Akik adják és akik bemutatják

AKIKNEK MÁR MEGVAN - háromféle modell országai

A konferencia első blokkjában a főként szakmabeliekből és egyetemistákból álló érdeklődő közönség vázlatos áttekintést kaphatott más európai országok filmtámogatási rendszeréről, illetve azok körülményeiről.

A cseh kulturális attasé elmondta, hogy bár ‘90-ben megtörtént a cseh filmalkotók rehabilitációja, a régi filmkészítési struktúra átalakítása és az ebbe való beilleszkedés hasonló gondokat jelentett, mint Magyarországon. Míg Szlovákiában 8-10, Csehországban évente 30-40 nagyjátékfilm készül, melyeket főként az állam finanszíroz.

A lengyeleknél ‘89-ig szintén csak állami pénzekből lehetett gazdálkodni, a forgalmazást és a mozikat is államilag működtették. Ma Lengyelországban a filmek 3/4-ed része magánpénzből készül. A tévéfilmekkel együtt évente 30-40 produkció jön létre. Az államilag működtetett Filmbizottság (a lengyel MMK) évi 5 millió eurót oszt szét, mely körülbelül 4 film költségvetésére elegendő támogatás. A lengyel közszolgálati televízió viszont 25 millió eurót áldoz filmkészítésre, s bemutatási lehetőséget is teremt az elkészült munkák számára. Ugyancsak jelentős összeggel szállnak be a kereskedelmi csatornák, és nagyon fontos befektetők a bankok is. Lengyelországban minden 4.-5. filmnek megvan a saját bankja, akik egyébként szigorúan üzleti alapon adnak pénzt, vagyis csak akkor, ha hasznot remélnek a produkciótól. A lengyelek nagy hangsúlyt fektetnek a promócióra, s a filmbemutatók is nagy hivatalos eseménynek számítanak, ahol gyakran fontos politikusok is megjelennek. Így aztán a bankok neve olyan kontextusba kerül, ami biztosítja a reklámértéket, s emiatt gazdaságilag még az sem olyan lényeges, hogy magát a filmet sokan lássák.

A külföldi követségek képviselői után Kézdi-Kovács Zsolt vette át a szót, s röviden ismertette az európai helyzetet. A cseh beszámolót kiegészítve elmondta, hogy ’89 után a cseheknél gyakorlatilag megszűnt a filmtámogatás, s volt olyan év is, amikor egyetlen filmet sem készítettek az országban. A Kolja című film Oscar-díja után jelentkeztek befektetők, illetve a Csehországban készülő külföldi filmek gyártásából lecsapódó pénzek indították újra a vérkeringést. Nagyon fontos, hogy a csehek - a magyarokkal ellentétben - beléptek a Media Plus programba, ahonnan jelentős uniós pénzek érkeznek a filmszakmába is.

Kézdi-Kovács a lengyel beszámolót is pontosította. A 90-es évek végéig valóban jó helyzetben volt a filmgyártás, azonban az utána következő új kormány megszüntette a Filmbizottságot, s az állami filmtámogatást. Visszavonultak a tévék is, a helyzet tarthatatlanná vált. A szakma tiltakozott, ahogy csak tudott. Pár hónappal ezelőtt új kulturális miniszter lépett pozícióba, aki visszafordította a folyamatot. Továbbra is veszélyt jelent azonban a filmtámogatásban jelentős szerepet vállaló televíziók a „gagyi” felé tartó tömegszórakoztatási hisztériája.

Európában a helyzet annyiban hasonló, hogy mindenhol szükség van az állami támogatásra. Országonként különbözik azonban, hogy mekkora összegről van szó, s hogy ezt az összeget milyen formába osztják szét. A kisebb országokban, mint például Portugáliában, Svájcban vagy Ausztriában a rendszer teljesen központosított, míg a németeknél a tartományok közötti koordináció a jellemző. Kézdi-Kovács szerint Európában alapvetően háromféle modell létezik a filmtámogatásra.

A franciáknál nincs filmtörvény, hanem egy 1946-ban létrehozott filmközpont szabályozza a pénzek útját. A rendszer alapja, hogy minden eladott mozijegy árának 15%-a visszakerül a filmgyártásba, s ráadásul ez az összeg az inflációval együtt nő. Ezt egészíti ki az állami és a televíziós reklámok bevételéből származó pénzösszeg.

A német modellben a közszolgálati televízióktól származik a támogatás legnagyobb része. Ezen kívül a regionális támogatás is jelentős, mert a tartományoknak érdekükben áll a filmesek odacsalogatása (ott kell elkölteniük a pénzüket).

A Dán Filmintézetben eredetileg kuratóriumi rendszer volt, az új szisztéma lényege pedig a közpénzek elosztásának ellenőrzése. Eszerint minden filmhez küldenek egy konzultánst, aki már a pályázat beadása előtt együtt dolgozik a producerrel és a rendezővel. A konzultánsnak beleszólása van a költségvetésbe, sőt még a film utóéletébe is. Ezzel együtt kialakul egy személyes kapcsolat is a film készítői és a pénzt osztó intézet között.

AKIK ADJÁK - precedens döntések kora

A meghívott előadók közül elsőként Grunwalsky Ferenc vázolta a pénzelosztás alapvető problémáit a készülő filmtörvény és a kormányzati ígéretek szempontjából. A filmtörvény-tervezetet kidolgozó Filmes Kerekasztal a szakma érdekei közt próbált konszenzust teremteni. A 80 év alatt kialakult szabályozási folyamat és az apparátus megváltoztatása, illetve az Európai Unió eltérő hagyományaihoz való alkalmazkodás bonyolult feladat, egyaránt figyelembe kell venni az anyagi, a lelki, és a művészi problémákat. Grunwalsky hangsúlyozta, hogy ebben az átalakuló stádiumban minden döntés precedens értékű, s így nagy felelősséget ró mindenkire. Pontosan ki kell találni, hogy mekkora legyen az állami szerepvállalás, mi tartozik hozzá, és mi nem. Nem csak értékrendet és gondolkodásmódot kell kialakítani, hanem a mozgóképkultúrának kell állandó jelenlétet biztosítani. Ehhez az szükséges, hogy kéthetente kerüljön új magyar film a mozikba, emelkedjék meg a filmek kópiaszáma, illetve hogy ezekhez a filmekhez DVD vagy más formátumban később is hozzá lehessen jutni.

A Magyar Mozgókép Közalapítványt Tóth Erzsébet főtitkár képviselte. Beszámolójában elmondta, hogy a rendszerváltás után az alapítvány a szakmai összefogásnak köszönhetően megmentette a magyar film számára a támogatásokat. Az állami struktúrák helyett illetve mellett megindult a piaci szerveződés. Produceri irodák és magánvállalkozások jöttek létre, s az elmúlt 12 évben az alapítványnak ezt a folyamatot kellett menedzselnie. A pénzosztás koncepciójának nehézségei kapcsán utalt az alapítványt ért vádakra, melyek szerint például decentralizálni kellene a rendszert, vagy hogy a döntéseket sokszor szubjektív alapon hozzák meg. Tóth fontosnak tartja a kiszámíthatóságot, a folyamatos, teljesítményre alapuló támogatás kialakítását, ehhez azonban elegendő pénzre volna szükség. A központi költségvetésből erre nem futja. Felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetközi példák bizonyítják a tévék filmgyártásba való bevonásának szükségességét. Kívánatos lenne például egy tévéfilmes alap létrehozása, mely alkalmas lenne az alkotók bemutatkozására, kondicionálására, továbbá kisebb anyagi kockázattal készülhetnének értékes produkciók.

Székely Gabriella a Kulturális Minisztérium képviseletében elmondta, hogy 2003-ban az 5 milliárd forintos állami támogatásból 4,2 milliárdot a MMK elosztási rendszerébe irányítanak. Jelentős pénzek jutnak majd a vidéki és fővárosi art-mozik rekonstrukciójára is. A Kulturális Minisztérium feladatát abban jelölte meg, hogy megfelelő jogi környezetet biztosítson a filmszakma működéséhez.  

Az ORTT részéről Ladvánszky György, a testület tagja elismerte, hogy a televíziót nem lehet kihagyni a filmgyártásból. Az ORTT fontos finanszírozója a magyar filmnek, ez azonban nem dicsőség, hanem probléma, mert bár a szándék megvan, az anyagi lehetőségek korlátozottak. Ebben az évben tévéfilmek gyártására 2 milliárd forintot osztanak majd ki, ami az eddigiekhez képest jelentős összeg, de a lengyelekével összehasonlítva kevés.
          
Grunwalsky Ferenc az MMK által kiírt nagyjátékfilm-pályázat kapcsán felhívta a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy bár kiírták a pályázatot, nem lehet még tudni, mekkora összeget fognak kiosztani. Ugyanakkor a filmszakmának el kell kezdenie dolgozni, s emiatt gyors pénzre van szüksége.

A közönség soraiból Kende János szólalt fel, s hevesen támadta az ORTT eddigi pénzosztását, közpénzek felelőtlen pazarlásával vádolva a testületet.

AKIK BEMUTATJÁK - piacgazdaság vagy misszió?

A moziforgalmazók és a televíziók blokkja következett, ahol a meghívottak közül a Magyar Televízió és az RTL Klub nem képviseltette magát, így televíziós részről egyedül a tv2 volt jelen.

