A Roma Média Iskola filmjei

"Találkoztam boldoguló cigányokkal is"

Balogh Edina-Bordás Róbert: Csálé nekrológ

Várja az a férfi, aki minden gyönyörök kóstolója, testi élvezetek professzionális adok-kapok kalmára, aki egészen elképesztő humorérzékkel taglalja AIDS-es mivoltát, az önsajnáltatás fikarcnyi szándéka nélkül. Várják azok a roma kolóniák, akik a szociális háló alig-alig meg/fenntartó ereje s egyéb okok folytán libatépőként igyekeznek megkeresni a betevőt. S erre vár a két gang-művésznő, Gina és Józsika, akik lányok, noha fiúk, illetve tudomisén micsodák, no de ők is rendre keverik ki milyen neműt is lát a másikban, lényeg az, hogy rendkívül erős, harmonikus kötések kapaszkodnak össze bennük, amitől irtó boldognak látszanak és valahogy minket is furcsa módon boldoggá, empatikus bámészkodókká tesznek. Ők azoknak a dokumentumfilmeknek a hősei, amelyeket a Roma Média Iskola növendékei készítettek vizsgafeladatként s amely munkák az idei Diákfilmszemle számos díját besöpörték. Az alkotók tehát már megkapták azokat a rézkrajcárokat, melyek segítségével talán megpróbálkozhatnak bejutni a kapun belülre.

A hátrányos helyzetű etnikumot patronálni kívánó tanintézmény 2001-ben nyitotta meg kapuit, hogy aztán tehetségesebb tanítványai maguk nyithassák ki azt a sok-sok, most még nehezen moccanó ajtót. Az iskola az Elbert Márta irányította Fekete Doboz Alapítvány égisze alatt működik, ami ugye leszármazottja annak a híres-hírhedt videófilm-készítő csoportnak, amely tevékenységének köszönhetően a rendszerváltás legapróbb mozzanatáig dokumentálva van, a társadalmi, politikai átalakulások folyamata minuciózus érzékenységgel örökítődött meg az utókor számára. Az intézmény előzményei közé tartozik a Közösségi Televíziós Iskola működése, ennek keretei között szintén roma fiatalok sajátíthatták el , országos szinten, a mozgókép-készítés legkülönfélébb fortélyait. A Roma Média Iskola  valamivel komolyabb képzési struktúrában működik, a két éve végzett első évfolyam hallgatói már a Színház-, és Filmművészeti Egyetem rendszeréhez csatlakozva, az itteni oktatók vezetése mellett gyakorlatozhattak. Almási Tamás, Kende Júlia, Szabó Gábor, Vészi János, Elbert Márta, és még néhányan alkotják azt a pedagógusgárdát, akik az idén végzett tehetségek kezét fogják, miközben ők a kamerát, rendezői pálcát, vagy a vágó-masinát próbálgatják.

„Tartós tejet már ne vegyél…”

Szokták neki javasolni és ő ezt egyáltalán nem bánja. Mert leginkább attól irtózik, amikor egy sorstársa keseregni kezd. Valahogy úgy érzi, megérdemli ezt a betegséget (AIDS), mert soha semmilyen élvezeti lehetőség csábításának nem állt ellent. A film elején nem világlik ki rögtön mitől is tűnik oly szétesettnek főhősünk, mitől oly konfúzak ide-oda cikázó asszociációtöredékei: drogos, piás vagy mi a problémája e kicsit affektáló, laza és poénvadász fickónak. Aztán lassan kiderül, hogy igen ifjan kezdte vásárolni magának a jó bőröket, mígnem ő is oly bomba bőrré cseperedett, akiért kemény valutával fizetett a Kádár-kori Magyarországon a nyugatról idelátogató klientúra. Következésképpen Jaguár és három évnyi dollár-keret per nap,  illetve most már csak a cserepesedő bőr és a halálos kór. De ő mégsem hisz a büntető Istenben, egyébként is rokon voásokat vél fölfedezni önmaga és a Mindenható között, a mindenkivel megosztott aranyszívét például, amely úgyis menny-érdemes, tehát nincs mit izgulni. A haláltól meg miért is félne, puszipajtások, huszonegyszeres visszaeső önpusztító, a Korányiban már mindenki a keresztnevén szólítja, még az a vadítóan gyönyörű orvos is, aki miatt egyszer három nap alatt kétszer is… Egészen különös az a derű-sugár, ami ebből a halállal meghitten és gúnyosan parolázó emberből árad: mióta tudja, hogy beteg, azóta nem, előtte igyekezett csak eltenni magát láb alól. Most nemhogy nem vegetál, de szembeköpve félelmét az elmúlástól, azon kuncog, hogy vajon agyvérzés, infarktus, vagy fulladásos halálnem jut-e majd néki osztályrészül. Balogh Edina rendezőnek nem volt túl nehéz dolga, dokumentufilm esetében egy ilyen formátumú alany, egy ilyen Csálé nekrológ mindent visz.

