Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Újrajátszható magyar csaták 3D-ben

Virtuális játékok a MANDA-n


2012. március 27. - filmhu



Újrajátszható magyar csaták 3D-ben


Többek között a mohácsi vagy a piski csata is virtuálisan újrajátszhatóvá válik a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) és a Történelmi Animációs Egyesület által indított Magyar Történelmi csaták 3D-ben című sorozat segítségével a www.mandarchiv.hu honlapon.

 

 

"Ha elég ügyesek, a játékosok, akár a mohácsi csatát is megnyerhetik; ha elég ügyesek leszünk, a holnapi csatáinkat is meg fogjuk nyerni" - szólt a számítógépes játék tanulságairól a projekt keddi budapesti bemutatóján a kultúráért felelős államtitkár. Szőcs Géza hangsúlyozta: a győztes és vesztes csatákból egyaránt sokat lehet tanulni; az a fontos, hogy a fiatalok a történelmet mint alakítható valóságot ismerhessék meg.

Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója elmondta, a játékprogramok célja a történelmi tananyag kiegészítése az e-learning jegyében, a MaNDA honlapjára ugyanakkor számos történeti dokumentum, oktatási segédanyag is felkerül majd.

Baltavári Tamás, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke emlékeztetett, hogy az e-learning egy sajátos műfaja az úgynevezett edu game, azaz játszva tanulást szolgáló program.

manda_harc_500


A fejlesztők a Total War történelmi stratégiai játék alapján fogtak a magyar történelem nagy ütközeteit bemutató fejlesztésbe, úgynevezett modolásba. Komoly alapkutatások szolgálják a korhű megjelenítést: így az eredetihez hasonló egyenruhák, fegyverzetek, környezet tűnik fel a játékban - számolt be.

Mint hozzáfűzte, a fejlesztői csapat első komolyabb alkotása a mohácsi csata Full HD minőségű 3D-s animációja, de a www.mandarchiv.hu honlapon elérhető az 1849 februárjában Bem seregei által győztesen megvívott piski ütközet 15 perces filmje is.

A csatákat a honlapra kattintók két dimenziós környezetben flash játékként virtuálisan meg is vívhatják. Mohács és Piski után az év végéig összesen ötven ütközet kerül fel a MaNDA weboldalára, többek között a kenyérmezei és az isaszegi csata, a nándorfehérvári csatához pedig 45 perces filmet is terveznek.

Év végére készül el a Total War Magyar Történelem elnevezésű, szintén ingyenesen elérhető játék, amelyben első lépésben 1526-ig vezethetik a Magyar Királyság csapatait a játékosok. A feladat azonban komplexebb: az ország kormányzása során figyelemmel kell lenni például a diplomáciára, a gazdaság fejlesztésére és a hadszervezésre, és olyan eseményekre is reagálni kell, mint az Aranybulla-mozgalom, a tatárjárás vagy az 1347-es nagy pestisjárvány - számolt be Baltavári Tamás.




Címkék

hír , menda , 3D , történelem , csata , virtuális , játék





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |