Álommásolatok - Erdély Miklós
Jeles András! Erdély Miklós! A szűkös bőség zavara köszöntött ránk e kora őszi tévé-napokon.
A Duna Televízió "Így jöttünk" sorozatának e heti darabja Jeles András A kis Valentinója, amelyről sokat és szívesen írnék, de nemrég foglalkoztam vele ebben a rovatban. Nem foglalkoztam viszont Erdély Miklós filmjeivel, talán azért, mert rendkívül ritkán vetítik valamelyik filmjét a televízióban (mondanom sem kell: a moziban meg még ritkábban).
Erdély sem képzőművészeti, sem filmfőiskolát nem végzett (egy évet járt a Képzőművészeti Főiskolára, 1951-ben építészdiplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen - A szerk.), mégis - vagy épp ezért - a hetvenes éveknek legnagyobb hazai avantgarde művésze lett. Hatása máig sugárzóan erős. A "hetvenes éveket", e fantázia- és reményvesztő periódust jelöltem meg, de az sem téved, aki Erdély munkásságát az egész legújabb (Kassák utáni) magyar avantgarde legfontosabb fejleményének látja.
Egyetlen filmjét sem mutatták be életében nyilvánosan, "rendes" mozielőadáson - ez azért ugyancsak figyelemreméltó, de azt is mondhatjuk: természetes. A Balázs Béla Stúdió nem sokkal Erdély halála után összes filmjét levetítette a Toldi moziban, s az a két(?) napos rendezvény igazi eseményszámba ment. Rég volt ez is. Azóta igazi kultusza van, de a magyar filmbefogadás, kritika és filmértés konzervatív jellegét mi sem bizonyítja inkább, hogy ezt a kultuszt egyértelműen az avantgarde képzőművészet művelői, történészei és kritikusai ápolják, kevésbé a filmes szakma és fórumok, no de hát soha nem is tartozott e szakmához. Nem véletlen, hogy a művészet-kutató Peternák Miklós állított össze róla könyvet. Azt hiszem, kultusza ellenére Erdély Miklós ma is a nagy ismeretlen.
Sok mindent mondtak filmjeire, de azt, hogy könnyen befogadhatóak, aligha. A Verzió és a Partita mellett az Álommásolatok talán a legbonyolultabb, legsúlyosabb opusza. Három részre tagozódik, az első kettőben két ember (egy fiatal nő és egy fiatal fiú) meséli el álmát, és az álmot megpróbálják utólag kamera előtt, ha nem is lejátszani, legalábbis rekonstruálni, "beállítani". Játékos a rekonstrukció, de kísértetiesen, hideglelősen játékos. Ahogy az álmodó állandóan javítani, pontosítani igyekszik a megrendezést... A harmadik, összefoglaló- és zárórész az Álommásolatok önálló darabjaként látszólag eltér az első kettőtől, valójában értelmezi őket, új távlatokat ad az álom és a film ellentmondásos kapcsolatának, egyszerre vallja és tagadja az álom felidézésének filmi lehetőségét. Ennek a zárórésznek elmondhatatlanul furcsa és bonyolultnak tetsző a "kulcsa". Egy pszichológusnőre valló hang faggat valakit (egy öregembert) az álmáról. Az idős férfit filmvásznon látjuk, egy filmen belüli filmvásznon, és mintha a kérdező és a kérdezett időben-térben el volnának csúszva, a kérdés mintha más időben, más térben hangzana el, mint a válasz. Erre fokozatosan kezdünk gyanakodni. Kicsit eltévedünk: valami másról (is) kezd (épp a végén!) szólni az Álommásolatok, mint egyszerűen az álomról. De miről? Erdélynek ez a - talán legsúlyosabb és legrejtélyesebb - filmje (a pszichodráma mintájára): pszichofilm. Klinikai értékű lélekelemzés, ugyanakkor a filmnyelv szokatlanul mély elemzése. Miről is szól hát? Nyilván a valóságról, melyről a húszas években mondta egy szürrealista költő: "Ha becsukom a szemem, találkozom a valósággal. Ne zavarjanak, ha álmodom: a költő dolgozik."
Lappangó veszély ólálkodik ebben a filmben: a halálé. Álmodni éppúgy nem felhőtlen öröm, mint élni.
"A montázs rendelkezzen a rémület gyorsaságával" - írta Erdély Miklós. Nem árt észben tartani. Nem árt látni.
Bikácsy Gergely
Álommásolatok (1977) Rendezte és írta: Erdély Miklós. Szereplők: Bartholy Eszter, Bistey Ilona, Harangozó György, Lábass Zoltán, Rajczy Margit. Gyártó: BBS.
Álommásolatok: október 10., kedd, m1 23.30.
