T. Zselensky Péter író, költő, műfordító és újságíró főállású csövesnek, túlélőnek és nem utolsó sorban Diogenidésznek, azaz Diogenész leszármazottjának vallja magát készülő, Diogenidész című filozófiai ...
Attilával 2003 novemberében kezdtünk el forgatni a budapesti Szent László kórházban. Csontvelő-átültetésre várt. Kezdetét vette egy újfajta élet, steril körülmények között, a világtól szinte hermetikusan ...
A történet, amely egyetlen nap alatt játszódik, négy fiatal pesti srác kényszerű, de ártalmatlan ámokfutását meséli el. Zoli teológus hallgató, Döfi festő, Anti amatőr költő és Papi, a csendes semmittevő ...
Miklós bácsi 86 éves, gyakori vendég a falusi könyvtárban. Most is éppen könyveket visz vissza, és elmenőben bepillant a kis szobába, ahol gyerekek játszanak a számítógépeken. Leül közéjük játszani. Mikor ...
Láng Edit 26 éves fiatal lány, mélyen elkötelezett hívő keresztény, aki azon fáradozik, hogy minél jobban betöltse a békéltető szerepét zsidók és keresztények között. A film azt kísérli megmutatni, hogyan ...
Egy nap a király udvari főpapja és horoszkópkészítője (Garas Dezső) rossz hírrel szolgál a királynak (Bajor Imre): a csillagok állása szerint meg fogják ölni, és csak egy módon kerülheti el a véget: ha ...
1881-ben adták át a Keleti Pályaudvar eklektikus épületét. Építésekor Európa egyik legkorszerűbb pályaudvara volt. Hatalmas, árkádívvel megnyitott fogadócsarnokához épületszárnyak csatlakoznak, mögötte ...
A Kelenföldi pályaudvar utasfelvételi épülete mára szinte romosnak mondható állapotba került. A peronokat fedő függesztőrudas tetőszerkezetet mára már jócskán kikezdte a rozsda. Összhatásában elhanyagolt ...
A kikötőt 1833-ban még csak téli hajótárolásra használták, de 1836-tól egészen a rendszerváltásig hajógyár működött itt, amikor is leállt a hajógyártás. Ma az öbölben a gyár szerelőcsarnokainak maradványai ...
A Kaszás dűlő műanyag padlóburkolata a 60-as, 70-es évek metró aluljáróit idézi. Ezt az érzést fokozza a mozaikcsempés, vajszínű falburkolat és a négyzetes formájú neon világítótestek. És persze itt sem ...
A Keleti pályaudvar előtt elterülő nyitott aluljárórendszer meglehetősen rossz térszervezéssel illeszkedik környezetébe. A kör alakú nyitott tér, amely egyszerre fogadja metróból, a pályaudvarról és a ...
Legömbölyített formái labirintusszerűvé teszik, belsőépítészeti megoldásai azonban semmiben nem különböznek a Budapesten megszokott megoldásoktól. Forgalmas közlekedési csomópont.
Az itt épült aluljáró a legújabb a budapestiek közül. Turányi Gábor tervei alapján 2003-ban adták át, nem tagadva meg a budapesti aluljárók építészeti hagyományait, mindezt korszerű anyaghasználattal és ...
Építéséről 1887-ben döntött Budapest székesfőváros közgyűlése, amely ekkor az új Szent János Kórház nevet kapta. A ma látható épületkomplexumot 1898-ban adták át, stílusán a német-osztrák építészet hatásai ...
Az 1981-ben épült Jahn Ferenc Délpesti Kórház kilencemeletes főépületéhez három-, és négyemeletes épületek kapcsolódnak, a komplexum így már messziről látható. A XX. kerület legnagyobb kórházának homlokzata ...
Rózsadombi villaépületekből kezdték meg a kórház kialakítását az 1950-es években. Az intézmény hét, egymástól földrajzilag elszeparált épületben működött az 1990-es évek végéig, amikor felépült az újabb, ...
A 19. század közepén épült fel késő romantikus stílusban a budai Lipótmezőn a négyszintes, tömbszerű intézmény. Bejáratához két, íves feljáró vezet, homlokzata szigorúan tagolt. Az épületet hatalmas park ...