A hatodik napon

Szemlevasárnap

Miklauzic Bence filmjéről kifelé elcsíptük a Kéry – Petschnig politológus - közgazdász házaspárt, s ők készségesen nagyító alá vették a Szemle eddigi termését. Az épp megnézett A Harmadik fiú is tetszett nekik, bár Petschnig Mária Zita szerint az összes figura annyira negatív a filmben, hogy így aztán elég nehéz bárkivel is azonosulni.

Kéry László szerint egyértelműen jó az Iszka utazása és a Dolina, az utóbbi képei kifejezetten nagyszerűek – a két film díjakban megtestesülő elismerése a házaspár szerint biztosra vehető.  A dokumentumfilmek közül pedig Almási Tamás A mi kis Európánk-ja okozott nekik szomorú, de emelkedett perceket. 

A Szemle tombol, rohamosan fogy a popkorn

Karafiáth Orsolya saját hajban érkezik, épp Bíró Esztert és Groó Diánát várja, hogy az utóbbinak az előbbiről készült filmjét vizuálisan befogadják. Kérdésünkre ő is az Iszkát dicséri, „bár utána öngyilkos akartam lenni.” Ezenkívül látta Maár Gyula Töredékét is, a tetszési indexet firtató kérdésünkre a költőnő csak szomorúan néz.

Elkapjuk egy percre Jancsó Miklóst is, aki azzal a dodonai válasszal bizonyítja diplomáciai készségét, hogy a Szemle színvonala „nem rossz”. Garas Dezső is színre lép, ő még nem látott egy filmet sem eddig, és most a Lorá-ra érkezik. A véget érő előadások közönsége időről időre elözönli a büfé előtti teret, az Ópium sajtóvetítéséről kimaradtak úgyszintén. Egyszóval a Szemle tombol, tart a vasárnap délutáni csúcsforgalom, rohamosan fogy a popkorn.

Amikor azonban Elek Judit és Szász János filmje előtt próbáltuk levadászni a nagy neveket, józan és körültekintő hírességeket vetett elénk a sors: Ullmann Mónikától Bacsó Péterig sokan nem akarták elárulni, mi tetszett nekik abból, amit láttak. Hatalmas tömeg jött össze Elek Judit filmjének vetítésére a Jövő házába. Ullmann Mónika még a vége előtt kijutott valahogyan, érdeklődésünkre elmondta, hogy a Szemle végéig nem szeretné elárulni, melyik film tetszett neki. Finom tartózkodásához nem más csatlakozott, mint Bacsó Péter, aki saját szubjektivitásától akarta a Szemle filmjeit megóvni. Ennyi óvatosság láttám átlátogattunk a Mammutba, ahol lassan gyűlt a nézőközönség Szász János Ópiumá-nak vetítésére.

A kényszeretető szék

A narancssárga kanapék között vár teljes díszben Ulrich Thomsen és Kirsti Stubö, az Ópium című film két főszereplője. Miközben ők tévéinterjút adtak, megkérdezzük Forgách Zsuzsát, mit látott. Nem sokat, egy kisfilmes blokkot (ahol az egyik film, Zomborácz Virág A macska szerepe a francia irodalomban az ő egyik novellájából készült), és az eddigi egyértelmű kedvencet, Az Iszka utazását – szerette volna.
 
Pálfi György érkezése villantja fel a reményt, hogy valaki végre véleményt tud mondani az eddigiekről. Ő már az Ópium-ra jön, de sajnos ő is csak egy kisfilmes blokkot látott. Végső kétségbeesésünkben a friss, üde Onódi Eszterhez fordulunk, de ő már messziről jelzi: nem tud a hasznunkra lenni.

Aki tudja, nem mondja, aki mondaná, nem tudja – vonjuk meg az est keserű mérlegét, és rokonszenves pillantást vetünk az Ópium egyik kirakott díszletére, egy szíjakkal ellátott kényszeretető-székre.

fotó: Szandtner Dániel