Horváth György, aki tavaly augusztus óta igazgatója a Moképnek, röviden bemutatta cégét. A Mokép az elmúlt rendszerben monopóliummal bírt a forgalmazás területén, mára szerepe jóval kisebb (egyesek nagy döglött bálnához hasonlítják), de továbbra is az egyetlen tisztán állami forgalmazó. Tavaly két magyar filmmel szerepelt a mozikba (Kanyaron túl, Hukkle), összesen pedig 16 filmet forgalmazott. Az idei cél 20 film, melyből 2 magyar. A Mokép nem üzemeltet mozit, s ez nem teszi könnyűvé a piacra való betörést, de a több mozival bíró Budapest Film segítsége miatt ez az állapot Horváth szerint nem aggasztó, különösen, hogy több más forgalmazónak sincs saját mozija.

Az InterCom helyzetét Kálmán András vezérigazgató mutatta be. A céget Andy Vajna alapította ‘89-ben, s olyan amerikai stúdiókkal van szerződésük, mint a Warner, a Disney, vagy a Fox. Az elmúlt években magyar filmet nem forgalmaztak, A napfény íze című Szabó István-film nem számít ugyanis magyar filmnek. A Valami Amerikát szívesen mutatták volna be az InterCom színeiben, ez azonban végül nem hozzájuk került. A jövőben szeretnék forgalmazni az olyan sikeresnek ígérkező magyar filmeket, mint a szemledíjas Boldog születésnapot!, a Sorstalanság és az Állítsátok meg Terézanyut! Az InterCom 13 mozit üzemeltet, melyből 12 multiplex. Ezzel 35%-ban részesült a tavalyi jegybevételből. Kálmán elmondta, hogy a moziüzemeltetés veszteséges ágazat. A multiplex-program mára megállt. A multik túlnőtték magukat, a 3 évig tartó építkezéseket nem lehetett a konkurencia láttán leállítani, mert a szerződéseket már megkötötték. Az InterCom Horvátországban is üzemeltet egy 3 termes miniplexet, továbbá Bukarestben egy 10 termes multit, amely egyébként a teljes román jegybevétel 44%-át mondhatta magáénak az elmúlt évben (ez a mozijuk kivételesen nyereségesnek bizonyult).

Az amerikai, európai és magyar filmeket is forgalmazó Budapest Film vezetője, Port Ferenc előadásában arról beszélt, hogy a piacgazdaság kőkemény viszonyai között a tömegszórakoztatás mellett hogyan lehet megteremteni a magyar filmek bemutatkozási esélyét. Az InterComhoz való viszonyról elmondta, hogy nem osztották fel egymás közt a piacot: mindkét cég igyekszik a saját érdekei mentén haladni. Port kijelentette, hogy a magyar filmek 70%-a - legalábbis forgalmazási szempontból - rossz, s igazából a forgalmazó szívességet tesz, amikor mégis vállalja a bemutatását. Jó lenne válogatni közöttük, mégis fontos, hogy az állami pénzekből készülő filmek esélyt kapjanak a közönség előtt. A Budapest Filmnek ez a misszió nem kötelezettsége, s jó lenne, ha más forgalmazó is magára vállalna hasonló feladatot. Arra kérdésre, hogy gazdaságilag miért vállalja mégis a bukást, Port elmondta, hogy a tehetségbe vetett bizalom megtérülhet, ha később is őket keresik meg az alkotók.

Szíj Judit a tv2 képviseletében érkezett a konferenciára. A tv2 az MMK-n keresztül támogatja a magyar filmet. A médiatörvény értelmében reklámbevételének 3-6%-át kell erre fordítania. Mivel a csatorna a támogatásért cserébe sugárzási jogot is kap, emiatt eldönti azt is, hogy melyik filmet mekkora összeggel segíti, hiszen fontos számára, hogy a film kereskedelmi profiljukba beilleszthető legyen. A hallgatóság és az előadók között ekkor vita alakult ki arról, hogy a tv2 megszabhatja-e a közalapítványnak, hogy hová adja a pénzt. Tóth Erzsébet a tv2 védelmében elmondta, hogy az MMK közel ugyanakkora támogatást kapott a csatornától, mint az államtól, továbbá hogy a médiatörvényt kellene határozottabban megfogalmazni, jelenleg ugyanis túl megengedő.

A forgalmazással kapcsolatban szóba került még az art-mozi hálózat fejlesztésére fordítandó 500 millió forint, melynek 75%-a a vidéki mozik számára van fenntartva. Megfogalmazódott az igény, hogy filmterjesztésre nagyobb összeget fordítsanak, filmenként 4 kópiával lehessen elindulni, s kópiánként jusson 1 millió forint a reklámra, biztosítva ezzel a figyelem felkeltésének legalább minimális esélyét.