sex hikaye

A 39. Magyar Filmszemle díjkiosztója

liveblog @ millenáris

2008. február 5. - filmhu
A 39. Magyar Filmszemle díjkiosztója
A 39. Magyar Filmszemle egyik újdonsága, hogy az ünnepélyes díjkiosztó előtt nem kerülnek nyilvánosságra a díjazottak, így a kiosztásuk sorrendjében tudjuk őket itt megírni.

Für Anikó Apám lánya című dalával vette kezdetét a 39. Magyar Filmszemle záróeseménye, az est folyamán a színésznőt Hrutka Róbert és Jamie Winchester kísérte vonósnégyessel kiegészülve.

Herendi Gábor, a Szemleértékelésében elsősorban a benyomásairól beszélt. Az Szemletanács elnöke szerint problémamentesen zajlott le a rendezvény. "Ez a filmtermésnek köszönhető, rengeteg izgalmas alkotás volt a programban." Több mint 30 ezer fizető látogató volt a szemlén, 32 pótelőadást tűztek műsorra a Mammut moziban.

Különdíjak:

Elsőként Teszler Tamás érkezik a színpadra, hogy az Országos Diákzsűri fődíját, a Zöld Holló díjat átadja Gigor Attilának, A nyomozó című nagyjátékfilmjéért.

A Magyar Filmplakát kiállítás szakmai díját Kenczler Márton kapta a 13-as című filmhez tervezett plakátjáért. A közönségszavazáson Muka Péter nyert Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjéhez tervezett plakátjáért.

Petróczy Sándor adja át a Mozisok Országos Szövetségének díját, a 238 475 ezer nézővel rendelkező S.O.S. Szerelem-nek. A díjat Neményi Ádám producer és Sas Tamás rendező veszi át, utóbbi csak ennyit üzent: "A közönségfilm nem kiszolgálja, hanem szolgálja a nézőjét. Ezen gondolkozzunk el."

Az ORTT díját a legnézettebb filmért Goda Krisztina kapja Szabadság, Szerelem című filmjét. Zákonyi S. Tamás is egyetértett Sas Tamással, hogy a nézőt tiszteletben kell tartani.

Az internetes közönségszavazás eredményeképpen 39. Magyar Filmszemle közönségdíját Till Attila nyerte Pánik című filmjéért.

A külföldi kritikusok díját Mundruczó Kornél Delta című filmje kapta.


Tudományos - ismeretterjesztő szekció

Cséka Zsolt elismerő oklevélben részesült Daruvonulás a Hortobányon című filmjéért. Az operatőri díj Rák József kapja a Zöld múzsák csókja - Hímnős című film makrokinematográfiájáért. A rendezői díjat Tóth Zsolt Marcell és Török Zoltán között osztotta meg a zsűri.

A legjobb tudományos - ismeretterjesztő film Pócs Judit - Ritgasser István Szelíd szálakon (A nemezelésről) című filmje. 


Kisérleti és kisjátékfilmes szekció

Kardos Sándor értékelő beszédében elmondta, hogy nagyon megugrott a kisfilmek színvonala: "lenyűgözött ez a halálos profizmus".

A legjobb kísérleti film díját Wahorn András képzőművész adja át irigységgel vegyes izgalommal Forgács Péternek, a kísérleti filmesek doyenjének, Saját halál című filmjéért. A díj értéke egymillió forint, az összeget az MMK ajánlotta fel.

Elismerő oklevélben részesült Perrin György Szakadás című filmje és Cserhalmi Sára Szűken, szépen című munkája.

A kategória díjakat a Filmlabor ajánlotta fel, ötszázezer forint értékű labormunkálatok formájában. A legjobb kisjátékfilm díját Gerő Marcell Kócos című filmje kapta. A legjobb kisjátékfilm kategória díját mégegyszer kiosztották, ekkor Szabó Simon nyerte az elismerést Megyünk című filmjéért.

Az MMK által felajánlott egymillió forintos díjat a legjobb kisjátékfilmért Császi Ádám kapta, Gyengébb napok című filmjéért.


Dokumentumfilmes szekció

Elismerő oklevélben részesült Jávor István, Vagyok, aki vagyok (Portré Krassó Miklósról) című munkájáért. Szintén elismerő oklevélben részesült Kőszegi Edit 11. Élet című munkája. Elismerő oklevélet kapott Kresalek Dávid Hackni című filmjéért. Lázs Sándor is kapott elismerő oklevelet Faludy szerelmei című filmjéért. Az utolsó elismerő oklevél Zsigmond Dezsőnek járt Út Calarasiba című munkájáért.

Schiffer Pál emlékdíj értéke háromszázezer forint, a Millenáris nevében Hajnóczy Ákos adja ét Schuszter Richárdnak, Három hiányzó oldal című dokumentumfilmjéért.

Szociális és Munkaügyi Minisztérium nevében az esélyegyenlőségi díjat Lamperth Mónika adja át Szirmai Mártonnak, A süllyedő falu című munkájáért.

Az operatőri díjat a zsűri megosztva adta ki Mohi Sándor (Imádság) és Tóth Zsolt  - Salamon András (A város ritmusa) számára.

A dokumentumfilmes szekció rendezői díját Kovács Kristóf kapta Malaccal teljes című filmjéért.

A kreatív dokumentumfilm kategóriában operatőri díjat is osztanak, ezt Máthé Tibor kapja A másik bolygó című filmjéért.

A kreatív dokumentumfilm díját Demszky Gábor adja át Forgács Péternek, Von Höfler vagyok című filmjéért.

A 39. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilm díját a Duna Televízió és Dunatáj Alapítvány adja át Böszörményi Zsuzsánek és Kai Salminennek, a Hosszú utazásért.

