A narráció nem a barátunk

Az Országos Diákzsűri értékelése

Az értékelést a dokumentumfilmekkel kezdték, Ruprech Dániel (PTE) a dokumentumfilmes szekció koordinátora általánosságban beszélt a kategória versenyfilmjeiről. “Idén sem tudtunk foglalkozni a tudományos és ismeretterjesztő filmekkel, nem azért, mert nem érdeklődünk irántuk, hanem azért, mert nem fért bele az időnkbe. Megnéztük az összes versenyben lévő dokumentumfilmet, és mindegyik után értékeltük a látottakat. Nagyon örültem annak, hogy az előzsűrinek köszönhetően olyan kísérleti alkotások is bekerülhettek, mint a Mátyás, Mátyás, ami egy animációs dokumentumfilm, vagy a Születésnapomra. Annak is külön örültünk, hogy nem csak az utóbbi húsz évben közkedvelt témák, a cigányok helyzete és a rendszerváltás problémája jelent meg a filmekben, hanem más témák is.”

Rudolf Dániel (KJF): "Arról is érdemes néhány szót ejteni, hogy hol tart ma a magyar dokumentumfilm. Jelenleg valószínűleg az a legnagyobb problémája, hogy nem találja a közönségét. Ezért külön öröm, hogy egyre több az olyan dokumentumfilm, ami úgy művészi, hogy mégis megtalálja a közönségét, egyensúlyt talál populáris és művészi között, mint a Puskás Hungary. A mezőny fele történelmi témájú, ezek kivétel nélkül a 20. századi történelmet dolgozták fel, azokat a pillanatait, amelyek a magyar történelemre nagy hatást gyakoroltak. A Kádár-rendszer az idei mezőnyben igen fontos téma, példa erre a Hitvallók és ügynökök, vagy a rendszerváltással foglalkozó Kelet-nyugati átjáró. Ezek azért fontos filmek, mert az ismert témákat új szemszögből, új nézőpontból láttatják. Ilyen még Pigniczky Réka Inkubátor-a, vagy a Laló, ami egy erdélyi zsidó család szemszögéből mutatja be a holokausztot. A perszonalizáció a dokumentumfilmben is előtérbe került, ahogy a történelemtudományban a mikrotörténet. Az ilyen típusú filmek egy család vagy egy személy életén keresztül beszélnek a történelemről. Ez egy nagyon jó irány, reméljük folytatódni fog.”

 

"Még mindig többségében vannak a depresszív, lehúzó dokumentumfilmek"
(Mátyás, Mátyás)

 

Petró Julianna (SZTE): "A mezőnyt vizsgálva az aktualitás problémája merült fel. A szegénység, vagy cigányság helyzete továbbra is vezető téma, de hiányoltuk az aktuális problémákat, mint a melegek helyzete, vagy az emo-jelenség. A Megsebzett ünnep aktuális problémával foglalkozik ugyan, de az meg egyoldalú. A Muzsikás történet-et szeretném kiemelni a mezőnyből, de ebből sajnos hiányzott két kulcsszereplő: Sebestyén Márta és ifjabb Csoóri Sándor megszólalása. Az Utolsó előadás nagyon fontos film volt, de néhány kérdésre nem kaptunk választ, például, hogy miből él a család télen."

Visky Ábel (Sapientia): "A filmek formanyelvéről fogok beszélni. Arról, hogy milyen módon használják a filmek a fotókat, archívokat, és egyéb filmnyelvi eszközöket. A rendezők sokszor nagyon szépen tudták ötvözni a technikákat, ilyen volt Forgács Péter filmje, a Hunky Blues. Összművészeti alkotásként dolgozta fel a rendező a történelmi jelenséget, nagy hangsúlyt fektetett a zenére, az archívokra, vagy korabeli hollywoodi filmek újraértelmezésére, amelyeket ugyancsak beépített a filmbe. Az interjú-filmekkel szemben jó példa az Utolsó előadás, amely hamisítatlan szituációs dokumentumfilm. A vándorcirkusz család életébe beépült a stáb, így a nézők valódi emberi történetet kaptak. Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című animációs dokumentumfilmje úgy nyúlt egy történelmi témához, hogy a rá emlékező emberek, Kolozsvár lakói kerülnek a film középpontjába - ebből a koncepcióból izgalmas és humoros eredmény született. Ez volt talán az egyetlen humoros alkotás, sajnáltuk, hogy kevés volt a derűs, jó hangulatú film, ami feltölti a nézőt. Még mindig többségében vannak a depresszív, lehúzó dokumentumfilmek. A Bernadett és Sanju című filmben a rendező nagyon érdekes, izgalmas házaspárt talált, és képes volt átadni a derűt és boldogságot sugárzó életüket, miközben sokféle formanyelvet: interjút, home videót is használt. Ez a film is jó példája a formanyelvi gazdagságnak.”

