2046

Egy csepp üröm

A 2046 hőse, Chow, vékonypénzű hongkongi zsurnaliszta és ponyvaregényíró, szűk hotelszobák lakója. Léha, könnyelmű senki, akivel egyszer mégiscsak szembejött a szerelem. Hogy aztán, ahogy jött, hamarosan magára is hagyja. És onnantól annyi a kispályás bonvivánnak: hiába a kártya, haverok, kis női csukák, kicsi lesz a hétköznapokba szorított élet. Vannak, akik szerint a 2046 szép, de fölösleges ráadás a zseniális In the mood for love-ra. Ha a Szerelemre hangolva a gyönyörteli bűnbeesés története, a sóvárgás végtelenül kitartott pillanata, a 2046 a bűnhődés labirintusa. A bűnhődés megszabadulás a bűntől, megszabadulni pedig akkor lehet tőle, ha a bűnös megérti, mit is tett, mi is történt vele. Wong Kar-wai hősének persze nem a szerelem volt a bűne, hanem az, hogy eltékozolta. Hogyan, miért? – ez a kérdés, amire választ kell találnia a 2046-ban.

Wong Kar-wai filmje nem könnyű menet, de nem is megfejthetetlen enigma. Lynch hősei nem tudják, miféle káprázat játszik velük, sem azt, hogy miért, Chow viszont tudja, hogy csapdába esett, és próbál szabadulni belőle. Habitusához illően komótosan, de elszántan. Ha megállt az idő, márpedig megállt, nem történik már semmi, mert nincs többé szerelem, csak egyéjszakás olcsó kalandok, minden a múlt felé lejt, mindenben a „nagy nő” hiánya kísért.
Van, aki erre Proust vagy Vajda módjára bánat-hédonéval válaszol, ha már nem szabadulhat tőle, beleszeret a bánatába. Amiből aztán nincs kiút, szerelmi bánat évezredekig eljárhat tengelyén, húsz-harminc évig biztosan. Van, aki miként Krúdy Szindbádja, éppenséggel mohó szenvedéllyel keresi ezt az élményt, amolyan fordított Don Giovanniként, nem az életörömével, hanem a bánatával hódít.
 
Hozzájuk képest Chow sokkal praktikusabb alkat, megpróbálja kiírni magából a szerelmi bánatot. Belekezd egy fantasztikus regénybe, melynek a 2046 címet adja. Mágikus szám, múltat idéz, akár Proustnál a madelaine: annak a szobának a száma volt ez, ahol annak idején Su Li-zhennel (Maggie Cheung), a nagy szerelemmel találkozott. (Aki nem látta az előző filmet, okkal hihetné, a 2046-os szoba ilyenkor az érzékek birodalmává változott: szó se róla, Mr. Chow és Mrs. Chan liaisonja közös elhatározásból mindvégig színtiszta lelki kapcsolat maradt, épp a be nem teljesített vágyakozás emelte a futó kalandok fölé. Ne gondoljunk plátói szerelemre: a Szerelemre hangolva perzsel az erotikától.)

Beleszeret a bánatába

És ez az a sorsdöntő év, ameddig a kommunista Kína szavatolta a kebelébe visszatért Hongkong különleges státuszát. (Erről az 1996-os megállapodásról persze az 1966-ban induló történet hőse mit sem tudhat. De ennyi rendezői jól értesültség még belefér.) 2046 – egy eltűnő világ utolsó éve, ezért utaznak oda a regény mindent kockára tevő kalandorai, reményeik szerint ott megtalálhatják elveszett szerelmüket és emlékeiket.

Miközben Chow szép lassan benépesíti a fantasztikus regényt mindennapi életének szereplőivel, a múlt – a nagy szerelem elvesztése -- a valóságos jelent írja át. Minden nőben felsejlik valamennyi a Szerelemre hangolva Su Li-zhen-jének karakteréből. Miként Chow-t, a szeretőit is a múlt tartja fogva. A Szingapurban megismert Fekete Özvegyről (akit kísérteties módon szintén Su Li-zhennek hívnak) sohasem tudja meg, kit gyászol. Lulut, a bártündért, akivel egy féltékeny dzsesszdobos kése végez majd egy másik hongkongi hotel 2046-os szobájában, egy halott vőlegény emléke tartja fogva. A szálloda tulajdonosának lánya nem találkozhat japán szerelmesével, mert az apja gyűlöli a japánokat. Még a 2046-ba tartó vonat (a szállodás Wang kisasszonyról mintázott) android utaskísérője is másba szerelmes, mint aki eleped utána.

Csak egy kivétel van, a 2046-os szoba új lakója, Bai Ling, a tisztességtudó utcalány, aki addig-addig kacérkodik a szomszédjában (a 2047-esben) lakó nőcsábásszal, míg végzetesen bele nem szeret. Vesztére: Chow – most, hogy végre megtalálta Su Li-zhen lehetséges utódját – inkább a szerelem emlékét választja. Egy csepp méz helyett egy csepp üröm.

Az android is másba szerelmes

Ha kezünkben a „bánat-hédoné” kulcsa, a film legrejtettebb rekeszét is nyitni tudjuk. A 2046 azonban sokkal több, mint szerelmi történeteinek összessége: az alapanyag elmesélve, alig több, mint a füzetes szerelmi regények bonyodalmai. Gesztusok, szavak, képek sűrű szövedéke adja ki Won Kar-wai szerelem-elméletének teljességét. Chris Doyle, WKW állandó operatőre mindent tud az emberi arcról. Egy halk fuvallat nem marad észrevétlen. Van mit fényképeznie: WKW színésznői egytől-egyig a kínai arc-művészet mesterasszonyai. Példának legyen elég annyi: Chow magával akarja vinni Szingapurból Hongkongba kártyapartnerét, megközelíthetetlen imádottját a Fekete Özvegyet. A nő (Gong Li játssza) hajlik az ajánlatra, feltéve, ha Chow nyer a kártyapartin, ahol szerelmük a tét: a férfi bubit húz, a nő ászt. A Fekete Özvegy nem látja a kártyát, amit húzott, de a férfi arcán látja, hogy ő nyert. Wong Kar-wai és Chris Doyle tudja, hogy nem Tony Leung arcát kell fényképeznie, hanem Gong Liét, amint, visszatükröződik benne Mr. Chow csalódása.

Képzeljük el ugyanezt – akár a legtehetségesebb magyar filmszínésznők arcára komponálva –, túljátszva, túlfényképezve, túlrendezve, hangosan és közhelyesen, és megértjük a magyar film körüli kicsinyes viták reménytelenségét.

Néző, ha jót akarsz, tarts Keletnek.