A minimumtól a maximumig - beszélgetés Vezér Évával, a Filmunió új igazgatójával
- 1978-ban végeztem a Külkereskedelmi Főiskolán angol-francia tagozaton, s azóta egyfolytában filmszakmai terepen dolgozok. A Hungarofilmben kezdtem, ahol az exportosztályon voltam először asszisztens, aztán pedig üzletkötő. Itt eltöltöttem majd kilenc esztendőt, ekkor hívtak a frissen átalakult Budapest Filmhez, amikor a cég úgy döntött, hogy megalakítja saját filmforgalmazási részlegét. Ennek kiépítésében vettem részt aktívan, miközben a Budapest Film már tárgyalásokat folytatott a UIP–vel az első magyar forgalmazó vegyesvállalat létrehozásáról. ’89-ben, mikor megalakult a Duna Film, én ott folytattam a filmes tevékenységemet, mint marketingvezető. Innen hívtak át a Magyar Filmunióba, ugyanis akkor körvonalazódott az, hogy Magyarországnak módja lesz részt venni a Média 1 programban. Ennek keretében én a Mediadesket vezettem a Filmunión belül, illetve a Mozgókép Alapítvány nemzetközi ügyeivel is foglalkoztam. Ez egy rövid, de viszonylag sikeres időszak volt. Annak idején a Médiaprogramban meglehetősen tetemes hozzájárulást kellett fizetnie Magyarországnak, amit akkor a Mozgókép Alapítvány és a Magyar Televízió fedezett fele-fele arányban. Ez végeredményben mégis pótlólagos forrásokat jelentett a filmszakma számára, ugyanis amikor megvontuk a mérleget végül, pozitív eredmény született, mert a hazai filmszakma a befizetett hozzájáruláshoz képest valamivel többet tudott magáévá tenni ebből a programból. Eztán váltottam, ’98-ban elkerültem a Duna Televízióhoz, ahol a külföldi filmek beszerzéséért lettem felelős. Kis idővel később pedig előléptem programfőszerkesztővé, ami azt jelenti, hogy hozzám tartozik a Duna TV műsorának összeállítása és felügyelete. Röviden ennyi a filmes múltam. Nemrég a Mozgókép Alapítvány fölkért, hogy egyfajta vázlatot készítsek arról, hogyan képzelném én el a Magyar Filmunió tevékenységét. Ezt megtettem, tetszett, s az időpontok egyeztetése után úgy tűnik, hogy május 1-jétől én veszem át a Magyar Filmunió vezetését.
- Mielőtt a személyes elképzeléseidre kitérnénk, tudnál nekünk mesélni arról, hogy mi is ez a Filmunió tulajdonképpen? Milyen funkciót tölt be vagy kellene betöltenie a magyar filméletben?
- A Magyar Filmuniót a Magyar Mozgókép Alapítvány hozta létre azzal a céllal, hogy a magyar filmeket, a magyar filmszakmát tegye ismertté és elismertté itthon és külföldön. A Filmunió fő feladata az, hogy a magyar filmeket nemzetközi fesztiválokon szerepeltesse. Emellett a Magyar Filmszemléhez kapcsolódik az a fontos tevékenysége, hogy a Szemlére meghívandó külföldi újságírók, fesztiváligazgatók, forgalmazók részvételét koordinálja. Számos olyan nemzetközi, főként európai audiovizuális szervezet létezik, amelyekről lényeges, hogy napi információkkal rendelkezzen a szakma, s a Filmunió feladata, hogy ezeket az információkat összegyűjtse, illetve részt vegyen ezekben a szervezetekben, és ezzel is egy picit a magyar filmesek számára kitágítsa a világot.
- Szerinted ezt a küldetését betölti a Filmunió? Milyen változtatásokat tervezel a szervezet életében?
- Miután én dolgoztam is ott, azt tapasztaltam, hogy a Filmunió egy nemzetközileg is elismert szervezet. Mivel a tevékenysége főként külföldre irányul, ezért itthon kevésbé ismert széles körben. Úgy gondolom, abból kell kiindulni, hogy milyen a pillanatnyi helyzet, hisz jelenleg függőben van a filmtörvény sorsa, s hogy ezen belül a Filmunió jövője miképp alakul, egyelőre bizonytalan dolog, a tevékenysége jelenleg meglehetősen alulfinanszírozott, de ezzel együtt is ki lehet alakítani egy menetrendet. Amit én elképzeltem, az egy háromszintű megvalósítása ennek a dolognak, mely nyilvánvalóan a finanszírozás függvénye. Először is van egy bizonyos minimumprogram, amiben a Filmunió jelenlegi tevékenységét picit szervezettebben abszolút megvalósíthatónak látom. Aztán van néhány elképzelésem, ami már egy bővített program része lenne, illetve amennyiben végtelen mennyiségben állnak rendelkezésre források, akkor egy maximumprogramot is ki lehet ez ügyben dolgozni. Alapvető lépésként mindenféleképpen fel kell állítani a szakmával együtt egy olyan objektív alapnorma-rendszert, amely alapján a Filmunió eldöntheti, egyáltalán mely filmek fesztiváloztatását vállalja föl. Ugyanis azzal egy film még nincs készen, hogy a nullkópiája elkészül. A producerek számára is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy amikor egy filmhez hozzáfognak, akkor már nekik gondolniuk kell arra, hogy ennek a filmnek el kell jutnia a közönséghez, el kell jutnia fesztiválokra, s el kell jutnia a nemzetközi piacra. A másik oldalról a Filmunió feladata a promóció, a filmek külföldön