedezi. Egy adóvisszatérítési probléma miatt az angol fél csak később tudja az ígért összeget az alkotók rendelkezésére bocsátani. A több százmillió forintos hiányt, a minél hamarabbi folytatás reményében, más források bevonásával próbálta pótolni a produkció.

Hiller István kultuszminiszter április 29-én azt ígérte, hogy a film alkotói három hét múlva (vagyis május 20-a táján) megkapják az állami támogatás eddig fel nem használt részét, 430 millió forintot. Ennek egyetlen feltétele, hogy a Magyar Mozgókép Alapítvány befejezze az eddig kifizetett költségvetési összegek felhasználásának vizsgálatát.

Időközben a Magyar Mozgókép Közalapítvány létrehozta a Magyar Mozgókép Kft.-t, mely átvette a Sorstalanság szerződéseit és finanszírozását a Magic Mediától, miután a céget vezető Barbalics Péterben a rendező Koltai Lajos bizalma megrendült. Ugyanis információink szerint a produkció átvilágítását végző londoni székhelyű Film Finance Ltd. 200 millió forintos indokolatlan hiányt talált a költségvetésben, s ennek okán nem utalták át a külföldi partnerek pénzeiket. A produkció segítségére siető Magyar Mozgókép Kft. Hámori András kanadai producerrel kötött szerződést, hogy vegye át a Sorstalanság további produceri teendőit. 

Hámori András A napfény ízében és a Maxben is dolgozott már együtt Koltaival. Produceri tevékenységéhez többek között olyan filmek fűződnek még, mint az 1999-es eXistenZ David Cronenberg rendezésében, vagy Enyedi Ildikótól A bűvös vadász (1994).

"Én még soha életemben nem dolgoztam olyan produkcióban, ahol ilyesmi előfordult volna, de még olyanról sem hallottam, ahol ez megtörténhetett volna", nyilatkozta Koltai Lajos rendező a Népszabadságnak. "Szeretném, ha hagynának minket békében dolgozni", válaszolt a Népszabadság anyagi ügyeket firtató kérdésére. A rendező szerint a kényszerszünet okozott ugyan problémákat (nyáron kell forgatni a téli felvételeket, a főszereplő fiú az idő múlásával egyre nagyobb nyomás alatt van), de ezeket megpróbálják a produkció előnyére fordítani. A rendező mindazonáltal optimista: júniusra ígéri a forgatás befejeztét, novemberre pedig vetíthető kópiát szeretne a Sorstalanságból.

A Sorstalanság hányattatásairól hamarosan részletes riporttal jelentkezünk, melyben megszólaltatjuk a rendezőt és az érintett producereket.



Címkék

hír


(2) 
Hozzászólások
2-1  /  2
2004. június 12. szombat, 21:19#2| Tóthgéza
A Sorstalanság producere ártatlan?

