Amo csak egy van

Amo mama öröksége

Bolla Bertold filmjének esszenciája, lelke, sava-borsa: Amo mama. Aki egész álló nap veszekszik. Hol férjével pöröl, aki műmellekkel tömve tér haza a művégtaggyártó gyárból. A szokás hatalma, ugye. Anno is elhordták az emberek a gyárat (még a mosdóból a szappant (!) is), de ma már kirúgják érte.

Így aztán lehet napokig depresszióba zuhanva bámulni a tévét. Csakúgy, mint a kevésbé depresszív napokon. Ha nem férjével veszekszik, ott van neki a két kamasz lány, akik jó ha napi 5 kalóriát vesznek magukhoz, női lapokat olvasnak, és a sztárság csillogó útjáról álmodoznak. A fiúk egyike börtönviselt. Három napot ült. És amikor meglátogatták, életében példátlan mód: nem ette meg a csokipudingot. Egyszóval zajlik az élet. Habzik a család.

Mivé lennének Amo mama nélkül? És mi? Talán nem lenne olyan fájdalmas a hiány, mert bár nagyon szimpatikus az összes szereplő, a „kedves film” a legtöbb, amit dicséretként elmondhatunk. Mindenki megtesz minden tőle telhetőt, de recseg a színészek talpa alatt a színpad. Ami celluloidon kicsit zavaróan hat. Ám Amo mama elviszi a film és a család terheit. Fél vállon.

Amo mama zseniális. Nem hittem, hát utána jártam: Amo mama nem egyszerű cigányasszony, akit becipeltek a hitelességet erősítendő a díszletek közé. Amo mama igazi színésznő! Nem csak lendülete, stílusa ragad magával, de az is, ahogy elképesztő haditerveket képes kieszelni (hogyan játsszák ki a díjbeszedőt), majd képzett hadvezérként levezényelni; megküzd az újdonsült szomszédokkal; jó diagnosztaként elemzi férje mentális és pszichés állapotát; mi több, forgatókönyvírónak sem lenne utolsó, hiszen ilyen mondatok hagyják el ajkait: „Csináljatok már valamit! Konfliktus kell!” Ez mind Amo mama. Aki az Amo család ősanyjaként, Ursulájaként terelget népes családjával együtt minket, nézőket is keresztül a filmen. Jó vele menni.