történő bemutatása, illetve a hírverés körülöttük. Ugyanakkor a promóció és az értékesítés istenigazából nem kellene, hogy elváljon, mint ahogy most elválik. Ennek érdekében meg kellene próbálni együttműködni azokkal a cégekkel, amelyek a filmeket külföldön értékesítik. Itt elsősorban a Hungarofilmről van szó, ahol jelenleg is a legtöbb magyar film joga van, de az utóbbi időkben már vannak olyan produkciók, amelyek saját maguk fölvállalják a forgalmazást is. Ez nyilván egyeztetés kérdése, de hogy ez a két tevékenység mindenképpen egymást erősítheti és segítheti, s ráadásul költségkímélő, ebben én biztos vagyok. A harmadik dolog a következő: nyilvánvaló a játékfilmek prioritása ebben a tevékenységben, de éppen a Duna televíziós tapasztalataim erősítettek meg abban, hogy a dokumentumfilmeknek igenis nagyobb szerepet kell adni. Mindenképpen szeretnék a Filmunión belül a dokumentumfilmekkel, sőt az animációs filmekkel is egy picit többet foglalkozni. Itt mindenféleképpen olyan fesztiválrészvételeket kellene feltérképezni, és kapcsolatokat kiépíteni, ahol ezeket a filmeket be lehet mutatni. Ez nem csak azt jelenti, hogy a hírverés abból áll, hogy néhány sort leírnak ezekről a filmekről, hanem valóban az lenne a cél, hogy ezek az alkotások eljussanak különböző külföldi televíziók képernyőjére is, mert szerintem ez adja az igazi publicitást. Pontosan emiatt, bár ezt nyilván nem én fogom eldönteni, a Filmszemlén én mindenképpen kettéválasztanám a játékfilmeket és a dokumentumfilmeket, ugyanis teljesen más a közegük és közönségük, más a kritikusi gárda, más a fesztiválszervezők köre. Egy dokumentumfilmes fesztiválra én istenigazából televíziós szerkesztőket és olyan embereket hívnék meg, akiknek lehetőségük van arra, hogy ezeket a filmeket bevigyék ebbe a vérkeringésbe. Léteznek nálunk további fesztiválok is, mint a Mediawave és a Kecskeméti Animációs Szemle, ahol, amennyiben erre mód és pénz van, szintén meg kellene támogatni a nemzetközi részvételt, hisz ezek most már elismert fesztiválokká váltak, és rendkívül jó anyagokat válogatnak. És még egy szándék. Észre kell vennünk, hogy az interneten fokozatosan nő az igény színvonalas mozgóképes tartalmak iránt. Mindenképpen fel kéne térképezni, hogy milyen kiaknázható lehetőségek rejlenek itt a magyar film népszerűsítése szempontjából. Ez egyelőre még csak ötlet szintjén létezik, ehhez szakemberek segítségére lesz szükségem.
- S az internettel kapcsolatban egyelőre nincs még semmi konkrétum?
- Semmi konkrétum, de a levegőben benne van, tehát elkerülhetetlen, hogy ezzel foglalkozzunk. A minimumprogram keretén belül nyilvánvaló, hogy meg kell próbálnunk az első osztályú fesztiválokon minél aktívabban és minél színvonalasabban részt venni. Ahhoz, hogy próbáljunk népszerűsíteni külföldön, nagyon fontosnak tartanám, hogy rendszeres kapcsolatunk legyen az itteni követségek kulturális tanácsosaival, illetve a külföldön működő magyar intézetekkel. Annak megfelelően, hogy milyen lehetőségek vannak, felmérendő az is, hogy bővítethő-e azon fesztiválok köre, ahová filmeket tudunk még kijuttatni. Ami alapvető, ugyancsak még a minimumprogramon belül, az a napi kapcsolattartás a hazai írott és elektronikus sajtóval, már csak azért is, mert én szeretném, hogy itthon is tudják, mi is az a Filmunió, mit csinál, és hogyan.
- Milyen források állnak a Filmunió rendelkezésére a tervek megvalósításához?
- A bázisforrás a Filmunió működéséhez a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Nyilvánvalóan most körül kell nézni, hogy mik azok a területek, ahonnan esetleges pótlólagos források lennének bevonhatóak a tevékenység bővítéséhez. Ez ügyben nem tettem még lépéseket, de arra gondoltam, hogy megkeresem az illetékeseket a Nemzeti Kulturális Alapnál és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál, és beszélek velük arról, hogy mik a lehetőségek. Miután a filmet is tekinthetjük úgy, mint a kultúra nagykövetét, szeretném, ha a Külügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium és az Országimázs Központ is megnyerhető lenne arra, hogy valamilyen formában támogatást nyújtson. Amennyiben viszont ez a dokumentumfilm-terv sikeredik, akkor az ORTT az, amelyik a nemzetközi piacra jutásban is segíthetne. Az, hogy szponzorokat keressünk, nyilvánvalóan egy folyamatos feladat, de úgy gondolom, hogy istenigazából azt a szponzort kellene megtalálni, amelyik azt mondja, hogy ő a magyar film támogatója. Biztos, hogy akad olyan prosperáló magyar vagy többségi magyar tulajdonú cég, amelyik fölvállalja azt, hogy övé a magyar film, s ennek fejében nyilvánvalóan lehet külföldi megjelenést is biztosítani számára. Lehet ez az egész egy felhívás, ha már az interneten vagyunk