 

 

Ezt követően Veres Attila (PTE), a kisjátékfilmes szekció koordinátora mutatta be a zsűri tagjait, Tarr Bernadettet (PPKE), Szalay Dorottyát (PTE) és Fazekas Mátét (ELTE). Veres Attila: "Előre szólok, hogy szigorú zsűri leszünk, a rossz filmekről is fogunk beszélni."

Tarr Bernadett: "Minőségileg rendben voltak a filmek, de a történet hiányosságai kiütköztek. Ennek egyik mintapéldája a Valakinek a valamije, ebben ugyanis nem volt történet. Több olyan filmet láttunk, aminek nem volt rendes befejezése, erre példa Nagypál Orsi Paktum-ja, amit néztük volna még.

Szalay Dorottya: "Legalább 4-5 olyan film volt, aminek nem is lett volna helye a versenyben. A Valakinek a valamije is ilyen. Sajnáljuk, hogy az experimentális filmeknek nincsen külön szekciója, pedig ezeket szeretjük, de külön nekik kijáró figyelmet érdemelnek."

Fazekas Máté: "Az alkotóknak komoly történetmondási hiányosságai vannak. Befejezetlen, kétértelmű, nyitott végű történetek, amelyek nem alkotói tudatosságra vallanak, hanem arra, hogy nem tudják hová kifuttatni a történeteiket. Ezek félkész művek, torzók maradnak. Még a magasabb költségvetésű filmeknél sem vették a fáradtságot az alkotók, hogy tisztességesebben kidolgozzák a forgatókönyvet, átalakítsák, megmunkálják, amit mi felelőtlenségnek érezünk a fiatal alkotók részéről."

 

"Sajnáljuk, hogy az experimentális filmeknek nincsen külön szekciója"
(Félálom)

Veres Attila: "A Csak segélyhívás című film is hordozza azt a gyermekbetegséget, hogy befejezetlen."
Fazekas Máté: "A történet egy horror sztori, nagyon örültünk neki, hogy a film műfaji elemekkel dolgozott, annak is, hogy szépen van megcsinálva, jól van világítva, jó operatőri munka, tehát technikailag remekül kivitelezett, de befejezetlennek éreztük. Tavaly több sci-fi is volt, idén eggyel sem találkoztunk. Ja, de, a Kocsonyaemberrel, ami mert vicces lenni."

Ezek után a Csak segélyhívás című filmről hosszan folyt a vita a közönség és a Diákzsűri tagjai között.

Szalay Dorottya: "Sok filmben láttuk a szerzői szándékot, de ez nem elég ahhoz, hogy a film jó legyen. Nagyon hiányoltuk a történetmesélést, ami elmond valamit, ami mer konkrétat állítani, ahelyett, hogy azt az utat választja, hogy elmegy egyfajta szerzői irányba. A filmek vagy túl hosszúak voltak, vagy túl rövidek. Az alkotók nem tudnak lemondani történetszálakról, képekről, motívumokról. Nem értettünk egyet az Itt vagyok-ban, a Barbárok-ban és az Egyéjszakás-ban. Nagy csalódást okozott számunkra a Cathrine magánélete, ami nagyon jól indul, hibátlan a nyitánya, szuper a struktúrája, de az utolsó három percben darabjaira hullik a film."

A közönség és a zsűri hosszan beszélgetett a filmről.

Fazekas Máté: "Amit a rendezők képben nem tudtak elmesélni, azt kimondatták a szereplőikkel; sokan nyúltak a narráció eszközéhez. Néhány film kizárólag képekkel, narráció nélkül is működött volna, de az alkotók nem voltak ehhez elég bátrak."

Veres Attila: "A szemle legrosszabb filmje Az úr elköszön, ami csak stílus, és semmi tartalom. Megpróbálta Dosztojevszkijt adaptálni, ami még Kuroszavának és Tarkovszkijnak sem sikerült.

 

"A filmek vagy túl hosszúak voltak, vagy túl rövidek"
(Családi kör)

 

Szalay Dorottya: "Géczy Dávid Stricik-jében rengeteg a felesleges káromkodás, a színpadszerű jelenet. A film legerősebb pontja az autós jelenet, az a feszültség, az a komikum, amit a rendező bele akart vinni a filmbe, ott működik igazán, a többiben viszont nem. Jó a zárás, és kell ez a vonal, kell műfaji film a magyar kisjátékfilmbe, de a Stricik nem igazán sikerült."

Tarr Bernadett: "Beszéljünk most már a jó filmekről, amilyen például az Éjfél."