Tűsarok

Ugyanez a helyzet Fógel Katalin alkotásával, Mint a méhecskék, melyben két transzvesztita hős parádézik nekünk. Nemcsak a vásznon, de a vetítőteremben is játszanak, figyelik magukat és fennhangon folyamatosan kommentálnak-lamentálnak. Délutáni kimenőjük előtt, elő/kikészítetlenül még férfiként flangálnak, Gina Zámbó Jimmy fazon, Józsika Mucsi Zoltánba oltott Görbe Nóra forma. A film átvedlésüket kíséri figyelemmel egészen közelről leskelődve s miközben borotválkoznak, hajcsavarnak, festegetnek szemet, szájat, orcát, mesélik életük fontosabb eseményeit. Nevelőszülők, narkó, pici prosti-múlt (jelen), hosszabb-rövidebb sittes pihenő, de mindebből nem a „halmozottan hátrányos helyzetűek” (meleg romák) elborzasztó erkölcsi rémtörténete kerekedik ki, mert a személyiségükből, a jelen helyzetükből harmónia, az éppen aktuálissal való tökéletes megelégedettség sugárzik. Megvannak egymás számára, még ha néhanap félre is lépnek, ami megengedett. Imádják a Dollyt, ha sétálnak nemcsak Porcogó királynő-kutyusukat viszik magukkal, de a sétálómagnójukat is, amiből repeszt az „Ábrándos szép napok, lázongó éjszakák…” és hogy „csak hinni kell s a remény visz tovább…” Almodóvar hősei elbújhatnak.

Hull a pelyhes…

Csík Judit: Tollas

A harmadik film (Tollas, rendező: Csík Judit) az előzőektől eltérően nem a marginális társadalmi csoportok jellegzetesen extravagáns ember-példányait állítja a középpontba, hanem éppen egy nagyobb kolóniát vesz célba és közös problémáikra helyezi a hangsúlyt. Narrátor ismerteti az orosházi cigányok iskolázottsági, munkavállalási adatait, szociális helyzetük elégtelen színvonalát. A családok egyetlen komoly, folyamatos pénzkeresési lehetősége a libatépés. Busz hozza-viszi az alkalmazottakat s az ide-oda furikázás visszatérő motívuma közben kibomlanak a munkálkodók sors-töredékei. A különös munkahely, amely mintha Holle anyó evilági pihe-birodalma lenne, veszélyben van, mert az Európai Unió szabályrendszere nem engedélyezi az élő állatok megtépését. Ténylegesen elég riasztó, amint az alig vánszorgó kopasztott libákat futni engedik, miután „befoldozták” az esetlegesen sérülő bőrfelületet. De mindenki csinálja, végzi teljesítménybéres dolgát, a húsz éves praxissal rendelkező rokantnyugdíjas ugyanúgy, mint a háromhónapos terhes széparcú kismama. A film bemutatja, amint nap mint nap újra és újra elindulnak ebbe a furcsa „tollasbálba”.

Mindhárom alkotás kiemelkedően választja meg tárgyát és alanyát, és ha akadnak is szerkesztési, technikai problémák, nem oly dominánsan, hogy érdemes lenne velük komolyabban foglalkozni. A lényeg: lenyűgöző filmek születtek a Roma Média Iskola növendékeinek kezei között, a nézők bátran megajándékozhatjuk őket bizalmunkkal.