Werk: a művészieskedés helyett
Lediplomáztak a hallgatók
A Réz András vezette Werk Filmakadémia (WFA) 2008. szeptemberében a szakember képzésre esküdött fel: ennek megfelelően nem is kívánnak a Színház és Filmművészeti Egyetemen folyó művészképzés konkurensei lenni, elsősorban gyakorlati oldalról közelítik meg a filmkészítést és annak technikáit. A tandíj valamennyi szakon félévente 210 ezer forint, azaz nagyjából négyszázezer forintért már lehet olyan piacképes (egyes szakokon OKJ-s) végzettségünk és egy pénzben ki nem fejezhető kapcsolatrendszerünk, amelynek segítségével elvileg és a példák szerint gyakorlatilag is könnyen elhelyezkedhetünk az általunk választott szakmában - hogy ez a filmes szcénára is igaz-e, majd ezután derül ki.
 |
| Először elméletben, majd a vizsgafilmek keretében gyakorlatban |
A hallgatók az év folyamán alapvető filmelméleti, filmtörténeti és műfaji tudnivalókon túl megtanulhatták a mozgóképes produkciók gyártási folyamatának fázisait, a filmtervtől az előkészítésen és a forgatás egyes szakaszain keresztül az utómunkáig, először csak elméletben, majd a második félév végén készült vizsgafilmek keretében gyakorlatilag is. A WFA hallgatóit inkább a műfaji filmek készítésére ösztökéli, hogy a nézőre gyakorolt hatásról már a filmterv előkészítésénél is legyen elképzelésük, illetve, hogy történetekben gondolkozzanak. Egy-egy tanár vezetésével stábok alakultak, és a kéthetenkénti stábüléseken haladtak az ötlet formálásán át annak megvalósításáig. A vezető tanárok: Czető Bernáth László, Divinyi Réka, Hargittai László, Herendi Gábor és Hutlassa Tamás voltak. A stábok egyenlő esélyekkel indultak, egy kameragyártó cég 3-3 napra biztosított kamera és hangfelszerelést, aki ennél tovább akart menni, magának kellett megszerveznie az eszközöket.
A végeredményt a KINO-ban mutatták meg a nagyközönségnek, és a Szent István körúti mozi zsúfolásig megtelt. A 4+2 filmet hatalmas érdeklődés kísérte, több mint háromszázan jöttek el, úgyhogy a két teremben hiába futottak párhuzamosan a vetítések, és így is meg kellett ismételni még egyszer a programot. Nyilván a nagyszámú jelenlévő a stáb barátait, családját is magában foglalta, de nagy volt a kíváncsiság, hogy a sok koncepcióvázlat után milyen végeredményt mutat a WFA. Hiszen a legtöbb művészeti iskolában készülő vizsgaproduktumok általában egy korszak lenyomatai, egy felkészültségi fokot leképező képsorok. A WFA diplomavetítésén 4+2 film volt terítéken, és ezek mindegyike narratív, történetmesélő film volt, nyoma sem volt az ilyenkor szokásos művészieskedő etűdöknek.
A Kopog a halál készítői (Karsai Ágnes és Bolf Ákos) például nem lacafacáztak, Woody Allen azonos című novelláján (a magyarul is megjelent történet az Agyament Harry-ben is helyet kapott egy jelenet erejéig) gyakorolták a snittelést és a színészvezetést, ezért a minőségi alapanyag adott volt, olyan nagyot tévedni nem is tudtak. Az Időgép rendezője, Győry Balázs pedig egy nagyon ígéretes időutazós filmet csinált volna, de veszélyes terepre merészkedett, az időutazás szabályait ugyanis mindig nagyon pontosan le kell fektetni (ld még Primer), mert a film eseményei (nem menthető meg a könyvtár a robbanástól) és a zárlat (lottószámok a holnapi újságban) egymásnak ellentmondani látszanak. A Legszebb öröm egy párkapcsolati drámáról mesélt A rózsák háborújának mintájára, de a kiinduló sziutáció vázolása itt is elmaradt: a házaspár elhidegülése és a házassági szerződés létezése még világos, de az okok már kevésbé, és így legalább olyan értetlenek vagyunk a fürdőszobai veszekedés jelenetnél, mint a szereplők egymással szemben.
 |
| Tisztában vannak a filmkészítés határaival |
A werkes diákok szinte emberfelettit vállaltak, amikor három napos forgatás alatt (a féléves előkészítés nélkül természetesen mindez lehetetlen lett volna) teljes értékű, fikciós kisfilmek készítésére vállalkoztak, és nemcsak technikai okokból: mindhárom fenti film rengeteget bíz az alapvetően rutintalan, kamerához nem szokott színészeire, és ez a különbség főként Ráday Péter A magvető című filmjénél ugrik ki. A magvetőben is vannak hiányosságok, de a színházi próbába épült magándrámák szellemes párbeszédekre (forgatókönyv: Szilágyi Angéla) épülnek, méghozzá olyan kitűnő színészek tolmácsolásában, mint Földes Eszter, Vajda Milán, Máthé Zsolt, Járai Máté és Dömötör András.
Az utolsóként vetített Furgon (Farkas Péter Gábor munkája) volt a leginkább vizsgafilmszerű olyan értelemben, hogy nem építgetett történetet, nem babrált dialógokkal, egyetlen gag-re fűzte fel a filmjét, és ezt dolgozta ki maradéktalanul, figyelemre méltó képi tudatossággal. Ilyenkor ugrik ki a digitális technika minősége, nem mindegy, hogy milyen kamerával, milyen nyersanyagra dolgozunk, mert még egy ilyen egyszerű ötleten is óriásit emel a többihez képest magas képminőség.
És a filmkészítés nem ér itt véget: hiszen mozgóképet ma már bárki létre tud hozni, egy okosabb mobiltelefon is elég hozzá. A film a közönsége nélkül értelmezhetetlen, éppen ezért tudatni kell velük, hogy a film létezik, a film jó, és hogy a film kiknek készült. Ez még 2009-ben is komoly problémát jelent néhány magyar forgalmazónak is, akikből egy plakátot, előzetest, silabuszt úgy kell kikönyörögni a sajtó számára. A WFA diákjai számára kötelező volt a vizsgák mellé plakátokat is terveztetni, még ha esetlenül is teszik mindezt, a gesztus már magában értékelendő. Tisztában vannak a filmkészítés határaival: nem a WFA hallgatói fogják megváltani a magyar filmművészetet, de ebben az iskolában a jelek szerint meg lehet tanulni filmet készíteni, és mivel ez volt a kitűzött cél, vegyük úgy, hogy a WFA jól megfelelt.