Szalay Dorottya: "Nekem a Barbárok tetszett nagyon, de a többiek nem értettek velem egyet. Kompakt, többrétegű, szellemes, ritmusos, letisztult képi világú film."

A Barbárokról hosszasan vitatkozott a zsűri és a közönség.

Fazekas Máté: "Két filmet és egy rendezőt emelnék ki. Nagypál Orsi két filmje, a Hidegzuhany és a Paktum jó filmek, jó a karakterépítés, bár a befejezéssel mindkét esetben komoly gondok vannak. Ezek mellett az Az utolsó kép-et szerettük még, mert az a film formailag is rendben van, és itt is jók a karakterek. A tartalom és a forma ezekben találkozik, egyensúlyba kerül."

Ezt követően megkezdte értékelését a nagyjátékfilmes szekció.

Tóth Barbara (PTE): "Az idei felhozatal nagyon gyenge volt, kábé három filmtől eltekintve mindegyik versenybe került mű siralmas volt, a döntésünket ennek megfelelően fél és egy perc közötti időtartam alatt meghoztuk. Idén még annak is örültünk, ha különösebb fájdalom nélkül végig tudtunk ülni egy filmet. Mi sem értettük, hogy bizonyos filmek mit kerestek a versenyben, ezek között voltak tévéfilmek, tévésorozatból összevágott filmek, stb. Biztosan a gazdasági válság is közrejátszik abban, hogy eluralkodtak a mezőnyön a kamaradrámák, vagy a zárt szituációs drámák, de ezek közül értékelhető alig akadt."

 

"A döntésünket fél és egy perc közötti időtartam alatt meghoztuk"
(Fotó: Valuska Gábor)

 

Perneckel Dávid (PTE): "A pénteki napunkról szeretnék mesélni. Halálkeringő-Köntörfalak-Szélcsend háromszög volt aznap műsoron, melyből a pálmát a Halálkeringő vitte, ami az elmúlt évek legrosszabb befejezését produkálta. Emellett borzasztóan bánik a flashbackkel. A Szélcsend teljesen ingerszegény, tele van logikai bakival, ráadásul Kovács Patrícia karakterét fel sem fogom, hogy mi akar lenni.  A Köntörfalak ehhez képest jó, ízlésesen volt fényképezve, jó a zenéje és jó a díszlet, a színészi alakítások is rendben voltak benne. Ezek után tök jól esett a Poligamy, bár szintén nem értem, hogy mit keres itt. Ennek ellenére, ez még mindig jobb, mint az utóbbi évek magyar romkomjai. A zárt szituációs hármasból a forgatókönyv hiányosságai buktak ki, kivétel ez alól a Köntörfalak. A Czukor Show-nak sem láttam értelmét, mert csak média-kritikát ad, hogy rosszak a kibeszélő show-k, ehhez képest a Team Building sokkal jobb volt. A Bunkerember nem az idei szemle, hanem az utóbbi évek legrosszabb magyar filmje. A Presszó tíz év érthetetlen számomra, A sírásó-t szerettem, de a zsűri véleménye, hogy kísérleti kategóriában a helye."

Páll Zsófia (MOME): "Nagy egyetértés volt a mi szekciónkban. Több citromdíjat tudtunk volna idén kiosztani, mint valódi díjat. A jók közül a Köntörfalak-at, mint egyetlen működő kamaradrámát kell kiemelnünk. A szemle legnagyobb meglepetése volt számunkra a Csiribiri, mert egy átlagos koncertfilmmel ellentétben nem az énekes a sztár, hanem a gyerekek. Jók a szituációk, jók a karakterek, és még számos más pozitív jellemzője van. Minden korosztályra hat, nem giccses, hanem hatásos. A Csiribiri és a Köntörfalak mellett a harmadik jó film a Bibliotheque Pascal, ami mind látványban, mind történetben messze kiemelkedik a mezőnyből."

 

"A szemle legnagyobb meglepetése volt számunkra a Csiribiri"

 

Ducki Witek (PPKE): "Érthetetlenül gyengék voltak idén a filmek, ez korábban sosem volt így. A Csiribiri visszaidézte a gyerekkoromat. A filmekről általánosan elmondható, hogy nem bíznak a nézőkben az alkotók, túlbeszélik a sztorit, elcsépelt színészeket használnak. A Bibliotheque Pascal a leginkább filmként működő film, van benne vizualitás, rendezői elképzelés. De az előbb említett három filmen kívül siralmas az összkép, néhány film felháborítóan kikezdte a türelmünket. Basszus, nehogymá’ ez legyen a magyar filmművészet!"

