Apám beájulna (filmzene)

Nagggyon laza

„Pasik, bulik, gitár hangja, határtalan ég/ leállíthatnád magad, de nincsen rajtad fék”, süvít egy vékonyka, erőtlen hang, az ének helyenként annyira modoros, hogy már idegesítő („szóuó, o-o-ó”, „érzem a szabadság illatáááöáöát”). A borítóra pakolt képen vagánycsajszis imidzs (mindenki nagggyon laza), bent nulla adat, csak a hátsó fertály árulja el a hölgy nevét: Bódi Betti (a kiadvány roppant fukarul bánik az információval). Megjegyzem ezt, érdemes tudni az olyan „énekesnőket”, kik még egy tisztességesebb gimnáziumi Ki mit tud? zsűrije előtt is elhasalnának. Persze, nem holmi Sonya Aurora Madant vártam, de a sziporkázó tehetség és a fölényesen magabiztos énektudás teljes hiányát azért enyhe túlkapásnak érzem, azt pedig, ha az ének hamis, egyszerűen nem tudom tolerálni. Ez ugyan nem ízlés kérdése. (Azt, hogy énekesnők ügyében háklis vagyok, a tisztesség kedvéért teszem hozzá, azt pedig, hogy bírom az alapvetően kommerciális csajos popzenéket – Salad, Echobelly, Deee-Lite, All Saints, Garbage, bőséggel akadnak ilyesféle anyagok a gyűjteményben-, azért írom ide, hogy ezáltal utasítsam el a rosszindulat és az értetlenség vádját). Jelentős szakmai elhivatottság kellett hozzá, hogy átszántsam magam a lemez elejére pakolt „slágergyanús” dalokon és elvergődjek az instrumentális tételekig, ám ezek a sávok sem derítettek jókedvre. Ismervén Berkes Gábor zeneszerzői/ produceri habitusát, sejthető volt, hogy valami hasonló fog történni, de a közhelyes témákat, a vérciki billentyűhangzásokat és a kínos gitársoundot csakis a mélylélektani rejtély kategóriájába tudom sorolni, miként a filléres dobloopok ellen is jó lett volna valamiféle vértezetet ölteni, mert így, csupaszon, kifejezetten fájt hallásuk. A dalszövegként felvezetett nyelvi „lelemények” idézésétől inkább eltekintenék, egyrészt nem akarom holtra sokkolni a pacemakerrel rendelkező olvasókat, másrészt a jó neveltetésem okán. Tényleg dermesztő. Még négyszer-ötször pörgettem le a lemezt, elkeseredetten kerestem valami kapaszkodót, a remény halovány sugarát. Ugyan kár volt ennyit fáradozni: ez a filmzene rég elaggott panelekből összeeszkábált, enervált és fantáziátlan, cérnavékony tétel, az Első Emelet (hogy házon belül maradjak) ehhez képes maga volt a Motörhead. Aki hallja, rögvest megtanulja értékelni a Zanzibár zenekar soha nem volt zsenialitását.

Az Apám beájulna! zenéje még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető többnek vagy másnak, mint ami: Tesco-gazdaságos „magyarpopzene”. Tudom, hogy nem a magamfajtának készült, hanem az oly gyakran emlegetett „széles közönség” képezi a célcsoportot (valaki egyszer megmondhatná, kikből is áll ez a producerek által oly gyakran emlegetett halmaz, csak hogy oszoljon a balladai homály). De ezt a produkciót „ők” sem fogják megenni, mert rossz magyar popzenéből is százszor különbek porosodnak a lemezboltok polcain.

Apám beájulna! filmzene, Zene: Berkes Gábor, Közreműködtek: Bódi Betti (ének) Sallai Tibor (gitár, dobprogrammok), Berkes Gábor (billentyűk, dobprogrammok), Játékidő: 51.22. Kiadó: Megafilm kft.