Bár egy londoni cég vizsgálata alapján áprilisban a zavaros pénzügyek miatt menesztették a Sorstalanság producerét, Barbalics Pétert, a Magyar Mozgókép Kuratórium június 11-én közzétett féloldalas vizsgálata utólag mindent rendben talált. A Barbalicsot név szerint nem is említő közlemény a lázadozó producerek kérdéseire sem adott választ. Az ügyben érintettek közül egyedül Koltai Lajos rendező sofőrje nyilatkozott az Indexnek.
Egy hónapos vizsgálódás után a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriuma féloldalas közleményben jelentette be: elfogadta a Sorstalanság című film számviteli beszámolóját. A 730 milliós állami támogatás sorsáról szóló vizsgálat összefoglalója meg sem említi az április közepén leváltott producer, Barbalics Péter nevét. Mint ismeretes, a film forgatása egy hónapja indult újra, miután a pénzügyi zavarok miatt hónapokig szüneteltetni kellett a felvételeket. Az Index megpróbálta megkérdezni a közalapítvány vezetőit, hogy ha valójában minden rendben volt a produkció menedzselésével, akkor miért kellett őt meneszteni, az MMK elnöke és munkatársai azonban többszöri megkeresésünkre is elérhetetlenek voltak.
Bár a Magyar Mozgókép Közalapítvány a Sorstalanság körül kirobbant finanszírozási botrány után bejelentette, hogy pénzügyi átvilágítást végez majd a közel egymilliárdos állami támogatásban részesített produkciónál, a pénteken kiadott rövid vizsgálati összefoglaló azonban a részletek említése nélkül azt közli, hogy az ellenőrzési és elszámoltatási csoport mindent rendben talált az átutalások felhasználásánál.
A közalapítvány vizsgálata név szerint nem is említi a pénzügyi nehézségek miatt menesztett Barbalics Pétert. A féloldalas közleményben csupán az exproducer cége szerepel: "produkció megvalósításához nyújtott 920 millió Ft támogatásból a Magic Media Rt. számára átutalt 730 millió Ft támogatás pénzügyi elszámoltatása megtörtént". Az MMK Kuratóriuma által szignált összefoglaló a továbbiakban leszögezi, hogy a Barbalics-cég "a támogatás felhasználását bizonylatokkal, illetve számlákkal igazolta", az MMK pedig "a beszámolót számviteli vonatkozásban elfogadta". Az egy hónapot igénybevevő átvilágítás ellenére a közalapítvány szerint augusztus 31.-ig felkért szakmai ellenőrök, független könyvvizsgáló bevonásával folytatják a támogatás felhasználásának szakmai ellenőrzését, valamint az eredeti, de különösen a koprodukciós szerződések értékelését.
A produkció
Koltai Lajos rendező a nap folyamán nem tudott reagálni az MMK előzetes vizsgálati eredményére, hiszen ahogy az Index a rendező sofőrjétől megtudta, "egész nap Börgöndön ül egy füstös mozdonyban és forgat". Pedig a vizsgálat szerint "számviteli vonatkozásban" elfogadható az előző producer munkája, míg Koltai még a hétfői, piliscsabai forgatáson tartott sajtótájékoztatón is "nem tiszta vezető ember"-ként jellemezte Barbalicsot.
Miután a produkciót másfél hónapja a londoni székhelyű Film Finance Ltd. már átvizsgálta és 200 millió forintos indokolatlan hiányt talált a költségvetésben, jelentette ki először a rendező, hogy "mélységesen csalódott" a producerben. Barbalics Pétert ekkor menesztették tisztjéből, és Hámori András kanadai producer és a Magyar Mozgókép kft. kirendelt produkciós vezetője, Sík Endre vette át az irányítást. Sík Endrének, akit az Index a másik forgatási helyszínen, a Székesfehérvár melletti hómezőn kapott telefonvégre, nem áll szándékában értékelni az MMK vizsgálati eredményét.
Hámori András jelenleg elérhetetlen, a hétfői sajtótájékoztatón viszont anélkül nyilatkozott a film jelenlegi finanszírozási helyzetéről, hogy konkrét számokat említett volna a már vele folytatott tárgyalások után ténylegessé vált koprodukciós partnerek, az angol RenegadeFilms és a német Euroarts támogatási arányáról. Hámori annyit még elárult, hogy új befektetőkre is szüksége van a produkciónak, illetve, hogy négy-öt, köztük két magyar bankot is bevontak a kölcsönök felvétele és fedezetvállalása céljából. A költségvetés változatlanul 2,7 milliárd forint.
A hétfői sajtótájékoztatón a szűkszavúan előadott anyagi helyzetnél nagyobb hangsúlyt fektettek a film főszereplője, az eddig titokban tartott 13 éves Nagy Marcell bemutatására. Marcell a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy megviselte a többhónapos kényszerszünet, de élvezi a forgatást. A készítők szerint ezzel az egész stáb így van.
A producerek
A Sorstalanságnak ítélt állami pénzekkel kapcsolatban két hete a Magyar Producerek Szövetségének hat vezetője is kérdéseket intézett az MMK-hoz. A producerek Cannes-i tapasztalatai szerint ugyanis a filmről szivárgó zavaros hírek már a koprodukciós vállalkozásokat is veszélyeztetik. A szövetség vezetői nyílt levélben és sajtótájékoztatón sürgették a közalapítványt, hogy tisztázza, valójában mekkora költségvetéssel tervezik megvalósítani a produkciót, milyen alapokból finanszírozták a hazai filmtámogatások sokszorosát kitevő keretet, milyen feltételekkel kötöttek szerződést az új producerrel, és kik a film külföldi támogatói.
A pénteki sajtóközleményben megválaszolatlan kérdések miatt megkerestük az MMK vezetőit, ám többszöri próbálkozásunk ellenére Tóth Erzsébetet és munkatársait nem sikerült elérni.

***

MMK Maffia! Annyira azért hiszek a sorsszerűségben, hogy biztos legyek benne: akik benne vannak a brancsban, akik ártatlannak neveznek bűnözőket, akiket azt sem érdekel, hogy mindenki tudja mi történt, (mert abból a mindenkiből nincs egyetlen Serpico sem, aki elég lenne ahhoz, hogy lebuktassa ezeket a szarháziakat) és százmilliókat sikkasztva röhögnek a képünkbe, majd valami hosszú, fájdalmas, undorító betegségben fognak elrohadni, mert azt ne felejtsétek köcsögök, olyan nincs, hogy megússzátok! Előbb, vagy utóbb, de lesz ennek visszája.
2004. május 12. szerda, 18:33#1| torolt felhasznalo
Dehogy 920. Már 1.300 milliónál járunk, mindezt az adófizetők zsebéből, a politikusok muzsikája közben. A Renegade Filmsről is hallani egyet s mást (pl. magyarok által alapított kamucég).

nka emblema 2012