Tóth Barbara: "Kicsit tompítanom kell az itt elhangzottakat.  De az kétségtelen, hogy van a mezőny, és van a Bibliotheque Pascal. Én még szegény Poligamy-t szeretném megvédeni, mert ott a szándék nemes, a műfaji megoldás tisztességes."

Perneckel Dávid: "A Kolorádó Kid iszonyatosan lassú, hogy őszinte legyek, semennyire sem hatott meg senkit, az egész moziterem aludt. Semmilyen tempója sincs. Szintén a szándék számítana, de ne számítson már! Tök érdektelen volt, a szlengek nem jöttek le, de senki sem akadt fenn rajta, mert maga a film érdektelen volt. A Vespá-t inkább szerettük, jó volt a főszereplő srác, azt mondhatjuk, hogy egy nem túl eredeti balkáni film."

 

"Szintén a szándék számítana, de ne számítson már!"
(Kolorádó kid)

Ducki Witek: "A Team Building tök jó ötlet, ennek ellenére ziccereket hagyott ki a film, nem dolgozta fel az ötletet, és a tétjét sem érzem, hogy mire akarta kifuttatni. A szituációk sem voltak elég ironikusak, de jó alapkoncepciónak tatom. Én személy szerint nagyon vártam Molnár György filmjét, a Ki/Be Tawaret-et, mert hallottam, hogy nyomokban Karafiáthot tartalmaz, de amit kaptam, letaglózott. Szerintem nem a Bunkerember, hanem a Ki/Be Tawaret minden idők legrosszabb magyar filmje, mert rosszak benne az animációk, gyenge és érthetetlen a sztori, a vége pedig teljesen értelmetlen, az utolsó húsz perc felesleges is."

Ezt követően átvette a szót Baktai György (PPKE) a televíziós szekció koordinátora. Elmondta, hogy eredetileg elsőfilmes szekciót akartak, de mivel abból idén kevés volt, a tévéfilmszekciót, a mostohagyereket választották.

Baktai György: "Láttunk néhány érdekes kísérletet, és néhány nagyon jó filmet, amelyeket legtöbbször nagyjátékfilm rendezők készítettek. A néhány élvezetes film akár a nagyjátékfilm szekcióban is futhatott volna, mert technikailag, dramaturgiailag jól működtek. Kilenc film került versenybe, döntően a közszolgálati tévék felől, de hiányoztak a kereskedelmi tévék által rendelt vagy szponzorált alkotások."

Keller Mirella (ELTE): "A felelősség kérdése nem csak a kisjátékfilmeknél merül fel, hanem itt is. Legszembetűnőbb példa erre A tavasz ébredése, ami egy színház-film, nem csak azzal volt itt probléma, hogy a maga három órájával kikezdi a néző idegeit, hanem azzal is, hogy végig alapvető képarány probléma volt. A Komoly dolgok nem hibátlan mű, de a karakterek, a szituációk rendben vannak, ez a film pozitív élményt jelentett számunkra."

 

 

Vargha Márk Péter (EKF): "A Májusi zápor viszonylag tűrhető képvilág mellett megpróbált valami nagyon mélyet mondani, de túlmagyarázott, modoros. Az És a nyolcadik napon-ban a szándék értékelhető, de technikailag és történetmesélésben komoly hiányosságai vannak. Mátyássy Áron Átok című filmje nem valódi tévéfilm, hanem egy sorozat első négy részét látjuk. Nekem a Guldenburgok öröksége jutott róla eszembe. A tavasz ébredése nézhetetlen, kizárólag a zsűri szenvedte végig, a nézők mind kimentek, de mivel a Duna Tévének készült, arra jó, hogy hajnal kettő és öt között az úszkáló halak helyett vetítsék. A Nibelung lakópark tetszett nekünk, mi filmként értékeltük, tehát szerintünk sikerült elrugaszkodni a színháztól. Gyönyörű kameramozgások voltak, önreflexív gesztusok, jó világítás. Ezt látni kell, egy jó darab jó feldolgozása. Kifejezetten szókimondó és merész."

 

 

Muchichka László (KGRE): "A mezőny egyik fele kifejezetten nézhetetlen, a másik fele csak kicsit problémás. Inkább félig üres a pohár, mint félig tele. A tavasz ébredése három órája alatt kifejezetten rosszul éreztem magam, még azt a hét-nyolc vágást sem sikerült eltalálni, ami volt benne. A Stefanovics Angéla - Végh Zsolt filmet, a Messze Európában címűt hangosan vihogtam végig, szerintem nagyon jó, de én elfogult vagyok az angol abszurd humorral. Esztergályos Károly tapasztalt tévéfilmes rendező, de a Májusi zápor-ban sikerül túlmagyaráznia az izgalmas témát és a jó irodalmi alapanyagot. A narráció nem a barátunk, ez most is megmutatkozott.