Játékfilmes szekció

A nemzetközi zsűri képviseletében Klaus Eder méltatta a magyar filmet. "Világszerte az a tendencia, hogy a nézőszámok szerint próbálják értékelni a filmek minőségét. Ami természetesen bolondság. Úgy érzem, hogy a magyar filmeket egyre a kommerszebbé akarják tolni, hogy jól el lehessen adni külföldön. Ez egy hamis illúzió. A nyolcvanas években éppen ezért tűnt el a német film a világból, mert csak vígjátékok készültek. Egy német vagy francia néző ha pénzt áldoz a szórakozásra, akkor hollywoodi filmet fog választani." A zsűrielnök elmesélt egy történetet, hogy a magyar filmet, még Limában is ismerik: de Tarr Bélán keresztül. A zsűri elnöke szerint ez a magyar film jövője.

A legjobb hangért járó Aranymikrofon díjat Nyerges András Imre és Vincze György adja át Beke Tamás kapja a Tejút című filmben végzett kiemelkedő munkájáért.

A legjobb vágásért járó Arany Olló díjat Kollányi Tamás adta át kiemelkedő vágói munkájáért Kovács Zoltán kapta A nyomozó című filmben. Kovács Zoltán köszönőbeszédében elmondta, hogy szerinte A nyomozó a legjobb film.

A látványtervező díj értéke négyszázezer forint, a MMK felajánlásában. Romvári József adta át Hujber Balázsnak az Overnight mai és modern világának megteremtéséért.

A játékfilm produceri díjat Kabdebó György adta át. A Filmjus utoljára adta át a díjat: januárban ugyanis megalakult a Prodjus, és ezentúl ők fogják a szemlén honorálni a producereket. A produceri díjat Szekeres Dénes kapja a Tivoli Film képviseletében a Nap utcai fiúk és a Nincs kegyelem című filmek gyártásáért. Az elnyert Kodak nyersanyagot Szekeres az új Szomjas- és Ragályi-filmek gyártására fogja felhasználni.

A legjobb eredeti filmzenének járó díjat átadja Márta István zeneszerző, a zsűri tagja. Márta István a magyar zenék használatára bíztatta a jelenlevőket, fantasztikus a magyar zene, fantasztikusak a magyar alkotók. Az elismerést a Delta című film zenéjéért Lajkó Félix kapta. A díjat Mundruczó Kornél vette át, mert a vajdasági Félix Palicson tartózkodik, hiszen nem tudta, hogy díjat nyer. A filmhez Lajkó több

A legjobb forgatókönyvírói díjat Kőrösi Zoltán adja át. A film fanyar humoráért, és eredeti karaktereiért Gigor Attila kapja A nyomozó című filmjének forgatókönyvéért.

A legjobb férfi alakítás díját Anger Zsolt kapta A nyomozó című film címszerepéért. Köszönőbeszédében partnereit emelte ki: Rezes Juditot, Terhes Sándort, és Tóth Ildikót, és megemlítette, hogy nagy elismerés neki ebben a mezőnyben nyerni.

A legjobb női alakítás díját érzékeny, visszafogott és szerethető karakter megformálásáért Gubik Ági kapta, a Pánik című film pánikbeteg szereplőjének megformálásáért. A fiatal színésznő Tillának mondott köszönetet, amiért bízott benne, és ismeretlenül is bevállalta őt.

A különdíjat a filmművészet határait feszegető újításaiért Fliegauf Benedek Tejút című filmjéért. A díjat Muhi András producer vette át, és mindenkit szeretettel meghívott a Ludwig Múzeumba, ahol február 7-től vetítik a Tejút című filmet - videoinstallációként.

A szerethető történetért és a kiváló színészi alakításokért az elsőfilmesek számára alapított Simó Sándor emlékdíjat Paczolay Béla kapta Kalandorok című filmjéért. "Az elsőfilmnél legfontosabb a bizalom. Köszönöm Bodzsár Istvánnak, Kovács Gábornak, és Pataki Áginak, valamint azoknak akik ezt az autót a hátukon vitték: Haumann Péter, Rudolf Péter, és Schruff Milánnak. Valamint alkotótársamnak, Pados Gyulának. "

Nagyszerű irodalomnak megtalálni a megfelelő formát - ezt tudta Pohárnpk Gergely a Fövenyóra című filmben - a legjobb operatőr díja járt érte.

A 25 millió forint értékű Moziverzum díjat a TV2 ajánlotta fel a legjobb zsánerfilmnek - az elismerést A nyomozó című film kapta. Gigor Attila köszönőbeszédében forgatókönyvíró tanárait emelte ki: Schulcze Évát és Krigler Gábort, valamint osztályfőnökét Grunwalsky Ferencet, és Simó Sándort. "Köszönöm, hogy egyáltalán felvett!" Pusztai Ferenc producer a szemle közönségének mondott köszönetet: "olyan ritkán van ilyen, hogy örülni lehet egy filmnek!"

A megrázó történet és a kiváló színészvezetés miatt a legjobb rendezői díj Ragályi Elemérnek járt Nincs kegyelem című filmjéért.

Az Arany Orsó díjat a Delta című film kapta. "Nekem ez a díj a túlélésről fog szólni. Aki ismeri a filmet, tudja miről beszélek. Én ennyi szeretet még nem kaptam. Nagyon boldog vagyok, mert valamilyen áttörés van, a filmjeimmel kapcsolatban. Ez az Orsó engem nem elaltat, hanem felráz."



Címkék

beszámoló , szemle 39


(1) 
Hozzászólások
1-1  /  1
2008. február 9. szombat, 02:39#1| dylandog
A dokumentum fuilm szekció győzetesei közt szereplő "Mohi András" valójában Mohi SÁNDOR!!
Köszönjük!

nka emblema 2012